Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 1. szám - Gály Iván: Az új ember kovácsa (rajzolta Szabó Gyula)
1943-ban a háború viharába sodródik. Be vonul. Ügy érzi, hogy szándéka tán sohase valósul meg. Most már gyorsulnak az ese mények: front, esztelen harc idegen érde kekért, hadifogság, s 1946 telén visszaté rés az új országba, a felszabadított, a há ború fergetegétől megtépázott, de — a dol gozók hazájába. Egyelőre még nem teljesül het álma, nem lehet magyar tanító, de 1948 után mindjobban látja, — most sza-. bad az út. Már csak tőle függ régi vágya beteljesülése, de amíg az határozott formát kap, amíg tetté érlelődik benne a gondolat — nagy az út. Ivanics István most sem tétlenkedik, becsületesen dolgozik. Tudja, nagyot fordult a világ, ez az ő világa, most itt áll boldogsága küszöbén. 1950. Fontos határkő életében. Kéthóna pos tanfolyam elvégzése után tanító lett. Tarsolyában nem hozott sokat a tornaijai járás egy-kétszáz lelket számoló kisközségé be: Kövecsesre. Csak azt hozta, amit a rö vid néhány iskolaév adhatott, amit vasszor galommal elsajátított, s amire az élet is kolája tanította. S még valamit: határtalan kötelességtudást és becsületességet, a fej lődő emberpalánták nagy-nagy, izzó embe ri szeretetét. „Végtelenül szeretem a gye rekeket — mondja — szinte mindegyiket sajátomnak tartom. S a gyerekek is szeret nek, bíznak bennem“. Mit mond a pedagógus nehéz, áldozatos és felelősségteljes munkájáról ez a szikár, de vállas barna ember, akinek szürke sze me oly szeretettel simogatja tanulói arcát? — A kezdet nehéz volt. Meg kellett dol gozni a falu bizalmáért. Sokszor harcba kellett szállni a régit követő nézetekkel. Csak egy kis példát említek. Nagy súlyt fektetek a magyar nyelv tanítására, a sza batos kifejezésre. így aztán ahol csak al kalom adódik, — még az iskolán kívül is — gyakran helyreigazítom egy-egy kisbará- tom palócos kiejtését. El is mesélték ne kem a gyerekek, hogy otthon itt-ott az öregek mondták nekik: „Mit uraskodtok?! Nem így mondtuk ezt a múltban,“ Harmadik osztály első pad: Fürjes Editke tisztaságügyelö és Huszka Marika Nincs szebb jutalma a tanítónak, mint a gondjaira bízott gyerekek bizalma és sze- retete. Ezért is vállalt Ivanics elvtárs min den nehézséget. Amikor tanító lett: csatá ba indult. Éjt napallá tett, csakhogy meg állja a helyét. Nem könnyű feladat tanítani, társadalmi munkában résztvenni, egyben sokat-sokat tanulni. 1951-ben pártunk tag ja lesz, ez még jobb munkára ösztönzi. Két év alatt leérettségizik és ma új célt tűz maga elé, mert lehet, mert szükségét ér zi. Főiskolán fog tanulni Ivanics István, a pásztor fia a kétkézi dolgozó, jelenleg — a tornaijai járás egyik legjobb tanítója, akire büszkén tekinthetünk.
