Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 12. szám - Mács József: Nagyapám igazsága (rajzolta Lőrincz Gyula)
a fiát viszik a -frontra. De az öregasszony nem is vár biztatást, hanem az ajtóhoz me gyen és néz abba az irányba, amerre az autóbusz elsuhant. Arcán a vonások megke ményedtek már, nincs az enyhülésre több könnye. S ahogy így néz a fagyos útra, szánkóra, íelcsengőzött parádéslovakra, meg a benne terpeszkedő Beregszászi földesúrra tapad a szeme. A lovak poroszkálva jönnek, az orr lyukaikból ömlő pára mint az elefánt fel- kunkorodó ormánya. Máli nénit egyszerre felpaprikázza a pom pás látvány. Mindenre elszántan vágja ki az ajtót, ugrik ki a lépcsőre. Onnan vág a föl desűr felé a hangja. — A háborúba menjen! Ne a házak között parádézzon! Magénak kell a háromezerhol dat védeni, nem az én fiamnak! De a válasz csak a lovak patáinak a csat togása, meg a csengők csüingelése. Bereg szászi int a kocsisnak, hogy gyorsabban, ^gyorsabban. Az öregasszony hát csak hado nászhat a szán után, meg bukdácsolhat a hóban, csak sírásba fuló hangját hallathat ja. — Kedves jó fiam, hát neked csinálták a háborút... Az üzletben olyan a csend, hogy szinte rémítő. Csak az asszonyok szipogását és anyám kezében a papír zizzenését hallom. így. ilyen nyomott hangulatban döcög be a szekér az udvarra. Bodos bácsi jött meg az áruval. Apám már kint van és szedi le a szekérről a zsákokat, anyám eközben meg kiszolgálja a vásárlókat. Asszonyok, embe rek tolakodnak a pult előtt, hogy elsők le gyenek a cukor átvételében. Apám teleöntötte már a ládát, mérni le het belőle. Méri is szaporán, mert az embe rek türelmetlenek. A szegényebbek megelé gednek az egy kilóval, — a megállapodás szerint nem is lehet többet mérni — de a gazdagok telhetetlenebbek. Tíz, húsz kilót méretnének. Szilas Gazsi máskor rá sem néz apámra, annyira van a két házhely földjé vel, meg a vitézségi érmével, most meg hogy több cukor kellene, egyre csak apámhoz ha jol és a fülébe susorog. De apám hajlítha- íatlan marad. Ha egy kiló a megállapodás, akkor ez éppen úgy érvényes a cselédviskók lakóira és a falusi szegényekre, mint a Szilas Gáspárokra. Bár tudván tudja, nem tetszik ez a belsőknek. Holnap arról beszélnek, hogy nem jó ő oda, a szegények pártján van, mert neki sincs semmije, maguk közül kell elárusítót választani. Apám kilónként méri hát a cukrot és a módosabbak megjegyzéseit elereszti á füle mellett. Nem is mernek nagyon követelődz- ni. Csak Szilas Gazsi komyikálja: — Kié az üzlet, kié a részvény? A mi énk ... Nekünk a cukorból is több kell. Apám figyelembe se veszi a páváskodást, annál inkább a sorban álló asszonyok. Elő ször csak egymásra villognak a szemek, ösz- szehajolnak néhányan, aztán Kínné, aki amúgyis utálja Szilast, mióta a kocsmából kidobta, mintha nem is a páváskodó gazdá nak mondaná, megjegyzi: — A cukor mindenkié. Egyformán kapjon mindenki belőle. Ha azt vesszük, az én csa ládom nagyobb és mégis beérem annyival. Szégyelje magát, aki telhetetlen. Szilas Gazsi forróságára hideg víz ez a néhány szó. Meghunyászkodik a kályha mel lett és szájára sem veszi többet magasabb igényét. Az asszonyok pedig percenként fogynak, már csak négyen vannak, eloldal- gott Szilas is — amikor az üzlet előtt Be regszászi földesúr szánkája áll meg. A ko csis kiköti a lovak száját, susmorog egy kicsit az úrral, aztán leugrik a bakról és egy szempillantás múlva a küszöbön veri le a csizmájáról a havat. A nagy darab ember, névszerint Mikula Géza fejét leütve lép az üzletbe. Nem vár arra sem, míg rá kerül a sor, hanem odamegy apámhoz és félhal- kan súgja: — A nagyságos úrnak egy mázsa cukor kéne. — Egy kilót mérhetek mindenkinek. A kocsis közelebb hajol apámhoz, mintha előbb nem jól értette volna szavát és meg ismétli : —A nagyságos úrnak kéne az egy má zsa cukor. — Mondom, csak egy kilót mérhetek, A kocsis értelmetlenül bámul apámra, szinte pirul, mintha ő lenne az elutasított földesúr. Aztán siet a szánhoz susorogni megint Beregszászival. Most felül a bak ra és a földesűr bontja le magáról a pokró cokat. A szánról lelépve megropogtatja csontjait és nádpálcáját suhogtatva jön be. Nem köszön, egy mukk nélkül taszítja az ajtót és a pult mellett megállva el akarja fújni apámat. — Azt mondta a kocsis, hogy a nagyságos úr egy mázsa cukrot kér! Apám az amilyen az adjon isten, olyan lesz a fogadj isten módján válaszol: — Én meg azt feleltem, hogy csak egy kilót mérhetek. Beregszászit megfesti a válasz, A szó meg akad benne és összefutó szemöldökráncai alól ölő pillantásokat vet apámra. De ő nyu godtan állja megvető, lenéző tekintetét. Sőt hogy ijedten rámeresztem a szemem, hogy most mi lesz, észreveszem pillantásában azt a gyorsan hevüíő parazsat, amely éget, ha nagyapámról ébreszt emlékeket. Sötét esté ken a térdére emelve mésélgeti, hogy nagy
