Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 11. szám - Egri Viktor: Hűséggel és hálával
Felszabadult életünk mély jelképe, hogy a Nagy Októberi Forradalom győze delmes napját a barátság hónapja megnyitásával együtt ünnepeljük. Ez a ket tős ünnep évről évre alkalmat ad a visszapillantásra, a megtett út felmérésére, a számvetésre és annak tudatosítására, hogy a forradalom győzelmével nem csak a nyomor és szolgaság, a kizsákmányolás és elnyomás szűnt meg örökre, hanem új irányt kapott egész gondolkodásunk és alkotó munkánk. Hazánkban nem létezik olyan munka, olyan gondolat, olyan könyv és mű vészi alkotás, amely közvetve vagy közvetlenül ne kapcsolódna a Szovjetunió létezéséhez, népe munkájához, gondolataihoz, könyveihez és más művészi al kotásaihoz. Nincs életünknek olyan tere és mozzanata, ahol a szovjet ember gazdag ta pasztalata ne mutatná meg nekünk is a célirányos egyenes utat. Tőle tanultuk meg, hogyan kell értelmezni és elvégezni az élenjáró szocialista munkát, ho gyan kell egyre nagyobb tökélyre emelni a munka technikáját, miként lehet gyakran a lehető legegyszerűbb eszközökkel is a munka minden területén for radalmi tetteket végrehajtani, kezdeményezésekkel a munka termelékenységét emelni, egyszóval azon fáradni, hogy öröm és boldogság fakadjon az alkotó munka nyomán. — Te ne félj! Dolgozz! És ha valamit nem értenél, ne szégyeld megkérdezni, — így szólt Mihajlovhoz, a moszkvai „Sarló és Kalapács”-gyár Sztálin-díjas acélolvasztárához a mestere, Vaszilij Vasziljevics Luhovcev. íme, a nagy tanulság: a szovjet mester beavatja a kezdőt a bonyolult mun ka legkisebb részeibe is. Nincs titka, felfedi a mesterség fogásait, tanít és át- adja tapasztalatait; mert jól tudja, a mi rendünkben elképzelhetetlen, hogy egy szakember kezéből kiessen a kenyér csak azért, mert van utánpótlás. A szovjet munkás reggel családi há zából fasoros utakon, parkokon át indul munkahelyére és tudjuk — számtalan képről látjuk — virágokkal és bokrokkal díszített gyári udvarba lép és a zöldnek vidító, örömet, kedvességet és szépséget sugárzó színe gyakran a munkapadjánál, a szerelőcsarnokban sem hagyja eLa Vajon nem indít-e minket követésre ez a szovjet példa is. A szovjet munkás fehér asztal mellett költi el ebédjét és táblák intik, hogy nyugodtan fogyassza el jóízű, változatos ételét, mert a sietve bekapott ebéd árt az egészségének. Ez is a követendő napsugaras út jele! És a gyöngéd figyelmes ség és szeretet, amit a szovjet ember a munkájával viszonoz, elkíséri a böl csőtől az öregségig! Régi tanulság, hogy akit leköt a munkája, az nem fárad el olyan hamar. Eh hez a régi, ismert tanulsághoz a szovjet ember egy újabbat fűz: aki a népe ja vát, hazája felemelkedését tartja szeme előtt, könnyebben győzi le a munkájá ban adódó nehézségeket. Mi a dolgozó ember sorsa a kapitalizmusban? A küldöttek leírhatatlan lelkesedése, tapsvihara közepette lépett Lenin a szónoki emelvényre: „A munkások, katonák és parasztok óriási többségének akaratára és a petro- grádi munkásság és a petrográdi helyőrség győzedelmesen végrehajtott felke lésére támaszkodva, a kongresszus kezébe veszi a hatalmat. Az ideiglenes kormány meg van döntve. Tagjainak többsége már le van tartóztatva... A kongresszus elhatározza: a vidéken minden hatalom a munkás-katona és parasztküldöttek szovjetjeinek kezébe megy át és ezeknek kell gondoskodniok a valódi forradalmi rend fenntartásáról.” Ez a rövid, szűkszavú, tömör lenini nyelven megírt felhívás új korszakot nyitott a szovjet nép életében. Szovjet földön mindörökre megszűnt a földes urak és a burzsoázia hatalma és az állam kormányzásába bevonták a dolgozó nép legszélesebb tömegeit. Hajnali ötkor a kongresszus elfogadta a történelmi és forradalmi jelentőségű felhívást. Bár a küldöttek mind fáradtak voltak, mindannyiuk szeme életvidá- man, fiatalosan ragyogott és a szívük tele volt örömteljes reménnyel. Petrográd felett első sugarait ontotta az októberi nap. A világ felett az új élet hajnala derengett.
