Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 10. szám - Milan Lajčiak: Jáva és Bali. Indoznéziai utijegyzetek
Közösen mossák a fehérneműt Karacsiban (Pakisztán). mMsm indvnifacM utyefytiU&k írta: Milan Lajciak államdíjas. Az Indonéz Köztársaság fővárosa, Dzsa- karta — az egykori Batávia — kétarcú vá ros. Egyik arca modem, civilizált; neonfé nyes kirakatok, ezernyi ezer legújabb típu sú gépkocsi, luxusszállodák, ízlésesen épí tett paloták, — a gazdagok tanyái, — par kok, iskolák, múzeumok, lunaparkok. A má sik arca ódonabb az előbbinél, de sokkal ér dekesebb: kampongok, (vagyis bambuszból és gyékényből épített kunyhók, levegős fe hér házak, amelyek széles tetejükkel feű- fordított négyszögalakú hajóra emlékeztet nek), tízezernyi betjak (ez a neve itt az egykori riksák utódainak, akik magukhaj- totta háromkerekű járművükön kocsikáztat- ják az embert), Den Passar, a zsivajgó bol hapiac, kisebb-nagyobb boltok (a gazdájuk többé-kevésbé tisztakezű, ami ez esetben nemcsak egészségügyi értelemben értendő), minden cél és rendszer híján össze-vissza kanyargó és egymásba torkolló utcák, si kátorok. Az úttesten véget nem érő sorban követik egymást a gépkocsik, az utca szé lén pedig a víz- és italárusok, a tukanok (mesteremberek), akik egész áru- és szer számraktárukat egy járomszerűen hajlított farúdon cipelik magukkal és holmijukat kel lető kiabálás helyett bambuszpálcájukkal koppantanak. A város közepén, széliében hosszában csatorna húzódik, benne hihetetle nül piszkos, bamaszínű víz. Itt fürdenek, mosakodnak az emberek, mossák a ruhát és a fehérneműt az asszonyok, itt végzik el minden néven nevezendő testi szükségletü ket is. Ügy hallottuk, ez a csatorna még annak a „civilizációnak“ a maradványa, amellyel a XVII. században örvendeztették meg a várost a holland tengerészek asszo nyai. Lehet, hogy így van, lehet hogy nem — fölösleges vitatkozni róla. Annyi tény, hogy a csatorna évszázadok óta bamállik Dzsakarta közepén és áldásos bacilustenyész- tő tevékenységének csak akkor szakad majd vége, ha az indonéziai nép egyszer s min denkorra betonpáncélt terít föléje. A dzsakartai múzeumban láttuk a jávai ősember koponyáját. Egy követ is őriznek itt, amely a kőkorszakbeli emberek lakó barlangjából származik. A kövön állatok rajza, ez-a műalkotás lehet vagy százötven kétszázezer éves. A vitrinekben tűz gerjesz tésére használt faeszközök, hosszú kriszek (tőrök), fából és csontból faragott markola tok sorakoznak egymás mellé, az utóbbiakat csodálatos mesterséggel formálták, a finom vonalakból megkapó hűséggel rajzolódik ki
