Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 10. szám - Egri Viktor: Színjátszó mozgalmunk küldetéséről és feladatairól
színmű előadását vette volna tervbe valamelyik csoportunk. Az utolsó hóna pokban egyetlen szlovák darabot sem látszottak színjátszóink. Csoportvezetőink teljesen megfeledkeznek arról, hogy Moliere nemcsak a Duda Gyuri és a Fös vény írója, de írója a Tartuffe, a Botcsinálta doktor,, a Nők iskolája, a Scapin furfangjai és számos más pompás vígjátéknak. Csikyt (Mukányi, A nagyma ma), Kisfaludy! (Kérők), Jókait (A kőszívű ember fiai), Szigligetit (Fenn az ernyő, nincsen kas), Gárdonyit (A bor), Móricz Zsigmondot (Űri muri, Ro konok, Légy jó mindhalálig), Szabó Pált (Darázsfészek), Barta Lajost (Szere lem, Zsuzsi), Sándor Kálmánt (A harag napja), Háy Gyulát (Gát a Tiszán, Tiszazug, Az élet hídja), Heltai Jenőt (Tündérlaki lányok, Néma levente), hiá nyoljuk színpadjainkon. Az utóbbi versesjáték ugyan, de megérné a fáradságot, a pénzáldozatot is, hogy egy vezető színjátszócsoportunk bemutassa és csiszolja nyelvezetét pompás, fordulatos versein. Ugyanígy nélkülözzük színpadjainkon a szovjet drámairodalomnak azokat a műveit, amelyeknek előadása sem technikai, sem szereposztási nehézségekkel nem jár. A Viharos alkonyat egy színpaddal megoldható. Skvarkin mulatságos Idegen gyermeke sem 'támaszt nagyobb igényeket a technika dolgában, ugyan így Afigenov Kisunokám című bűbájos darabja vagy Arbucov valamelyik víg játéka. Ki gondol Mňačko Hídépítők című színművére, vagy Stehlík rendkívül érde kes Makarenko-daraibjára, Az új ember kovácsára? Melyik csoportunk vette tervbe Stodola Pucsák Jóska karrierjének, vagy Karel Čapek Anna című meg rázó színművének bemutatását? Felsorolásunk nem tart teljességre igényt, csupán támpontokat kíván adni s a kezdeményező kedvet felcsiholni a csoportok vezetőiben. Nem lehet kifo gás az, hogy a kérdéses játék nem rendelhető meg a Csemadok központi kul- túrosztályán. Ha van csoportunk, amely ezreseket tud áldozni egy operett par titúrájára, kevesebb utánjárással potom áron beszerezheti a kívánt könyvet vagy kéziratot. Irodalmunik és a világirodalom mai és klasszikus alkotásainak kincsestára rendelkezésünkre áll, olyan munkák százai, amelyeknek megisme rése teljesebbé, gazdagabbá teszi életünket. Megfeledkeztünk-e erről a célról, kultúrmunkánk igazi hivatásáról? Szocialista építésünk pontosan kidolgozott, alaposan megfontolt tervek sze rint folyik. Mi sem természetesebb, mint hogy kultúrmunkánkba is tervszerű ség kerüljön. Nem tételezhetjük fel, hogy ez a tervszerűség színjátszóink játék kedvét csökkentené, vagy együtteseink bomlására vezetne. Mi éppen ennek el lenkezőjéről vagyunk meggyőződve. Bízunk a vezetők jóakaratában, becsületes szándékában és ízlésében. Nem boszorkányság a színjátszókat és közönségünket a jóra és értékesre szoktatná. Színjátszó mozgalmunk helyes fejlődése megkövetelné, hogy most az évad elején élenjáró csoportjaink vezetői kerületenkint összejöjjenek és közös műsor tervet dolgozzanak ki. Mindegyik csoport vállalna egy őszi és egy tavaszi be mutatót — semmiképpen sem többet — és kötelezné magát, hogy a műsorra vett darabokkal eljön a kerület többi városába. így minden város legalább tíz magasszínvonalú előadást, tíz különféle darabot tudna biztosítani magának. Egész színjátszó mozgalmunk színvonala megnőne ezzel egyszerre. Egészséges versenyszellem alakulna ki az egyes csoportok között és önmagától megszűnne az olcsó sikerhajsza, a vendég járás egy talmifényű játékkal, hogy a befektetett tízezres költségek megtérüljenek. Kerületeink példáját követhetnék az egyes járások és így minden falu az egész évad folyamán jól megválogatott, gondosan betanult, eszmeileg jól fel fogott és kedvvel előadott darabokon okulhatna és szórakozhatna. Az őszi kultúrmuhka küszöbén kívánatosnak tartanánk, ha csoportjaink ha tározottan eldöntenék: az eljövendő évad nem folyhat le a régi műkedvelői színjátszás kispolgári szintjén, az olcsó siker, az igények leszállítása, a közön ség félrenevelése jegyében, hanem az igazi kultúra szeretetében, a művelődés, az új ember nevelése és nemesedése jegyében. Olyan kötelesség ez, amelyet örömmel és büszkén vállal minden kultúrmunkás, akit nem hajt a színpadra olcsó becsvágy és fitogtatás, hanem benső parancs, a nép iránti tisztelet es szeretet.
