Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 1. szám - Dénes György: Öreg paraszt és a béka
áramlatokat, az egyházi és világi urak ösz- szekapásait, a prágai polgárok és vidéki kis- nemesek vetélkedését és a cseh paraszt el ső eszmélését. Húsz és Zsizska emelkedik ki a történeti, s a képzelete szülte alakok sokaságából. Huszt megírja drámában is, megfestve eltéphetetlen egységét a néppel és győzhetetlen erkölcsi fölényét a konstanzi máglyahalálában. Harmadik műve a huszita korról az 1893- ban megjelent .Mindenki ellen“, amely Né meth László kitűnő fordításában most ke rül először a magyar olvasó elé. Jiráseknek ez a legjelentősebb műve lenyűgöző, drámai erejű korkép a felkelés első diadaláról. Hőse a huszita nép, amely megindul minden ki ellen, hogy elsöpörje a rosszat és helyé be újat, egy új világot építsen. Jirásek nem kendőz, nem hallgat el sem mit a történelem tanulságaiból. Az élet je lenségeit reálisan látja, alakjai lélektani szempontból is hitelesek. A jobb és neme sebb után vágyódó parasztjai a papok lá- zító felhívására felgyújtják házaikat és családostul útra kelnek Táborba, a közös ségi élet e középkori fellegvárába, hogy itt kemény regulák közt megkeressék és kihar colják az áhított boldogságot. A történelmi freskó szinte lélekzet- állító: máglyák gyulladnak, tűzzel és vas sal folyik a harc. Jiráseket nem hökkenti vissza a táboriták rettentő fanatizmusa. A gyengébbek védelmét látja benne az erőszak kal szemben. „S nem hőköl vissza attól a szörnyű láng tengertől sem, amelyet akkor a táboriták gyújtottak, s amely szélesen hömpölygött végig $ rőt fénybe vonta az eget az egész akkori világ felett“, idézem Nejedlyt. „Nem borzad akkor sem, amikor a táboriták rajongásából megszületik a tár sadalmi tévelygők szektája, az adamitáké és másoké, amely az alapvető tábor ita eszmét, az ő kommunizmusukat tévelygő túl- . zásba viszi“. Zsigmond császár, Zsizska és a táboriták ellenlábasa, magyar csapatokkal támad a csehekre — a németeket alig említi — és ezek a katonák sok durvaságot követnek el a cseh nép ellen. Tagadhatatlan, hogy Ji- rásek itt — szinte feleletként a Habsbur gokkal szövetkező magyar uralkodó osztály nemzetiségi túlkapásaira — bizonyos túlzással felel a művészi igazság ro vására. De hozzá kell fűznünk, hogy a ma gyar tárgyú „Huszárok“ című novellájában a cseh író mindent sokszorosan jővátesz, amikor megilletődik a Klatovyből 1849-ben Kossuth zászlaja alá siető katonák haza szeretetétől és forradalmi érzésétőL Jirásek regényéposzát a magyar olvasó is azzal a szeretettel fogadja, amellyel ezt a példaadó és tanulságos hazafias krónikát a cseh olvasó veszi kezébe. E. V. Dénes György: Csepereg az eresz, alatta cinfazék sír, rí, vizet kortyol; táncol a buborék. Kárál a tyúk, dugja, rejti fejét borzos, lucskos szárnya alá; bús kakas rikoltoz. Üres az udvarház, szomorúan ásít, csak a tócsa pislog, csak a víz világít. Béka ül partjában, rút varangyos béka, s őt tükrözi a víz minden jbuboréka. Tócsa partján béka, a tornácon ember nézik szótalanul mit művel e tenger. Udvarház tengere, békák tocsogója, parasztok öröme, dús vetések sója. Nézi Bakó Antal elszűkülő szemmel: — Nem lesz-e sok? — zsémbel égi-földi renddel. — Ki ne rothadjon a zsendülő gabona, ránk ne sújtson, verjen az isten ostora. Te béka — bök felé — elég legyen mára, vidd az esőt most már más faluba, tájra! ördögadta varangy, hordd el ráncos irhád! fortyog Bakó Antal s fogja a vasvellát. Szalad az esőbe, gyűrűző tócsába, nógatja a békát hamar-indulásra. Eltotyog a béka redves lésza alá, utána csak a szó suhogó kardja vág. S megritkul a szó is, mint a felhők gyöngye, hallgat az udvarház párolgó göröngye.-Öreg paraszt és a béka