Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 1. szám - E. V.: Könyvespolc
m m u ■ u ■ Í[ÖliyiM!S|IOlC Jókai hat könyvéről (ERDÉLY ARANYKORA; RAB RÁBY, ÉS MÉGIS MOZOG A FÖLD; A KŐSZÍVŰ EM BER FIAI; SZEGÉNY GAZDAGOK; TÖRÖK VILÁG MAGYARORSZÁGON.) Hat Jókai-regényt adott ki múlt évben a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó; szá muk további kettővel gyarapodik még, meg jelennek a „Fekete gyémántok“ és a „Kis királyok“. Elgondolkoztató ez a szám. Alig egy év leforgása alatt nyolc könyv egy írótól, aló pedig már ötven éve halott és méltán a klasszikusok közé sorolhatjuk! És ezeknek a könyveknek egyike sem porosodik a köny vesboltok polcain, hamarosan vevőre talál és féltett kincse lesz egy-egy embernek vagy családnak. Mert Jókai olvasóközönsé ge állandó, népszerűsége nem fogy, vará zsa egyaránt hat öregekre és fiatalokra. Mi a titka Jókainak? Hisz őt se kényez tette el a kritika, hiába volt a „nemzet ko szorús költője“, Gyulai és mások kö nyörtelenül kipécézték hibáit (néha a kel- léténél is szigorúbban), sőt ma is nem egy hang akad, amely elítélően nyilatkozik róla (például Sarkadi Imre egyik legutóbbi cik kében). A közönség mégis több mint egy évszázada kedvenc írójának vallja Jókait, nemzedékek nevelődtek derűs, megértő hu manizmusán. Jókai hitt abban, amit írt. És ez a hiti sugárzik ki szuggesztív erővel minden mű véből, ez a hite ragadja meg és bilincseli le az olvasót. Hitt az emberben és hitt az emberi szabadságban, a haladásban és hitt a népben, mindezeknek az eszméknek a hivatott megvalósítójában. A szabadságharc egyre vissza-visszatérő témája Jókainak. Nemrég megdöbbenve ol vastam Sarkadi cikkében, hogy szerinte Jó kai eleve kilátástalannak látta a szabad ságharcot, eleve meg volt győződve kudar cáról. Sarkadi ezt a nézetét szubjektív be nyomásokkal támasztja alá, amelyeket Jó kai regényeiből és novelláiból merített. Ne felejtsük, Jókai ezeket az írásait ja varészt a Bach-korszak idején írta, amikor maga is közvetlen hatása alatt volt a „hamvukba holt remények gyászának“, másrészt pedig a cenzúra annyira megnyir bálta írásait, hogy az író maga panaszol ja: „A nagy dicsőségteljes harcból... semmi sem jut érvényre, csak a vég-katasztrófa, az is csak allegóriákban, aminek sorai közt kell keresni a komoly valót; a históriai hát tér pedig elvész, a korrajz elhalványul, az előadás hangulatában a hazafias lendület kerültetik.“ „A kőszívű ember fiai“ szerencsésebb idő pontban, 1869-ben jelent meg. Az 1848—49-i világot most már inkább fel lehetett tá masztani hamvaiból és az író mondanivaló ját már nem volt kénytelen a cenzúra Prokrustes-ágyába szorítani. És az írói fény korát élő Jókai szabadon, őszintén vall a harcról, amelynek maga is tanúja és részese volt. Az ő hite, szabadságharcos meggyőző dése él Baradlaynéban és fiaiban, az ő hite mondatja Ödönnel a világosi fegyverletétel napján: .. Vége van mindennek. — Csak az eszmének nincs. Ez a generáció lejátszta szerepét. — De befejezte azt becsülettel. Az eszme fennmarad és élni fog.“ Hit és, meggyőződés lüktet ezekben a szavakban. A forradalmár hite, aki tudo másul veszi az egyszeri vereséget, de hisz a szabadság ügyének végső győzelmében. A haladás eszméi mellett tett hitet Jókai. Erről tanúskodnak a klérussal szövetkezett idegen finánctőke mesterkedéseit leleplező „Fekete gyémántok“, a reformkor kulturá lis törekvéseinek, az életet megindító lelke sült fiataloknak emléket állító „És mégis mozog a föld“, a meggazdagodott polgár, a harácsoló tőzsér alakját nevetségessé tevő, a reakciós főúr és haramiavezér azonos ságáról szóló legendát feldolgozó „Szegény gazdagok“, az elnyomott nép szabadságvá gyát megtestesítő, igaz szaváért börtönben szenvedő „Rab Ráby“. Az utóbbi nemcsak azért figyelemreméltó, mert Jókai a magyar történelem egyik igen érdekes szakaszát, a jozefinizmus korát dolgozza fel, hanem az író állásfoglalása miatt is. Jókai, a kisne- mes és hazafi nem rokonszenvezhetett a magyar alkotmányt hatályon kívül helyező, egységes németnyelvű birodalom megterem tésére törekvő császár, II. József célkitűzé seivel, mégis regénye hőséül Ráby Mátyást választja a császár emberét, a jozefinizmus felvilágosult eszméinek képviselőjét, aki a jobbágyság szenvedéseit, a rajta elkövetett igazságtalanságokat feltárva ellentétbe kerül a „nemes vármegye“ korrupt rendszerével. De Ráby több ennél. Jókai sejteti, hogy hőse kapcsolatban áll a jakobinusokkal és amikor II. József halála után kénytelen me nekülni a császárvárosból a forradalmi Fran ciaországba szökik, itt talál második ha zára és itt írja meg emlékiratait, melye ket így fejez be: „Talán elő fogja mozdítani
