Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 8-9. szám - Veres János: Virágos korsótól őzgidáig
járnak ide olykor. Szarvas, őz, róka meg nyúl inkább van errefelé. Coburg herceg erdeje volt ez valaha. Hoz záér a falu derekához. Szól a kakukk, kopácsol a harkály, fü- työl a rigó. A falombon szűrt napfény üt ött megtalál bennünket. Az út felett lugast alkotnak a fák ágad. Kísérőm egy furcsa vadászról mesél, aki ről sok mókás történet jár szájról-szájra. Az illető, ha például vaddisznólesre megy, kalapácsot meg szögeket visz a zsebében. Éspedig azért, hogy ha a sebzett vad eset leg feléje iramodna, beverje a szögeket a legközelebbi fa törzsébe és azokra rálépve kapaszkodjék fel az első ágakig. Enyhén emelkedik az út a fák között. Eszembe jut a dal: „Erdő, erdő, de szép kerek erdő, közepibe két szál nyírfavessző: azt az erdőt levágatnám, ha a rózsám megláthatnám, Erdő, erdő, erdő, de szép kerek erdő.“ Tölgyek, fényeslevelú nyírfák között me gyünk. De van nyárfa is. Cser, meg gyer tyán is, bőven. A gyertyánból szerszám és kaptafa készül, a nyírből és a nyárból pa pír, a cserből bútor, a tölgyből sok minden. A kivágott fák vékonyabb részét méterfá nak vágják fel. Ezen a részen már véget ért a favágási idény. De néhány fa törzsén piros és sárga festett jelzést látok. — Ezek azok a fák, — mondja a hiva talnok — amelyeket idén és tavaly kivá gásra jelöltek meg, de aztán mégis meg hagytak. „Létszámon felüliek“ voltak. Minden évben másszínű festékkel jelölik meg a kivágás sorsára ítélt fákat. Erdei fenyők teszik változatossá az erdő képét. A kakukk meg a rigó hangját szünet nélkül hallom. Megint fújni kezd a szél. Elbújik a nap. Suhog a falomb. Dúdol az er dő. Jobboldalt feltűnik a csemetekert. Leá nyok, asszonyok foglalatoskodnak a kicsi fe nyőfák körül. A szél pajzánul játszik szok nyájukkal. Deszkabódét emeltek a kerítés nél, abban tartják a szerszámokat. Ojra belemerülünk a sűrűbe. Percek múl va lejteni kezd az út s kilépünk a fák kö zül a Drénó völgyébe. A iassűfolyásű Drénó patak kettészeli az erdőt. A víz partján bokrok nőttek, gallyukat a meder fölé hajt ják. A patak mellett kétoldalt széfesedő- keskenyedő legelősáv húzódik végig az er dőn. Itt, ahol a dereski erdőút kiér a pa- takhoz^tt volt valahol a hercegi birtok ha tára. Tovább a Dapsi uraság erdeje követke zett. Ma is Dapsi-erdőinek nevezik ezt az erdőrészt. Ütitársam térképet vesz elő és megmutatja, hol állunk ebben a pillanatban. A patak balpartján haladunk, traktorral találkozunk. Pár percig esik az eső. Elme gyünk a régi mészégető mellett. Egy helyen a legelőn vaddisznó túrásokat találunk. — Nem kell megijedni — nevet rám úti- társam — ezek régi túrások. A sárban felfedezzük az első palanyomo kat. Megállapítjuk belőlük, hogy a lovaik nem voltak megvasalva és arra igyekeztek, amer re mi. Jól megyünk tehát, a karám már nem lehet messze. CSKÖK AZ ERDŐBEN A lőnyomokat követve érünk a karámhoz. Rozsdaszínű, kócos puli fut elénk. — Muki te, — csitítja a gumicsizmás, eső kabátos csikós. Éppen nyílik a karám kapuja, engedik ki a legelőre az állami erdészet ménesét. Las san vonulnak ki a karámból a csikók, bele szagolnak az abrakos vályúba. A karám a fák között épült, hogy a fa lomb némileg védje az állatokat az esőtől A fák kérgét lerágták a csikók. — A tannin - tartalma miatt — mondja a mérnök, akinek gondjaira bízták a ménest, — no meg unalmukban is rágják. Magas, keménykötésű ember, a madarak, a fák, a csikók szerelmese. Kopott esőkö penyt vet a vállára. —• öt tehénért nem adnék egy jó csikót —* mondja. A ménes halad a legelők felé s mi me gyünk a nyomában. Egy fehér tehénke is itt ballag, tréfás látvány a lovak között. Nem zavarja az idegen környezet. A csikó sokat látja el tejjel. — Pár hete hoztuk ide a ménest Plosz- kóróL — világosít fel a mérnök, — mert itt meszes a legelő talaja s ez a csikókra nézve igen fontos. A csikók 1—3 évesek s éjjel-nappal a sza bad ég»alatt vannak. Négyéves korukban te herhordásra fogják be őket olyan erdőkben, ahol traktor nem közlekedhet. Erdészlovaik lesznek, azért kell őket az időjárás viszon tagságaihoz szoktatni. — Nézze, — mondja a mérnök, amikor megállapodunk a legelőn, — az idősebb csi kók kiadósabbakat harapnak a fűből, a fia taloknak nincs olyan gyakorlatuk a legelés- ben. Sok itt a som és kökénybokor. A csikók ugrálnak, játszanak. Némelyik lefekszik és hempereg a fűben. Vigyázni kell, be ne men jenek a sűrűbe. Az egyik sárga nyakában kölönc lóg. — Többször megszökött — hangzik’ a ma gyarázat, — egyszer Jolsvatapolcáról, más szor meg Jolsváról 'hozták vissza. A mérnök húsz éve foglalkozik lovakkal. Elmondja, hogy Ploszkőn kancákat is te nyésztett.
