Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 8-9. szám - Sas Andor: Walt Whitman. A Fűszálak megjelenésének 100. évfordulójára
körüilállják az üllőt, lendítik kalapácsaikat, nem sietnek, de mindegyik pontosan odata lál az általa megmunkálandó helyre. A gyá rakban megfigyeli a textilmunkáslányokat, a piacon a mészárossegédet, amint bódéjá ban a kését élesíti. Indiánok között részt- vesz egy trapper (vadölő) lakodalmán, a vö- rösbőrűek éppoly kedvesek neki, mint a négyesfogatot hajtó néger, akit mint festői szépségű óriást megcsodál, a kaliforniai aranyásót ugyanúgy szemügyre veszi, mint a vásáriban mnkasszin- cipőket áruló indián- asszonyt, s befogadja házába a kegyetlen rabszolgatartója elől menekülő néger rab szolgát. Egyszerűség és hatalmas erejű mondani való egyesül verseiben. Mélyen megható, amikor élteti az ismeretlen hósök tömegeit, akiket egyenlőknek tart a legnagyobb ismert hősökkel, vagy amikor az „Ének magam ról“ című ciklusa huszonnegyedik költe ményében azt mondja, hogy ő benne szólal meg sok régóta néma hang, bebörtönözöt- tek és rabszolgák végeláthatatlan nemzedé kének szava. Egy történetírónak epigram- maszerű versben odavágja, hogy az embert mint urak és papok kreatúráját mutatja be, míg ő, Wihitman, úgy ábrázolja az em bert, amilyennek lennie kell, s hozzáteszi: „Én ezzel tervezem a jövőt“. Egy európai forradalmárhoz, aki eltiport megmozdulás harcosa volt, ezeket a feleme lő szavakat intézi: „Amiben mi hiszünk, megmarad valamennyi kontinensen látha tatlanul, de örökösen, várakozás állapotá ban. Nem hív senkit, nem igér semmit, ül csendes nyugalomban és fényben, nem is mer elbátortalanodást, közben türelmesen várakozik, várja a maga óráját. — Az én dalaim — folytatja Whitman, — nemcsak a hű odaadásnak, hanem éppen úgy a láza dásnak, a fölkelésnek dalai. Mert én a vi lág valamennyi merész rebellisének eskü vel elkötelezett költője vagyok ... Bátor ság, Európa forradalmár férfia és forradal már nője!... Nem tudom, mi a te szereped, de igyekszem ezt gondosan tisztázni a ma gam számára, mert így is nagy vagy, le- győzötten, mai állapotodban, vereségben, szegénységben, meg nem értettségben, be- börtönözötten is“. (Egy legyőzött európai forradalmárhoz.) Bizton állítani lehet tehát, hogy ez a költészet a múlt rossz hagyományainak irá nyában forradalmasít, a jövő irányában pedig optimistává tesz. Sztálinban is visszhangoz nak Whitman szavai, 1924-ben azt írja Gyemjan Bednijnek, hogy Whitman életfilo zófiáját kell magiunkévá tennünk úgy, amint ő azt a következő szavakban kifejezte: „Élünk, forr piros vérünk kimeríthetetlen erőink tüzében“. Mindenről tud Whitman valami eredetit mondani, a prerikről és a szavannákról, Da kota állam őserdőiről, a Missouri és a Hud- son, meg más folyók partjairól, a tenger ről és a hegyekről, a csillagokról és a föld mélyéről', a férfi és a nő életéről, de leg inkább és legtöbbet a dolgozó emberről, akit szeret és tisztel mint társát, mint a közös ség tagját s a jövő letéteményesét. Két nagy tapasztalatot szúrt le a XIX. század folyamán, melynek kilenc évtizedét ismerte: 1. Hogy a kedvezményezett keve sek kezéből a hatalom átmegy a sokak, a dolgozó tömegek kezébe s a múltban gyö kerező és arra túlsókat hivatkozó osztály igények helyét elfoglalja a jövő igénye, 2. a történelem a beláthatatlan fejlődés lehető ségeit nyitja meg a dolgozó, alkotó ember számára. A jövő művészeihez a következő felszólí tással fordul: Eljövendő idők költői, énekesei, zenészei, szónokai! Nem a Ma igazol engem, sem ar ról nem képes számot adni, mivégre vagyok itt. De ti, új nemzedék, gyökeres, kemény- izmú, különb minden előzőnél, mozduljatok meg! Mert a ti kötelességtek engem igazolni. Az utókor irómüvészetének legjobbjai nem maradtak adósok azzal, amit Whitman tő lük kívánt. Az ő igazságkeresésének és bá torságának öröksége az olyan realista, mint az amerikai élet mélységeibe világító Theo- dor Dreiser, azután a regényíró Howard Fást, Albert Maltz, vagy a szocialista rea lizmus olyan énekese, mint Michal Gold. Már Turgenyev hozzálátott Whitman költe ményeinek orosz nyelvre való átültetéséhez, (hiszen maga is írt költeményeket prózá ban,) s L. N. Tolsztoj, Gorkij és Majakov szkij elismerték nagyságát, rokonuknak te kintették. Walt Whitman újszerű, nagyon emberi, a munka mindenekfeletti jogát, a demokráciát és a népek békés együttélését hirdető köl tészete Amerika maradandó értékű hozzá járulása a világirodalomhoz. Amerika népének ez a nagy fia tanúja volt az átmenetnek az ültetvénygazdálkodás és a gyarmati termékekkel kereskedő tőke vezető szerepének korából a tőkés mono póliumok világába. Abban az odaadásban, amellyel ő országok és népek békés együttműködéséért lángolt, benne volt a monopoltőke telhetetlenségének sejtelme és a föld békéjét fenyegető impe rializmus miatti aggodalom. Whitman elő futára azoknak az amerikai íróknak, akik e veszedelmekkel ma bátran szembefordulnak, s ezek elődjüknek ismerik el őt. SAS ANDOR
