Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 8-9. szám - Fábry Zoltán: Kevesebb versek - több költészetet!
pongyola megfogalmazás áll itt bosszút: ki nem ért gondolat nem lehet mondani- való, nem lehet vers. Ha egy költőnél töprengeni kell, mit és miért mondott, ak kor a költészet íze, célja és hatása elveszett, a fogalmazás, a névadás nem sike rült. Dénesnek ott sikerül a névadás, ahol nem kell konstruálni, komponálni, ele meket új vegyületté gyúrni. Utolsó kötetéről azt mondottuk: Dénes György kons tatáló költő. Néz és lát: megállapít Természetnézése tökéletes és ez nagy költői erény. Olvassátok el: „Ősz” c. versét és velem együtt fejet fogtok hajtani a költő előtt. És van több ilyen verse, vagy verssora. Egy példa a sok helyett: „A mezőkön lassú árnyék úszik, t s mint a kard, ha hüvelyébe csúszik, úgy elmerül a végtelent így sikerülnek legszebb szerelmi versei (A messsziségből hívom arcodat. — Csókok várnak és csillagok. — Hulló csillag a szived — és főképp a Búcsú), me lyeket egészükben kéne idézni, hogy ízelítőt adjanak. Egy strófa mégis idekíván kozik- „Nézek, nézek és egyre sápadók. hangtalan az égre kiáltozok, s lassan szemed tüzévé változók”. Dénes másik erőssége: a szegénység múlt-harapásainak emlékeztető megjele nítése: „Kenyér, fekete kenyér. Gazdagnak rut foszló fehér. Ám te várók lelke voltál, szájukban mézzé foszlottál”. (De e versben is van zavaró sor: „szegény ember félve imád, szeretetét ötvözi rád.”) Ezen a síkon szinte magától értetődőn születnek a balladás életképek: „Káromkodás nőtt háza fölé Hajdú Sándor s az ég közé és, mert Istennel szállt pőrbe, szenteletlen a sírgödre Mint egy sírfelirat! Milyen más a csasztuskába ojtott „Fehér Gáspár fészkét rakja”, vagy Bandi, az új magyar, ki úgy üli meg a traktort, „mint trónját a kiskirály”. Egy másik versben már a címben sikerült a névadás: „Traktoros Tóth Mihály”, ez az immár termé szetessé vált dm úgy hat, mint valami nemesi előnév. Költő osztogatja, népi valóság névadója: „Nyelvem csorduló forrásvíz legyen, a népért zengjen minden énekem. Verjen a sorsom örök éjszakára, ha nem a népért sírok, nem a nép javára.” A néppel, a népért; ez, ennyi ars poeticája., „Oszd meg a szíved s ne hazudj, szomjas a lélek, kell a szó. ... őrizd a békét, lelkesíts és ízesíts is, mint a só, tanulj a néptől s tanítsd a népet, zengj, mint a messzi ágyúszó.” Most és így válik valóvá az. amit száz év előtt Victor Hugó mondott: „össze köttetést teremteni a nép szíve és a költő szíve közt: ez lesz a civilizáció Volta oszlopa”. III. Gyurcsó István verskönyvének címe: „Anyám mosolyog”. Megható gesztussal kezdődik, a munkásból költővé vált fiú ajándékozó soraival:
