Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 6. szám - Eugen Sabol: A "Mercurius Hungaricus" alapításának 250. évfordulója
A ..Mercurius Hungaricus“ A II. Rákóczi Ferenc által vezetett Bafos- burg-eilenes szabadságmozgalommal szoros kapcsolatban áöt a 230 évvei ezelőtt alapí tott első magyarországi újság. A „Mercu rius Hungaricus“ akkoriban mint a kuruc hadak hivatalos közlönye jelent meg. A lap indításának értelmi szerzője ugyan nem Rá kóczi volt, de ezt á gondolatot teljes meg értéssel fogadta és az újságot a szabadság mozgalom egész ideje alatt minden téren támogatta. A nyomtatott közlöny megje lentetését közvetve a bécsi udvar Wiener!- sches Dáarium című lapja és a bécsi Mer- cvarius kényszerítette ki azzal, hogy szán dékosan hazug és elferdített híreket közöltek a kurucokról és harcukról. Eleinte sikerük is voit, mivel híreiket átvette a többi német lap, A „Mercurius Hungaricus“ — amelyet később .Mercurius Veridicus ex Hungaria“- rsak neveztek —* megjelentetésének gondola ta tulajdonképpen Eszterházynak, Thököly Imre unokatestvérének, Rákóczi egyik íeg- hübb kuruc generálisónak agyában született meg, Eszterházy mint Kassa katonai pa rancsnoka saját kezdeményezéséből megszer kesztette a lap első számát és ezt a kassai nyomda 1705. április 14-én kinyomtatta. Esz terházy az újságot bemutatta Rákóczinak azzal a javaslattal, hogy a közlöny tovább ra is megjelenjen a megbízott személy szer kesztésében, s ő maga megígérte, hogy eh hez minden segítséget megad Rákóczinak nagyon megtetszett Eszter házy javaslata és elfogadta. Ezt annál in kább tette, hogy eloszlassa azt a véleményt, hogy a császári újságok hírei megfelelnek a valóságnak. Azonnal felszólította vala mennyi generálisát, hogy a közlöny céljaira rendszeresen küld jenek Egerbe, a fejedelem udvarába híreket. Az elgondolás megtetszett Bercsényi Miklósnak, a Mercurius akkori szerkesztőjének is, aki igen gondosan ügyelt arra, hogy a hírek összhangban álljanak a valósággal, tárgyilagosak legyenek. A köz löny eleinte hetenként jelent meg, majd 1710-től kezdve, a kuruc szabadságharc al konyán, csak havonta. A híranyag közlési formája olyan volt mint a napilapoké és A „Mereurius Hungaricus" 1705. május 30-i számának első oldala. alapításának 250. évfordulója