Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 6. szám - Dénes György: Ipolyviski emberek
Hintázó gyerekek. relők lepték el a falut. És hipp-hopp egy napon arra ébredtek az emberek — kész a villany. Csak be kell az országos áramkörbe kapcsolni. Tavaly, június 22- én aztán ez is megvalósult. Ünnepre ve rődött össze az egész falu, még a vén emberek is e nagy naphoz illő fekete nadrágot rántottak. A csizmát meg tük rösre fényesítették. Szóval kicsinye, nagyja, öregje, fia talja ott akart ámulni az estéli műso ron, amikor a kultúrházban ünnepélye sen kigyúl a villanyfény. Mondani sem kell, honv milyen ab- lakremegtető éljen harsant a kultúrte remben, amikor elsőízben szikrázott fel a fény. Az emberek boldogságukban ölelgették egymást, s még a haragosok is kibékültek ezen a napon. Reggelig ropták aztán a táncot a szétcsorgó, gyöngyöző villanyfényben. Még a hetven éves Pély János bácsi is hajnalig rúgta a port. Mikor aztán pitymallatkor hazafelé ballagott Túri komájával, egyszerre csak megállt az egyik oszlop alatt. — Nem mondom, hogy rossz dolog ez a villany — pislogott az oszlop tetejére — de hát ki fog erre a ménkű magas oszlopra iminden este felkapaszkodni, hogy meggyújtsa. Túri Gyuri bácsinak még a hasa is táncot járt kacagtában. Mikor aztán lé legzethez jutott, így oktatta a komát: — Nem petró-lámpa ez, hé, amit gyújtogatni kő. A központban igazítják azt el, csak kattintanak egyet, oszt kész. Ég. — Nohát azért — ránt egyet nadrágja derekán János bácsi — mert hogy én nem gebeszkednék fel ilyen gyufaszál póznára ... Az elmúlt esztendő júliusától ragyog a fény Ipolyvisken. De a mosoly is ra gyog az emberek szemében. S ha vé gigsétálunk a kis házak során, zene szü remlik odabentről. Szól a rádió, üzen az ország népe. Munkás a parasztnak. S azt üzeni, hogy előre csak bátran a fény, a kultúra útján. HA JÖ A MUNKA, SZÉP A JÖVEDELEM. Takaros kis porta Nyustin Lajoséké. Verandás, L-alakú ház, rendbentartott