Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 1. szám - Veres János: Tátraszéplaki Wolker emlékek nyomában
fátra!/efi[ati UJófccr m(t№ nymaim Ha a gyalogos utas Üjfüredről jövet az országúton elérkezik Tátraszéplakra, meg fordul s visszanéz arra, amerről jött, festői kép tárul a szeme elé. Mögötte, a fenyves felett, magaslanak a napfényben fürdő, hó fedte hegyek. Egy. Budapestről érkezett íróval perce kig nézzük a csúcsot, melyre egy felhő száll rá éppen, mint tollászkodó, nagy fehér ga lamb. A pesti vendég szótlanul csodálja a panorámát, én pedig elgondolkozom. Hogy ne volna érthető.annak a csodálata, aki elő ször látja a Tátrát, amikor engem, aki már itthon vagyok itt, mindem nap meglep e vi dék valami újjal, érdekessel. A Tátrát sohar sem lehet megunni, a Tátra sohasem kö zömbös. mindig más, mindig izgalmas. Nehezen válunk meg a látvány nyújtotta élvezettől s folytatjuk utunkat. Wolker em lékét megyünk meglátogatni az almaborszín sugarú októberi délelőttön. Wolker emlékét, aki rövid életéből hosszú hónapokat töltött itt. Széplakon. A rozsdaszínű, sárga és vöröslombú fák alatt pesti ismerősöm megkérdezi tőlem: a csehek József Attilája-e Jiří Wolker? Igen nel felelek. Talán csak a szláv lágyság s a súlyos betegség előidézte bánat volt az, ami József Attilától ezt a nagy cseh költőt meg? különböztette. Amiben azonban feltétlenül egyek: — s ez a legfontosabb — a proleta riátus iránt érzett forró és olthatatlan sze retet és a nép ügye mellett való tántorít hatatlan kiállás. Erdószéli tavacska, mögötte emléktábla, Wolker egykori ked venc padja helyén.
