Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 5. szám - Szabó Béla: Felszabadulás (rajzolta Harmos Károly)
alatt, amíg nálunk volt, édesanyámmal úgy bánt, mintha az anyja lett vcdna és vélünk, mint testvéreivel. És mert nádunk étkezett, szükségesnek tartotta, hogy minden áldott nap ellásson bennünket élelmiszerrel. Amikor megérkezett a szovjet hadsereg sebesültek kórháza, azonnal a főorvos elé vitt, mint beteget. Ott azonban, a Groszding utcai gimnáziumiban, amikor megláttam a láb- és kéznélkü'li sebesülteket, egyszerre makkegészséges lettem. Ott maradtam ná luk és felcsaptam betegápol ónak. Tizenkét- tizennégy órát dolgoztam ott naponta. Nos, annyit mondhatok, volt már alkal mam másutt is betegeket ápolni, de azt a fegyelmezettséget, kitartó áldozatkészséget, amit a szovjet hadsereg sebesültjeiben ta pasztaltam, azzal sehol másutt nem talál koztam. Csak öntudatos harcosak, miután el végezték kitűzött feladataikat, tudnak annyi megnyugvással és béke tűréssel szenvedni, mint ők tudtak. Amikor lemostam meg csonkított, sebzett és fájó testükről a harc tér szennyét és piszkát, egyetlen panasz szó sem hangzott el. összeszorítoftt fogak kal, némán tűrték a fájdalmat, mintha a világra nehezedő szenvedések összes terheit nekik kéne visekaök. Egyetlen halott után nem hangzottak el sirató hangok, a gyász elnyelte a hangokat, mint fekete szín a többi színeket. így, csöndesen és elszántan tudtak ők meghalná, kezüket, lábukat, sze mük világát elveszteni érettem, éretted, érette... Emlékszem, egyszer megnéztem egy ha lottat, mert megrendítő volt a halála. Ra gyogó szál ember volt, keze, lába ép, csak éppen a lába közt kapta a lövést és nem le hetett rajta segíteni. Lehúztam róla a ta karót és néztem azt a pusztítást, amit a ha lál végzett raja. Sárga színnel vonta be a halál ezt az acéltestet. A hatalmas mellkas, a test hibátlan izomzata hideg és merev volt. A halál merevítette meg, a varázsla tos csoda, a szépség tűnőiéiben volt rajta. Már nem fájt neki semmi, a béke nem ér dekelte őt többé, a napfény sem, a sza badság sem, amelyért harcolt, amelyért éle tét áldozta. És ahogy kiterítve, mozdulat lanul ott feküdt, fiatal feleségére gondoltam, aki két gyermekkel az urát várja... aki nem ura többé, nem is ember, több az em bernél ... a világszabadság hőse ő... Egy felbecsülhetetlen nagy nép méltó fiai ők, a szovjet hadsereg e névtelen harcosai, akik öntudatos áldozatkészséggel tudtak él ni. dolgozni, szenvedni és harcolni a világ- szabadságért. Szívem mélyéből hálával adó- . zom nekik, dicsérje őket a jövő, a kérges emberi kéz, az építő és alkotó munka és mindaz, ami munkás méltóságával és az em ber halhatatlanságávad rokon. Bratáölava felszabadulásának ez a képe amely hat esztendővel ezelőtt alakult ki berniem, úgy vélem nem teljes és kiegészí tésre szőrül. Nem teljes azért, mert a szov jet áMam, mindjárt születésének másnapján a békéről szóló dekrétumát bocsátotta ki és azóta is szakadatlan erőfeszítéssel harcol a világ népeinek a békéjéért. A Szovjetunió fennállás áriak közel négy évtizede alatt, mi közben dolgozol páratlan önfeláldozással épí tették hazájukat, a tartós béke útját egyen gette és ez a törekvés csly egységes, hogy történelmében sehol egyetlen rés, egyetlen folt fel nem fedezhető. Mint egy csiszolt, ragyogó tükör, olyan. Amikor a Honvédő Háborúban a szovjet harcosok a fasizmus sal vívták a világtörténelem legnagyobb csa táját, akkor is a békéért harcoltak. Éppen ezért a szovjet ember ábrázolását nem a halál, hanem az élet, a béke szeretete tárja fel. ; . Nem felejthetem el május 9-ét, azt a na pot, amikor a gyilkos fasiszták kezéből ki ütötték a fegyvert. A hírt azon a vesrőfé- nyes májusi délelőttön egy szovjet katona közölte vélem a Stefánia úton. A szovjet katona közel ötvenéves lehetett, tehát a ti- zesnhetes polgárháborút, meg az interven ciósok garázdálkodását is átélte, de amint meglátott a túlsó oldalon, egy húszéves if jú fürgeségével, ragyogó arccal átjött az úttesten, hogy megszoríthassa a kezemet és elsőnek közölje velem, az ismeretlennel, a fegyverletétel hírét. Kezemet erős szorítással tartotta fogva és lelkesedéstől remegő hangja amint ki ejtette azt a szót, hogy ,,mír“ úgy hatott, mintha valamit át akarna nekem adni ab ból az emberségből, abból a békeszerétéi ből, ami t a ki zsákmányolástól mentes tár sadalmi rend beléje nevek. A szó és az egész jelenet, amely villanás nál nem volt több, ma kapja meg igazi je lentőségét. Ma, amikor az imperialisták a fa siszták fegyverletételét nem engedték béké vé érni, hanem minden erőfeszítésükkel azon buzgólkodnak, hogy a gyilkos Wehrmaöhtot újra életrekeltsék. A villanásnyi jelenet mindennél ékesebben feltárja, hogy a szov jet ember békeszenetete nem holmi paci fizmus, hanem a szocialista hazafiság eleven forrásából táplálkozik. Amikor ma, a felszabadulás tizedik év fordulóját ünnepeljük, és büszkén tekintünk eddigi eredményeinkre, valamennyien a szov jet ember példájából tanulhatunk. Van mit megvédenünk, van mit megőriznünk. A fel szabadulás óta elért vívmányaánikkad a haza és a béke szeretettnek mély, kimeríthetet len forrására bukkantunk.
