Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 5. szám - Szabó Béla: Felszabadulás (rajzolta Harmos Károly)
kínzott arcomat könnyek mosták, de han gom gondtalan ás felszabadult volt, az orosz eiőharccscik, az orosz írók, Puskin, Nyekra- szov, Gomcsárov, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Erenburg, Solohov segítségemre siettek, hogy hálámnak és örömömnek súlyt, érté ket és fedezetet adjanak. Orosz irodalmi ismereteim révén sikerült megnyernem a szovjet tiszt bizalmát, aki ellátott orvossággal, élelmiszerrel, ruhane művel, egyszóval a szabadság összes kellé keivel. Ám senki se higgye azt, hogy az orosz fezt abban a pillanatban, ahogy meg említettem az orosz írók neveit, azonnal a barátom lett. Nem! Az ö magatartását a rendkívüli óvatosság és körültekintés jelle mezte. Először is oktató módon kezdte ... felhívta arra a figyelmemet, hogy nem he-t lyes Szolohov, mint ahogy én azt kiejtem, hanem Solohov. Majd hirtelen megkérdez te tólem teljesen ártatlanul, hogy mit olvas tam Tolsztojtól. Erre felsoroltam egy pár művet. Kis tűnődés után megkérdezte tő lem, hogy máre emlékszem a Háború és béke című műből. Erre felsoroltaim pár re gényalakot: Andrej herceget, Natasát, Lizát, Anna Pavlovnát. A fezt szemmeWáthatóan elégedetten bólintott, végigmért alaposan, majd enyhe mosollyal Goncsárovra, Puskinra terelte a szót. És pincelakásunk ajtajánál, ágyú lövések, és katyusák vonítása mellett a feladott kérdésekre pontosan feleltem. A tanítvány engedelmességével és izgalmával beszéltem Oblomovród és Anyeginról. Puskin életének és halálának körülményeiről. A „vizsga“ e döntő pillanataira pontosan emlékszem, soha még ilyen elevennek nem éreztem e regényalakokat, miint akkor, nők selyemre hálnak a susog ását halottam s egy- egy herceg italtód rekedtes udvarias hang ját, a párnádé és illatszer széjjeláradó illa tát éreztem. E vizsgánál, miközben az anyám tüzet rakott, hogy teával kínálhassa meg a vendéget, az egyik húgom mellettem állt és felhívta a figyelmemet a mü némely fon tos mozzanatára. A súgó szerep« volt az övé. Egyetlen szó sem esett a háborúról és mindarról a szenvedésről, amelyen keresz tül mentünk. Az orosz fezt ugyancsak ta pintatosan hallgatott a háború borzalmairól. Ünnep«, meghitt pillanatok voltak ezek. Be mutattam neki az anyámat és két húgomat és miközben anyám kérges, ápolatlan kezét tartotta a kezében, sóhajtva mondta: — Milyen jó, hogy neked van anyád. Ez volt az egyetlen félreérthetetlen uta lás az utolsó esztendők vérözönére ... Gor kij „Anyá“-jára terelődött most a szó, az „Éjjeli menedékhely“ - re, a „Gyermekéveim"“ re, az „Artaimanovok“-ra ... Mint régi isme rősök beszéltünk Gorkij alakjairól, akiknek életét és sorsát módunkban volt hajszálnyi pontossággal követni. Anyám ez idő alatt egyetlen szót sem szólt, mert ő járatlan volt az irodaiomiban. Soha életében egyetlen könyvet nem olva sott a biblián és imákönyvön kívül, mégis, meghitt mozdulatai, ahogy 'leszűrte és tálal ta a teát, mintegy bebizonyították, hogy csakis néki, az állhatatos és kitartó mun kájának köszönhettük ázt, hogy megismer hettük az orosz irodalom legkiválóbbjait. Giorgijnak hívták a tisztet, anyám kéré sére nálunk szállásolta el magát a pince- lyukban, halott módjában lett volna a leg elegánsabb villában laknia. Csak pár napig maradt nálunk és állítom, hogy az egész idő
