Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 5. szám - Szily Imre: Harckocsin jött a béke
jelképe. Pedig de szerények ezek a szovjet emberek. Erő, nyugalom, biztonság sugárzik a szemükből és váltig azt hangoztatják: Vszjo bugyet, vszjo bugyet, Tőlünk függ, mit valósítunk meg lehetőségeinkből. Korán reggel megérkezett Pavel Szemjonovics Rybalko is. A forradalmi Cseh Nemzeti Tanács hivatalos képviselőjének üdvözlőbeszédére katonai tömörséggel válaszol: „Hívtatok és mi megjöttünkr Alig pár órával később a szovjet had vezetőség Prága felszabadítását jelenti. Moszkva 324 ágyú 24 össztüzével kö szönti a Prágát Konyev marsall főparancsnoksága alatt felszabadító első ukrán front vitéz katonáit. A Szovjetunióban el nem évülhető hadi dicsőség övezi a Prágát felszabadító gárda tankhadsereg zászlóit. Ezt az alakulatot a háború napjaiban az Urál-vidék dolgozóinak soraiból állították össze. Az egység tagjai harcoltak Lvov. felszabadí tásáért és tevékeny részt vettek a Berlin elleni általános támadásban. A felsza badító szovjet katona emlékművévé vált a fegyver is, amellyel győzelmet aratott* Prága smíchovi kerületének egyik szépen parkírozott térén, a Szovjet tankisták terén, monumentális gránit talapzatra emelték azt a történelmi nevezetességű szovjet harckocsit, amely elsőnek küzdötte magát keresztül Prágába. Óriási ál dozatok néma tanúja ez a fegyver. Méltóságteljesen, ereje biztos tudatában pihen égbenyúló csövével a 23-as számú, ötven tonna súlyú tank. Kegyelettel emlékez tet azokra, akik a Prága felszabadítása körüli véres harcokban hősi halált halták és széles é világnak hirdeti azok vitéz cselekedeteit, kik a várost a német hódí tóktól megtisztították. A hősi halált halt nyolc tankista nevét bronzba véste a krónikás. Borisz Ivanovics Novozisilov és társainak feledhetetlen emléke nap nap után figyelmezteti a prágaiakat, hogy a csehszlovák-szovjet barátság a vér szerződés erejénél is szilárdabb. Erről és bámulatraméltó fegyvertényükről be szélt Leljusenko vezérezredes a Szovjetunió Hőse, amikor az emlékmű ünnepé lyes felavatásán 1945. július 29-én hős bajtársai élén résztvett. Illetékesebb sze mély alig tehetett akkor kötelező fogadalmat, hogy Prága, szeretett hazánk és az egész világ békéjét a szovjet hadsereg megvédi. A Szovjetunió nagy hősének szavait örökre emlékezetünkbe véstük. A parancsnoksága alatt harcoló páncélo sok vérükkel járultak hozzá, hogy a Szovjetunió közvetlen szomszédunk lett. Az életben maradtak hatalmas légióját azok az ismeretlen katonák alkotják, akikről Sztálin generalisszimusz nevezetes pohárköszöntőjében megemlékezett.. Valójában ismeretlenek ezek a katonák? A háború után a tankisták vissza tértek békés munkájukhoz. Csernov, akinek egymagának 12 érdemrendje és kitüntetése van, a cseljabinszki traktorüzem főmestere. Itt dolgozik Sztoljarov is. Most sztáhanovista lakatos. Nagy eredményeket ér el. Szergej Bodunov, a novokramatorszki Sztálin gépgyár egyik legjobb marósa. Három év és három hónap alatt tizenkét évi normáját végezte el. Ivanov, a leningrádi Marx Károly gépgyár szerelő lakatosa büszke arra, hogy részt vett Prága felszabadításában. Gondolatban gyakran van Prágában, amikor új textil- és mezőgazdasági gépeken dolgozik. 1953-ban a Považská Bystrica-i Klement Gottvoáid üzem vendége volt és megcsodálta a gyár berendezésének magas színvonalát. Gainulin, a Szovjet unió Hőse, a sztavropolszki kerület ovecskinszkei gép- és traktorállomásának ve zetője. A volt tanksofőrök ma már az üral-vidék kiváló mesterei, ólvasztárai traktorosai, kolhoztagjai, villamosvezetői. A nagy háború volt dicső résztvevői felszabadulásunk 10 éves ünnepén büszkén mesélhetik lakóhelyük dolgozóinak, milyen hős cselekedetekkel sokszorozzák most a hagy háború frontján aratott fényes győzelmeiket. Ennél a szovjet tanknál rójuk le mi is kegyeletes hálánkat azoknak a szovjet hősöknek az emléke előtt, akik most tíz esztendeje életüket áldozták a hazánk fővárosának felszabadításáért vívott harcokban. A májusi nav fénye elömlik a tankon és visszaadja mindazt a szeretetet, meleget, amivel akkor fogadta köztár saságunk népe az új kort. ÍA tankon olvasható felirat páratlan haditetteiket és népünk el nem múló háláját hirdeti. Dicső tetteiket sohasem feledjük. A prágai emlékmű valóságos kegyeleti hely. Körülötte mindig sok, sok a virág. Felnőttek és fiatalok hálatelten, megilletődve olvassák a szovjet hősök ércbe örökített hazafiassáqát. A gyermek itt az anyjától tudja meg: ezen a harckocsin jött el hozzánk a béke. SZÍLY IMRE (Prága)