Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 4. szám - Duba Gyula: Kacagó irodalom - Mács József: Lelkiismeret
Irta: Duba Gyula (Többek között azért csodálatosak, mert ha jobbról nézzük szatíra, ha balról néz zük nem szatíra, ha alulról nézzük elbe szélés, ha felülről nézzük, nem tudjuk micsoda.) Ámbár Márton, a bürgözdi szövetkezet juhásza, dühösen ráförmedt a kutyájára és fülönrúgta. A meggyalázott pára üvöltve vonult vissza a nyáj körül vég zett tevékenységétől. Ványadt kis ember volt ez a Márton. Fején zsíros szalmakalapot viselt. .Szája bal sarkában, az agyarán állandóan egy illatos tajtékpipa lógott. De mi történt most vele, hogy egyszerűen ráordít a leghűségesebb segítőtársára és fülön- rúgja? Ámbár bátya lelkét súlyos gond gyöt- ri. Ugyanis reggel a szövetkezet elnö ke programra tűzte az önkritikát. Neki még külön a lelkére is kötötte: — Aztán bátran használja Márton bátya! Egyedül ez az oka a bürgözdi juhász felizgatott lelkiállapotának, ezért ká- romítja el magát minden csekélységért és ezért horkan fel dühösen: — Hijnye az anyád — és üti a juhok fejét. Az elnök elevenére tapintott a figyel meztetésével. Mert nagy dolog nyomja az ő árva lelkét. Egy borús, ködös őszi hajnalon megfejt két juhot és a tejet megitta. Azóta nincs nyugta, sem éjje le, sem nappala. Nem iszik már tejet, sőt egyszer a templomba is elballagott, meggyónta a dolgot, de csak nem tudott* lecsillapodni. — Mitévő legyek? — sóhajtozott bú san, széles tenyerével a csepergő köny- nyeket meszelve szemeiből. A sors sok sok pofonjától eltorzult, ráncos arca fáj dalmasan vonaglott. Belsejét egv izzó harapófogó rágta, marta, mint Jónás a cethal zsigereit: a becsület. — Ha kivágnak, felakasztom magam — fogadkozott elszántan. A bürgözdi szövetkezet irodájában minden csendes volt. A terem közepén díszes emelvényen ott volt a programra tűzött önkritika, de bizony senki sem beszélt. A tagság lelkét megszállta az isten ördöge, bütykös ujjúkat a szájuk ba dugták és nem szóltak egy kukkot sem. Ámbár Márton megtörtén beterelte a nyájat a terembe, leültette őket a hátsó sarokba és a színre lépett. — Emberek, tagság, — kezdte fáj dalmasan — szemtől szembe állok most veletek, nem teketóriázok sokat. Egy bűnös reggelen megloptalak titeket, megfejtem két juhot és a tejet megit tam. Ha úgy gondoljátok, szedem a sá torfámat és megyek, felakasztom ma gamat — fejezte be zokogva. Majdnem megfulladt torkába folyó könnyeitől, csak mesterséges lélegzéssel bírták va lahogy észhez téríteni. Az emberek ellágyulva nézték hit vány, sokat szenvedett alakját. Megra gadta lelkűket a cselekedet fenséges nagysága és feneketlen erkölcsi mély sége. Végre az elnök feiocsúdott nagy nehezen az általános megilletődöttség- ből. — Hát elvtársak, szipogta könnyezve — iszonyú dolog, amit Márton bátya művelt, mert mi lenne, ha mindenki megfejne két iuhot és meginná a tejet. Tönkremennénk! De „lássuk be, hogy hibáiát merészen bevallotta és ezzel ke resztülment a tisztítótűzön. Azt mon dom, bocsássuk meg neki! — Éljen Ámbár elvtárs, az ömcritika úttörője! — kiáltotta lelkesen a tömeg — dicsőség és vivát a hősnek! Márton bátya csendesen, de boldogan könnyezett a sarokban. Csodálatos történetek Macs József Lelkiismeret.
