Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 4. szám - Jelen Mihály: Találkozásom a szabadsággal
nái fellélegzett: a fasiszta kutyák most nem keresik! Nincs panaszra okom: gyakran még a moszkvai rádiáküldéseket is lehallgattam; könyvek , álltak rendelkezésemre, tanulhat tam is; siralomháznak bizony elég kedélyes volt ez az otthon. Leszámítva egynéhány kellemetlenséget. Az éjszakákat teljesen felöltözve egy karosszékben töltöttem, köz vetlen az ablak mellett, hogy veszély esetén kiugorihassa'k a teraszra és onnan hágcsón a tetőre menekülhessek. Modern, laposte tejű ház volt, könnyűszerrel lehetett volna a szomszéd ház tetejére jutni. Eddig nem ismertem ilyesmit, holdkóros sose voltam, de szükség volt erre az elővigyázatosságra, mert hiszen ugyanebből a (kislakásból, már mielőtt idejöttem, kiemeltek a Hlinka-gár- disták egy szerencsétlen éjszakázó bujká- lót. Világos, hogy senki idegennek nem volt szabad tudnia ittlétemről. Hány órát húzód tam meg egy kétszer háromméteres élelmi szer-kamrácska ajtaja mögött, mikor 3 szomszéd szobában látogatók voltak és a háziak ki-be jártak a kamrácskába, mert ebben volt a gázrezsó is. Kerülni kellett minden feltűnést. Elátkoztam azokat a ki váncsiakat, akik a teraszra jöttek meg figyelni a bombatámadások pusztítását, ho lott a repülőtámadás végét jűző sziréna még nem búgott fel. A terasszal egymagas- ságű ablakon keresztül megláthattak engem, az idegent. Az egyik lakóról köztudomású volt, hogy a Gestaponak dolgozott. A sut togó beszédet annyira megszoktam, hogy még a felszabadulás után is jóidéig nem engedelmeskedtek a hangszálaim. A reggeli torna, de sokkal inkább a tuda~, hogy ügyünk győzelemre áll, tartotta ben nem a lelket. A beszivárgó rossz hírek, nem ölhették meg bennem a reményt, a jó híreik meg optimizmusomat határtalanul felduz- zasztották; jönnék dübörgő léptekkel a fel szabadítók, az oroszok... 2. Végre elérkezett az emlékezetes nap; már cius harmincegyedike. Délelőtt feleségem beszámolt a kósza hírekről. Ő volt a leg szorgalmasabb hírhozóm. A szeptember hu- szonkileneediki nagyszabású emberfogdo- sásriál volt valaki, aki a Hlinka-gárdisták foglyaként látott engem és ezt frissiben el is mesélte neki. Ö, asszonyi furfang! Esze ágában se volt cáfolni, sőt igyekezett a hírt terjeszteni. Hat hónapon keresztül ját szotta az asszonyt, aki búnak eresztette h fejét, mert férjét elhurcolták a szeredi tá borba, talán már nem is él. Elbeszélte, hogy Bratislava nem lesz erőd város, a patkányok menekülnek a süllyedő hajóról. A fasiszta urak lázasan csomagol nak, hogy az összelopkodott holmival el hagyják a nyílt várost. Arra még ráértek a gyalázatos gazemberek, hogy utolsó pilla natban összefogdosott embereket a Siemens- gyárban meggyilkoljanak. Általános a zűr zavar a városban. — Estére gyere haza, — mondta egy szerűen. Igen eljött az órám, ki a bunkerből! Alig-alig esteledett, sógornőm kivezetett az utcára. Támolyogtam, tüdőm fujfcatókéfit kapkodva szíttá magába a friss tavaszi le vegőt. A Népinegyedbe vezető hosszú úton botorkáltam, a lábam csak nehezen enge delmeskedett akaratomnak. Már nem érde kelt az sem, megismer-e valaki, különben is lekonyuló harcsabajuszomat csak hozzá tartozóim látták ezideig. Sziréna már dél óta nem szólt, minek is? Hiszen a repülő támadások egymást érték. A Népnegyed padlásszobáe családi házai kaszárnyák tőszomszédságában épültek. Egy albérleti szoba volt körülbelül tizedik laká sunk a fasiszta éra alatt. A háziak vidéken tar tózkodtak, szabad volt a levegő. Napsugaras husvétvasámap volt. Serényen készülődtünk az ostromra és így a pince életre. Összegyűjtöttük az élelmiszert, amink volt. Levesbe való kenyérdarabkák egy egész papírzsákkal, meg konzerves üve gekbe eltett marhahús is helyes beosztás sal két hétre is elegendő. Délfelé, munka közben egy eltévedt gránát becsapott egy házba, nem messze tőlünk. Szomszédunk kal megindítottuk a tárgyalást, átköltöztünk pincéjébe, ostobaság lett volna egyedül ma radni a házban. A ruhaneműt, könyveket, törékeny dolgokat lehordtuk és átvonultunk a szomszédiba, egyenesen a pincébe. A szom széd úgy fogadott, mint ahogy hazajáró lelket szokás. A kényelem netovábbja: vas ágyakon háltunk, a betonpadlóra szőnyeg is jutott, még petróleumlámpánk is volt. Nyugodt álmom volt: leráztam magamról a rabság bilincseit... 3. Másnap, húsvéthétfőn csak távoli ágyú szó figyelmeztetett a harcokra. Vajon mi történik kint, a nagyvilágban? A tulajdonképpeni harc a városért kedden kezdődött meg. Reggel, hét óra előtt né hány perccel, terepszemle a padlásablakból. A pályaudvar irányában nem messze tőlünk egy ciszterna lobogó lánggal ég. Égett a Ke reszt-utcai malom is. Pontosan hét órakor megindul a pergőtűz zenebonája. Min denféle kaliberű ágyúk, Sztálin-orgo- nák, aknák, ráták bombáinak fülsiketítő
