Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 4. szám - Jelen Mihály: Találkozásom a szabadsággal
1. Tíz esztendeje, hogy találkoztam a sza badsággal. Hogy találkozhassam vele, ki kellett sza badulnom a rabságból. Kiszabadulni a rab ságból? Hogyan, miképp? Ahhoz az kellett, hogy Bratislava, az egész ország kitörjön a rabságból, találkozzon a szabadsággal. Sa ját erőnkből? Bizony gyengék voltunk mi ahhoz. De nem is voltunk egyedül! Jöttek sok száz kilométerről egy hatalmas ország fiai, jöttek vérüket hullajtva értünk is, da colva a megpróbáltatásokkal; katonák, akik nek sapkáján ötágú vörös csillag büszkél kedett. Volt is máért, hiszen a győzelem, a szabadság hírnökei voltak. Hát, ilyen volt a sora ennek a felejthetet len találkozásnak. No, de elmondom apróra. Nem toldok hozzá semmit, elmondom úgy, ahogy volt. Nincs szándékomban létező vagy nem létező nyílt sebekre rámutatnom. Nem mentem keresztül a fasiszta haláltá borok „szelekcióin“, amelyeken a halálnemek különféle fajtáját szabták meg az ember nevet örökre meggyalázó fasiszta tömeg gyilkosok. Nem verekedtem a havas bércek hágóin, járva a szabadságharcosok áldoza tos, szenvédéses útját. Még csak nem is tespedtem a fasiszta pribékek börtöneiben. Nem, nem volt ilyesféléről szó. Az i'llavai utcát is csak rövid ideig seper gettem és hordtam a trágyát a gazdák ud varára; még a munka táborban is csak né hány hónapig cipeltem habarcsot a kőmű veseknek. A fasiszták a volt tölténygyárban építkeztek. Barakktábort. Hogy aztán egy szép napon maguk felgyújtsák mindenes tül, amolyan „Reichstag-esetnek“ kellett ez. Hat hónapig bunkeréletet éltem. Bujkál tam a fasiszta köpök elől. Nem kell gon dolni valami katonai betonbunkerre, vagy a járhatatlan hegyekben megbúvó fatákol mányra. A városban, jóakaróknál, rokonnál, egy vállalat lelakatolt csapóajtós pincehelyi ségében, de még a saját, külvárosi albér leti lakásomban is megbújtam. A hat hó nap javát egy hatodik emeleti lakásba hú zódva töltöttem. Átéltem itt, néha a lég nyomás szelét is érezve, hat kisebb-na- gyobb bombázást. Volt a házban légoltalmi pince is, de nem a magamfajta bunkerozó- nak találták ki. A bomba pillanatok alatt végzett volna velem, de a Hlirika-gárdisták vagy a Gestapo kezére jutni lassú, szégyen- teljes kínhalált jelentjeit. Ellenkezőleg; a bunkerozó minden légitámadást jelző riadó-