Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 3. szám - Ozsvald Árpád: Kedvesem ha mosolyog
Tolsztoj és Makoviczky Jasznaja-Poljanában 1894-ben kassai szolgálata közben nyílt levélben közölte feletteseivel, hogy nem en gedi tovább a lelkiismerete, hogy akár szó ban, akár tettel a militarizmust támogassa. Óriási dolog volt ez a múlt század végén, s nagy volt érte a felháborodás. Felszólítot ták, hogy vonja vissza kijelentését, ő azon ban visszavonás helyett újabb nyílt levéllel felelt, mélyet publikáltak már az angol la pok is... A következmény nem maradt el, azonnali hatállyal megfosztották diplomájá tól, katonai rangjától s mint beszámítha tatlan bolondot egy bécsi elmegyógyinté zetbe zárták. A katonaorvos levele azonban felkeltette Tolsztoj figyelmét. Magáévá teszi és közli a „Krug cstenia“ III. kötetében az orvos el gondolását, szerzőjét pedig meghívja magá hoz Oroszországba. Skarvan viszontagságos kiszabadulása utá.n azonnal Jasznaja-Polja- éÁ nába utazik. A megismerkedés az eddigi tiszteletet barátsággá mélyíti mindkét rész ről, s mikor Skarvannak Csertkowal együtt menekülnie kell a cári hatalmon nyugvó Oroszországból — mint bizalmasa mondt bú csút Tolsztojnak. Angliában, majd Svájcban él, szakadat lanul dolgozva Tolsztoj müveinek fordításán és eszméinek terjesztésén, a honvágy azon ban visszahozza Tátraaljára, Liptóba'. A nyárspolgári környezetben azonban izolálva' marad. Vidéki kicsinyesség, nemtörődömség! veszi körül, korlátoltság, mely a saját ér dekein kívül nem akar mást észrevenni.. Ilyen környezetben nem érvényesülhet olyan férfi, akinek az életben vezérmotívuma az. elv: meg nem hajolni sem vagyoni, sem politikai hatalmasság előtt, ha az nem az. igazságot szolgálja. Egyetlen vigasza a Tolsztojtól sűrűn ér kező levelek, (Sajnos ezeket a leveleket nem gyűjtötték még össze s nem adták ki)j, de éppen ezek miatt a levelek miatt a vi lágháború kitörésekor bajba kerül. Mint „oroszbarát“ háborúellenes „veszélyes egyént“ internálják Verpelétre, ahonnan csak a háború után került ismét Liptóűj- várra. Ott szerény viszonyok között él, mint körorvos. De már fáradt, nagybeteg ember. Pár év múlva eltávozott az élők sorából és sírja most ott domborodik a liptőújvári te metőben a neki oly drága Tátra-ormok kö zelében. * * * Tolsztoj egyik liptói barátja sem volt gé niusz, irodalmi munkásságuk is csekély. Éle tüknek az adott értéket, hogy azt teljes odaadással az emberiesség szolgálatába állí tották az érvényesülési vágy teljes kiküszö bölésével. Szellemüket sohasem tagadták meg és szabad embernek vallották magu kat, akkor is, mikor a cári börtönbe, vagy a bécsi bolondokházába zárták őket... Saj- ’ nos, kortársaik nem tudták kellően érté kelni őket — talán, mert szellemileg jóval felettük állottak. Kedvesem ha mosolyog Kedvesem, ha mosolyog, még a bimbós ág is virágba szökken, a komor hegyek megszépülnek és úgy bámulnak, mint kék szemekkel a mesét hallgató gyerekek, ha nagyapa térdére ülnek. Kedvesem, ha mosolyog, haragom elszáll, mint hajnati harmat az apróvirágos réteken ... Két szemem, mint nyitott tavaszi ablakr csodaszép mosolyát tükrözi, mely fénnyel szórja be életem. OZSVALD ÁRPÁD L. Dr. KISS IBOLYA.
