Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 3. szám - Fábry Zoltán: Bismarcktól Mendes Franceig
san figyelmeztet a német következményekre- „Vigyázzon Németország! Eljön majd az az idő, amikor a germánság legdicsöbb napjait akarja valaki jellemezni és akkor nem kato nai uralmának mai periódusát fogja előnyben részesíteni, melyet valószínűleg szellemi és erkölcsi süllyedés is kísér majd, de századunk első éveit, amikor a németség, legyőzve és megalázva, a világnak mégis a szellem leg magasabb kinyilatkoztatását ajándékozhatta.*' Goethe és Schiller, Hölderlin és Novalis, Hegel és Humboldt, Fichte és Schelling: az öncélú kard ellenében — mind a németség, mind a franciák javára, — csak ezekhez lehet fellebbezni! Strauss azonban Bismarck-kal tart. Renan újra felemeli ujját: „Ha a siker mindent igazol, akkor a porosz kormány teljes felmentvényt kap, de mi ketten uram filozófu sok vagyunk, mi elég naivak vagyunk hinni ab ban, hogy a győzőnek nincs mindig igaza.“ De mi ketten, uram!... Ketten? Renan egye dül maradt, egyedül van. Renan maradt, ami volt: a szellem embere, aki tudja, hogy a szellem más mértékkel mér, mert a szellem — erkölcs! A szellem, a hódító erő fegyveré vel, a háborúval szembenálló és szembeszál ló erkölcsi mérték és emberi tiltakozás! Re nan egyedül maradt, mert Strauss egy más világból beszél, és más hangfekvésből vála szolva védi a győző zsákmányló jogát: „Ré gi császáraink mindenkor a Birodalom gya rapítóinak nevezték magukat. Most a porosz király ül trónjukon: hogyan debütálhatna te hát, mint a birodalom kisebbítője?! A há borúnak az a szabálya, hogy az ellenségtől el kell venni valamit.“ Pont. Hová, kihez fellebezhet most már Renan? Halld a csodát: a francia író a háború ellen szereként 1870-ben a proletárt játssza ki, „ezer és ezer szegény dolgozóhoz“ fordul, „akik most kölcsönösen gyilkolják egymást, egy olyan ügyért, melyet csak félig értenek. Nem gyűlölik egymást, mert közös bajaik, gondjaik vannak. Nehezen képzelhető el, hogy egy kardcsörtető kisebbség gyűlölete még soká képes lenne békés néptomegeket a vágóhídra hajszolni, akik már egy demokra tikus gondolkozásmódhoz értek el és többé- kevésbé olyan gazdasági eszmékkel vannak áthatva, melyek sajátsága éppen abban áll, hogy közömbössé teszi őket minden sovén rivalizálással szemben.“ 1870—71-ben a német militarizmus fegy vere győzött, de Strauss és Renan párvia dalában a francia szellem maradt a győztes. A német szellemnek a militarizmussal szem beni feltétlen behödolása, azonosulása itt és így kezdődött. 1914-ben a fertőzés már tel jes és általános méreteket öltött. Gondoljuk el, hogy olyan nevek, mint Döblin és Kerr, egyértelműen fújták a vér és vas rettenetes himnuszát. Ekkor mondotta Romain Rohand, 1914—18-nak ez a nagy szabad szelleme, „Európa lelkiismerete“, kinek tizedik halál- évfordulóját mostanában ünneplik szerte a világon: „Ha egy nagy nép háborúba kevere dik, nemcsak határait kell megvédenie, ha nem az eszét is.“ Ha a szellem imperialista háborút igenei, ezt csak eszeveszetten teheti. De a szellem emberét az erkölcs köti és fe gyelmezi, az értelemmel egyjeientőségű mo rál: a gondolat igaza! Romain Rohand a háború és szellem peré ben Gerhardt Hauptmannhoz, a drámaíróhoz fordul: „ön a háborúban sorsot, végzetet lát. A végzet akaratnélküli lelkek kifogása. A háború a népek gyengeségének és eltompult- ságának a következménye“. És az eltompult- ságért a szellem emberei felelnek. Löwent, a belga kultúrvárost a német csizma eltapos ta, írónak, felelősnek itt tiltakozni kell. Rol- land Hauptmannhoz fordult: bélyegezze meg e barbár tettet a kultúra nevében, úgy, ahogy ő teszi. Ha ez a tiltakozás elmarad, akkor igazolni fogja, .rogy Németország elitje a legveszedelmesebb despotizmus igáját nyögi.“ Hauptmann nem válaszol, mire elhangzik az Ítélet: „Farizeusfajta vagytok!... Nincs ré mesebb, mint a ti szellemi militarizálódástok légköre. Ha Európát egyszer a ti szellemetek uralná, akkor örökre el kéne hagynom e föld részt.“ Amikor ez a lehetőség Hitler uralomraju- tásával a valósulás stádiumába lépett, 1933- ban újra csak Romain Rohand volt az, aki először emelte fel a szellem leleplező, vádló szavát a nácizmus megbélyegzésére. Az egész világ nevében beszélt és a német írő — ez alkalommal Rudolf G. Binding — R. Rohand címén át felelt a világnak: „Egy német vála szol a világnak.“ Binding, ez a ki nem érett Thomas Mann, elöljáróban arról panaszkodik, hogy a világ nem akarja, nem tudja megér teni Hitler nagy müvét és hogy Németország tisztázására egyetlen nagy név sem emelte fel eddig szavát A világ egyszerűen érzéket len és így képtelen a németség forradalmá nak dicsőítésére. R. Rohand írása például nem is vád, de panasz. Panaszos sóhaj egy szere tett, eltűnt beképzelés után, melyet Rohand és a világ Németországról magának alkotott „Mit akar ön Romain Rohand? Mit akarsz te világ? Nem egy képzelt ideált kell szeretni, de a húsból vérből való embereket“ De ami kor ezek a hús-véremberek már békében is háborút folytatnak — könyveket égetnek, tu dósokat tesznek földönfutókká, embereket kí noznak, börtönöznek és ölnek ezerszámra — akkor ki tudja ezeket megérteni és vállalni? „A nemzeti szocialista Németország, az igazi Németország legnagyobb ellensége“, mondja ki az ítéletet R. Rohand, de Bindmg így Vá laszol: „ez ügy hat mintha Hitlert kéne ar ra megtanítani, hogy mi német és mi nem az... Goethe van olyan átkozottul német.
