Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 12. szám - Csontos Vilmos: Sejtem már… - Csontos Vilmos: Bízva lépek ki - Csontos Vilmos: Gondolatok - Csontos Vilmos: Az erdő balladája - Csontos Vilmos: Reggel
Csontos Vilmos versei Sejtem már... Sejtem már, látom már Üj hajnál !jövését: Én senki voltomnak Nagyobbra növését... Rongyos parasztoknak Derültebb orcáját... Látom már éhesek Kezében a fáklyát, Ahogy fénye mellett A sötétből jönnek... Holnap hajnalára ők is nagyra nőnek! Sejtem már, látom már; Mai uraságók Holnap dideregnek, Nem süt a nap rá jók. Üj nap lesz az égen, Üj világ a főidőn: Nehéz rábigában Nem lesz aki nyögjön... Nem “Tesz, akit rúgnak, Akit eltaposnak... — Sejtem már s várom már, Ez jön, fiz a holnap!... Kékestető, 1944. Vili. 30. Bízva lépek ki Bízva lépek ki a homályból Vessétek rám új csillagok A fényt, hógy mire én a mából A holnapig eljuthatok: Ott a legszebben én ragyogják S fényemtől legyen szép a holnap... Bízva lépek ki, — s szét hordozom E tájakon tekintetem. Üj gyárakon nem csodálkozom S azon sem, hogy bőven terem A fold, — mert népemet ismerem: ö azt akarja, hogy így legyen! E népben van minden reményem S azokba’, kik véle jönnek... őh homály, csúf tegnapi szégyen, Kik ma tőled elköszönnek: Tettekből csodás csokrot kötnek Asztalára szabad jövŐnknek. Gondolatok Kevés legyen a szó És több legyen a tett. Hogy jövőt formáló vagy, ne mondd: cselekedő! Költők, írók, mérnökök, teremtő Titánok legyetek.,. S ti mezők és gyárak munkásai, Nékik segítsetek. A múlt helyére építsétek a Szép, szabad holnapot... ■ Hogy elfelejthesse itt az ember, Hogy egyszer szolga volt... Nyugatra nézek; naplemente. Arcomat fordítom keletre; Ott kél a nap izzón, ragyogva, Szebb holnapunkat jelzi, hozza... Az erdő balladája Százszínű szép ruhát öltött Magára az erdő, ölelgeti, csókolgatja, Táncos, kósza szellő... Hajlongnak a fák előtte, Enyelegnek véle... Mintha ez a szellő lenne Az erdőnek a szerelme S csókos vőlegénye... Addig-addig ölelkeznek Egymáshoz simulva, önfeledten a nászágyra, Avarágyra hullva, Míg télapó szakállávál Szépen betakarja Tudja ő: ez a mennyegző s új rügyet szül majd az erdő egy újabb tavaszra. \. Reggel Világosság hull ablakomra S szét fut az álmok csipke fodra, Nyújtózom egyet, feszül bennem Az erő s amiért születtem: Az alkotási vágy, az ösztön... És hogy fényében megfürösszön; Vár a nap és szólít a murika... És én indulok, célomat tudva, Hogy e megújuló világnak, Mai nap is hasznára váljak.
