Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 2. szám - Arató Endre: Csehszlovák-magyar munkásmozgalmi kapcsolatok 1867-1890
Csehszlovák-magyar munkásmozgalmi kapcsolatok 1867-1890 A cseh, a szlovák és a magyar nép év százados története folyamán sokszor harcolt együtt a közös elnyomás ellen és gazdag kapcsolatok kölcsönhatásai erősítették né peinkben az összetartozás, a közös harc szüMé§e^sé^t- r&y számtalanszor vívott kemény küzdelmet a szabadságukat, füg getlenségüket egyaránt veszélyeztető és megsemmisítő idegen betolakodók, a török, a német és a Habsburg hódítók el’en. Tör ténetünk sorsfordu’óin a közös ellenségnek nem egyszer sikerült ugyan népeinket egy mással tragikus módon szembeállítania, a közös harc történeti szükségszerűségének felismerése mégis elvezette a cseh, sz'ovák és magyar nép legjobbjait az összefogás út jára- A magyar, cseh és szlovák nép történeté nek ezeket a haladó hagyományait a munkásosztály vette át és már a munkás- mozgalom megindulásától kezdve harcos kap csolatokká formálta. 1848—49-ben a sel- meci bányászok az ózdi és pest, munkások kal együtt tevékeny és harcos résztvevői voltak az európai haladás élvonalában küz dő magyar szabadságharcnak. Az abszolu tizmus alatt is vállvetve harcoltak a ma gyar és sz’ovák munkások. Az ösztönös mozgalmakon kívül egyes munkások szo cialista jellegű szervezetekben is resztvet tek. A Kommunisták Szövetségében, — amint Engels írja — „németeken és svájcia kon kívül mindenféle más nemzetiségű ta gok voltak... jelesen magyarok, csehek** is. A magyar, a cseh, és a szlovák munkás- osztály közötti tudatos és Viszonylag szer vezett kapcsolatra azonban, csak a szocia lista mozgalom fejlődésével, erősödésével ke rülhetett sor. Cikkemben e kapcsolatok első korszakának kiemelkedő eseményeivel fog- . ialkozom, amelyek az I- Intemacionálé, to vábbá Frankéi Leó és Ladislav Zápotocky tevékenysége idejére esnek. A cseh és a magyarországi munkásmoz galmak mindkét nép nemzeti történetének szerves részér. E munkásmozgalmak kap csolatai, cseh, szlovák és magyar munkások közös fellépései nem utolsó sorban az Oszt rák-Magyar Monarchia reakciós állama és uralkodó osztályai ellen irányultak, gyen gítették azok hatalmát. Az 1867-es kiegyezés, — amely egyrészről az osztrák nagybirtokosok és nagyburzsoázia, másrészről a magyar nagy- és középbirto kosak kiegyezése volt — megerősítette a Habsburg-monarchiát. A kiegyezéssel a magyar uralkodóosztályok jelentős hatalom hoz jutottak. Az ország önállósága azonban csak látszat önállóság volt, Magyarország politikai és gazdasági fejlődését nagymérték ben befodyásolta, hogy az iparüag fejlettebb Ausztriával alkotott áÜami közösséget. Auszt ria akadályozta a magyarországi ipar fejlődését A kiegyezéssel végétért a nyílt önkényuralom és bizonyos gazdasági fejlő dés is tapasztalható volt. A kiegyezés ugyan ekkor erősítette és megszilárdította a nem zetiségek elnyomásának „különleges osztrák rendszerét”: Ausztriában az osztrák, Ma gyarországon pedig a magyar uralkodó osz tályoknak biztosította a többi nemzetiségek feletti uralmát. „Van a nemzetek kormány zásának egy régi, különleges rendszere — Sztálin klasszikus megáPapítása szerint — amely abban ál, hogy a burzsoá hata’om egyes nemzetiségeket magához édesget, ki váltságokkal ruház fel, más nemzeteket pe dig lealacsonyít, nem akar velük bajlódni” A magyar uralkodó osztályok a nemzeti ségek — közöttük a szlovákok — szabad ságtörekvéseivel és osztályharcával szemben szabad kezet kaptak azok elnyomására. Ausztriában pedig az osztrák uralkodó-osz tályok fojtották el a birodalom lajtántúL népeinek, közöttük a cseh népnek szabad ságmozgalmát és a munkásság és parasztság osztályharcát. A cseh burzsoázia már az 50-es évektől kezdve gazdaságilag mindinkább erősödik, és ennek következményeképpen politikai jo gok elérésére is törekszik. A cseh burzscáza, amelynek egyik szárnya, az ó-cseh párt, szövetségben is volt a cseh nagybirtokosok kal — félt, a számban és öntudatban is megnövekedett munkásosztálytól, és a pa rasztságtól és ezért nem Csehország függet lenségére, hanem a Habsburg-biroda’om fenntartására törekedett. Célja az volt, hogy a birodalom keretében biztosítson magának minél jelentősebb politika, jogokat. A cseh írta: Arató Endre (Budapest)
