Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 11. szám - Szűcs Béla: A nagyravágyó magocska
szárnya alá és jó erősen megkapaszko dott a sas tollábán. Nemsokára vadász ni indult a madarak (királya, becsapott a mezőn egy patkányra, a nagyravágyó MagocsOsa ügyesen kiugród szárnyai alóí éa ameg telepedett az árokparton. Jaj, de soksüjojr visszasírta a szép hazai földet. Silány sárga fejecskéjét de gyakran lógatta bánatában. Gyökereit folyton mosto a rizsföld vize. Majd elpusztult a sok nedvesség től. Alig-alig tudott felnevelni néhány magocákát. Hányszor elsírta azoknak az ő szófogadatianságát! Mesélt a tá voli otthonról, ahpl minden olyan cso dálatosan szép. Ahol a felhőkkel cim borái ó hegyek között olyan boldog éle tet élnek az erdők szélén, a réteken, a patakok partján a pitypangok. A nagyravágyó Magocska gyermekei elköszöntek anyjuktól, egy szép regge len szellőszárnyra kaptak és elindultak hazafelé, hogy elmondják, nincs drá gább, áldottabb föld a haza földjénél. len szomjúságban kínlódva egy marok nyi fekete föld után kutatott, de sehol nem talált, csak száraz szikla törmelé ket. A nagyravágyó Magocska nem bír ta tovább, keservesen sírvatfakadt és bi zony megbánta már szó foga datlanság át, önteltségét, de késő volt. Napokig sírt, könyörgött a szélnek, de az elkerülte a vidéket, Már szentül azt hitte, hogy ott pusztul el, mikor egy hatalmas sas szállt le mellette. óriási szárnyaival szelet csapott, a Magocska felugrott a Szép gyermekim, jó magocskák, keressétek meg e hazát, s ne hagyjátok el s&hase, legyetek jó, hű gyermeke! Bejártaim a nagyvilágot, oQyan otthont nem találtok. Nagyra vágytam, messzi földre, s itt kell vesznem idegenbe’. Mondjátok el, megbűnhődtem. Jó tanácsot nem követtem. Se rokonom, se barátom, én már csak a halált várom.
