Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 11. szám - L. Kiss Ibolya: A költő tragédiája
„Elhallgatott dalom — mit is zengjen? Amit sejte, mindaz most valót ölt, Mit szó nem tára, bírom kedvesemben S keblére hajtva forró homlokom. Legédesebb regéit hallgatom”, . A csendes,, boldog idillnek ám hamar vége szakadt... Jött a szabadságharc s Madách fivérének halála, aki mint Kossuth futárja önkéntesen vállalt kül detésben faüdőviórzéáben meghalt* nő vérének szörnyű meggyilkolása, majd magának a költőnek fogsága, akit az zal vádoltak, hogy rejtegette Kossuth szárnysegédjé't s fegyverrel segítette a szabadságharc hőseit (Mindkét vád igaz volt Madách halála után, lebon tott kertilakában nagymenyiségű fegy vert s lőszert találtak.) Fogsága alatt felesége — immár há rom gyermek anyja — nemegyszer szükséget lát. Levelei, melyeket a po zsonyi vízikaszárnyában sínylődő, bete ges férjének ír, megdöbbentő képet adnak pénztelenségéről. „... légy szíves né kem egy 600 pengőről szóló kötelezvényt küldeni... tudod, hhgy önön vagyo nunk nints, tsak abúl élünk, amit Anyád ád és ez is bizonytalan”... „egy krajczárom sintsen és ő februárius óta nem adott és ez évben alig kaptam annyit, hogy húst, sót és cselédeit ki bírnám elégíteni, én soha tüle nem ké rek semmit, gyermekestül rongyosak vagyunk... ” „már a tsak álmatlanság tól anyixa gyenge vagyok, hogy ha nagy nehezen körül járom a kertet, há rom nap is fáratt vagyhtk és fáj a me lyem, minden idegem tökéletesen el van gyöngülve... sírás nélkül egy levele*, sem tudok néked írni”.. ■ „mit tegyek, mások rém sem hallgatnak, te vagy egyedüli oltalmam”. Ezek a levelek élénk fény*, vetnek a fogoly asszonyának szomorú sorsára. Egyes regényíróknak a rajza, mintha Erzsi Madách egy évig tartó fogsága alatt kicsapongó életet élt volna, annál valószínűtlenebb, mert ez alatt az idő alatt terhességének utolsó hónapjait vi selte, szülés után pedig sokáig fekvő, súlyos beteg volt. Alig lábadt fel gyer mekágyi lázból, két nagyobb gyerme kévei együtt himlőt kapott, melynek nyomai megmarad*ak arcán ... Bűnéül rójják fel, hogy paraszti ruhát öltve el ment egy aratórmdatságra s ott a „nép közé vegyülve" táncolt... Horribile dictu! Egy nemes asszony parasztlá nyok, aratómunkások között s még hoz zá, nem tumürös selyemruhában, ha nem parasztviganóban! Oh, az igazán megbocsáthatatlan bűn volt a múlt szá zad derekán, még akkor is, ha a kérges kezű parasztok között megjelent „úr nő” mindössze huszonnégy éves volt... Hiába fogadkozott Erzsi, hogy „eltö kélt szándékom, hogy én sztregovai la kos soha nem leszek" s inkább apjához szándékszik Biharba visszaköltözni, a család mégis úgy határozott, hogy a fogságból visszatért Madách Imrének helye Sztregová-n van. S a tragédia végzetszerűen peregni kezd... Az anyós és meny (között az összetűzések, nézeteltérések napirenden vannak. A csupa dac, „csakazért is” természetű Fráter lány nem akar meghajolni Maj- thényi Anna parancsai előtt. S mikor egy végzetes napon, férje akarata elle nére egyedül megy ej a lostsnczi bálra (valószínűleg azért, hogy akkori társa dalmi előírások szerinti „illetlen’’ lépé sével ingerelje az öregasszonyt) a nóg rádi úritórsaság bojkottálja. Nem fo gadják a bálon Madáchné köszönését... Mai szemmel nézve ez az incidens, ki magyarázkodás után elsimítható lett volna." De nem úgy a letűnt etikettes világban. A házas társak között megsza kadt az együttélés, majd Ecsegen, 1854 július 25-én aláírták, az elválásról szó ló egyességlevelet“ ... egyetértőleg el határoztuk ... egymástól örökre és vég- kép elválni.” Erzsi bűne nem lehetett nagy, ha a pu ritán életű, szigorú erkölcsű Madách, nem csak azt engedte meg, bjogy „élete fogytáig” tovább viselje nevét, de na gyobbik lányának. Jolánkának, nevelé sét is rábízta. Fiának és kisebbik lányának nevelését magára vállalta*, édesanyja s a Madách-ház kedves szelíd, nevelő jé nek, Ita Ninának a vezetése alatt. A két fiatal “így elszakadt egymástól, öröíkre és végkép. Hogy mit jelentett ez aíz elválás Madáchnak, mi sem bizo nyítja jobban annál a versikénél, me lyet a családtagok az íróasztalán talál tak egy papírdarabkára írva: „Most látom, mily erősen, Valál szívemhez nőve. Amint kitéplek onnan Utánnad foly ki vére”-. A vers mellé egy szó volt ceruzával t-daírva, egyetlen szócska: Erzsi. S Erzsi? Aláírta a válási egyezséget, hogy aztán mint az esszétvesztett, meg bánja elhamjarkodöttságá t, felirohanjon Pestre s a közjegyzőtől próbálja azt visszaszerezni s érvényteleníteni. De el késett. & pecsét már ott pöroslott az íráson — az okirat két nap óta érvény be lépett... Ekkor különös gondolat vert agyában fészket. Elhatározta, hogy
