Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 11. szám - Bábi Tibor: Tizennyolc év után - egy újságcikk nyomában
tMagyar Nap, 1936. november 7-i, szombati száma — régi újság. Olvasga tom, forgatom az avult lapokat’... A ne gyedik oldalon vastag vonal alatt há romhasábos igaz írás. „Egy nap életem ből — Csallóközi magyar élet" a címe. Irta: Diószegi Mihály. Tizennyolc év, — csaknem húsz. Nagy 'dő. Ez a Diószegi Mihály tizennyolc évvel ezelőtt elvetődött a dunaszerdahelyú já rásba, Bős községbe. Nemrégen én is ar ra jártam, — ugyanazokon az utakon, ugyanazokban a kisutcákban. Lássuk, mi mondanivalója van számunkra az egyko ri újságírónak? Mit látott és hogyan lá tott? .. sok itt a munkanélküli, a kisgaz dák egymásután mennek tönkre. Kul túráiét majdnem semmi, ami van, az is értéktelen, néha-néha egy-egy népszín mű; Falurossza, Katóka őrmesterné, stb. A községi könyvtárban alig akad érté kes könyv. Sok a ponyva, még a ma gyar klasszikusok sincsenek képviselve. Alább: .. itt felekezeti iskolák vannak, a tanítókat alaposan megválogatják, ha ladószellemű ember ide még véletlenül sem kerülhet.“ így írt Diószegi Mihály. Villanyt, kui- túrházafc, haladószellemű kultúr egyesüle tet nem is említ, mert nem volt, de em leget parasztembereken megesett méltat lanságokat és nyomort. Diószegi Mihály ottjártában egy barát jánál ebédelt. Valószínű, hogy ünnepi ebéd volt a vendég tiszteletére, mert a bableves és lekváros bukta között csir kepaprikást is tálaltak. Barátjának édes anyja mentegetődzött a szerény ebéd miatt és Diószegi erre szóról-szóra így emlékezik: „Vendéglátóim nem is tud ják, hogy nekem nagyon ritkán van ilyen »szerény« ebédem.'" A falu szegény és elmaradt volt és az egykori újságíró koplalt. Szinte látom őt, ahogy kerékpárján ül és nekivág, — mint maga írja — a zivataros útnak. Milyen gondolatai, gondjai és kilátásai voltak? Akkoriban érezni lehetett már a háború előszelét. Spanyolországban Franco seregei törtek a köztársaság el len. Nálunk devalvációról beszéltek. Az újságíró ott karikázott a csatakos őszi úton — Radvány felé vagy Megver felé, Ki tudja merre, régen volt.;. *** Nem kerékpáron érkeztem, lármás, töfögő és biztonságos autóbuszon. Szál lást nem ismerőseimnél kaptam, mint egykor Diószegi Mihály, hanem a kas télyban. A kastélyt tatarozták. Napköz ben vidám szobafestők és mázolók jár ták a kastély folyosóit, íestékes vödröt cipelve, fütyörészve. A kastély egyik folyosóján figyelmes csend hallgatódzott az ajtóknál. *Ez az épületrész iskola. A bősi és a környék beli szlovák családok gyermekei járnak ide. Az egyik első emeleti folyosón is is kola lesz. Ám itt nem írni olvasni ta nulnak majd, hanem gazdálkodni. Nem apró gyermekek ülnek a padokban, ha nem meglett emberek, hogy aztán szét széledve az országba segítsenek a szö vetkezeteknek, a mezőgazdaságnak Álmodtál-e ilyesmiről, Diószegi Mi hály? Dehogy is álmodtál! Félénken és szomorúan baktattál el a kastélyt sze- gélyző park kerítése mellett. Nem is néztél fel a palota ablakaira, megse áll tái, nehogy valaki, urasági inas gyanús tolvajnak vagy betörőnek véljen. Igaz, akkoriban nem volt még szövet kezet s nem volt olyan erő, amely elűz hette volna az uraságot. Tizennyolc év, hiába, nagy idő, s én, aki ott jártam nyomodban, szabadon és egészen más szemmel tekin tgettem a változó paraszti világra. „Kul túréletnek semmi nyoma'' — így írtad egykor nagyon röviden és csak nem szkeptikusan. Igaz, én se állíthatom, hogy már minden gyökerestől megvál tozott volna. Tudom, hogy a faluban mindmáig írástudatlanok is vannak. Idős emberek, cigánygyerekek, de katonának való fiatal parasztgyerekek is megma radtak tudatlanoknak. Ez még a múlt bűne, nyoma s csak arra jó, hogy föl mérjem, értékelni tudjam az elmúlt tíz- esztendőt, ezt az óriási lépést a jövendő felé. Manapság 156 új Szó, 150 Sizabad Földműves, 21 Fáklya, 18 Új Ifjúság, 15 Sport és 58 egyéb más lap jár a faluba. Két évnek előtte bevezették a villanyt. S azóta 225 rádiókészüléket vettek a pa rasztcsaládok. Egykor úgy láttad, hogy a kisparasztok egymásután mennek tönkre. Hát nem mondom, hogy azóta meggazdagodtak volna annyira, hogy semmi gondjuk se lenne, de pénzük van és igényesek is. Olyannyira igényesek, hogy a dunaszerdahelyi Technokov egy időben nem győzte kielégíteni az egy másután érkező rádiórendeléseket és a dolog ma is úgy áll, hogy a készülékek száma minden hónapban húsz-huszon
