Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 10. szám - Sándor Gábor: Rizstermelők
Vadvirágos erdőszélén rózsabokor vérpiros annak minden virága. Arrajár az én galambom minden este traktorát viszi az állomásra. Ha én melléje ülhetnék, véle együtt szánthatnék, egy nap alatt tudom babám a radványi határt kettesbe felszántanám. A szőke és barna kislányok hangja túlszárnyalja a fiúk hangját és derűt kelt a rizs körül s a határban dolgozó emberekben. Derékig ér a rizs a gyom- lálóknak. Király István, Antal öccse, aki egész éven ugyancsak a rizsnél dolgozik, a töltéseket tisztítja, mert nem tűrnek meg egy szál gyomot még a rizs környé kén sem. Leveti cipőjét s belegázol a vízbe a növények közé. Itt a legnagyobb a rizs, mert fasor húzódik a szélén, amely megvédte a hideg szelektől. Kö nyökig belenyúl a vízbe s pár pillanat múlva felhúz egy tő rizst. Egy egész bokrot, amely egyetlen, szemből eredt. Mosolyogva, szinte élvezettel hozza, leállítja a földre s Tóth Imre gépkeze lő segítségével megolvassák, vájjon hány ágra bokros odott el ez az egy szem rizs. — Tizennyolc szár — kiált fel Király István örömmel. Most már nosza rajta, megolvasni hány szem rejtőzik egy-egy kalászban. Ott áll a bokor rizs ujjnyivastag száraival a töltésen, emberek térdelnek mellette s olvassák a kalászon levő hüvelyeket. Micsoda szeretet, tettvágy, többtermelé- si ösztön rejlik ezekben az emberek ben. Tóth Imre felemeli fejét s kérges, ola jos kezével letörli arcáról a verejtéket. Kedvesen elmosolyodik. 138 szem egy kalászon. Tehát 138X18 szem rizs egy 'szem vetőmagból. Nagyon jó fajta ez a rizs. Király An tal dicséri. Ez a legjobb faj az öt közül, amivel kísérleteznek. A Kendozónak legelőször jött ki a kalásza, de nem bokrosodofct el. Az Agostono-faj hányta ki ezután a kalászát, de ez sem ér fel a Dungansaly-fajjal, melyet tavaly és ezidén is termelnek. Tavaly csak tíz hektáron termelt rizst a szövetkezet. Szép volt, csodájára jártak a környékbeliek. A rizs aratására egy kaszálógépet átalakítottak, amivel sikeresen learatták a rizst. Harmincöt mázsát adott hektáronként Volt olyan parcella, ami ha külön csépelik, a hat van mázsát is megadta volna. Király Antal azt szeretné, ha minden parcella hasonló szép lenne. Cséplés után a rizst teljes egészében vetőmag gyanánt adták el, amiért 220.000 koronát kapott a szövetkezet. Ilyen bevétel után nem- csoda, ha tíz hektár helyett ez évben már 20-at vetettek. Most 25 mázsa van tervezve hektáronként, de Király Antal munkatársaival együtt harmincöt má zsára tett kötelezettségvállalást, sőt még ezt is túl akarják lépni. Király Antal biztos a dolgában, hisz a földet iól elkészítette. Tavaly szep tember 2C-ra végeztek a rizs cséplésével. A hónap végén a tarlót leforgatták. No vember elején 120 mázsa érett istálló trágyát hordtak rá hektáronként, amit melyen leszántottak. Tavasszal simitóz- ták, kultivátorozták, majd boronálták, úgyhogy a talaj simává és porhanyóssá lett. Vetés előtt műtrágyát szórtak rá: 120 kg szuperfoszfátot, 7'0 kg kálit s 70 kg ammoniákot. Május 7. és 14. kö zött vetették el a magot 1 és 1/2 cm mélyen. Kilencedik napra kikelt. Öthe tes korban ugyancsak a fenntáeírt mű trágyafajtákat szórták rá, csak két má zsát hektáronként. Kalászhányáskor 1 mázsát és virágzáskor 1 és 1/2 mázsát hektáronként. Nem csoda ezekután, hogy a rizs szép és valóraválhat Király An tal terve, hogy a termés a 35 mázsát túlhaladja hektáronként. Ez évben nem kaszálógéppel, hanem kombájnnal tervezik a rizs aratását. Úgy gondolják, kevesebb lesz a szem veszteség, gyorsabb a munka. A nzstábla szélén egy faház áll. Ide rakják be a dolgozók a szükséges szer számokat, s itt bújnak meg nagy esők * idején. A három ember közül felváltva mindig van éjjeli műszakos, mert a mo torok, ha szükséges, egy percig sem áll hatnak le. Király Antal szorgalmas, kitartó mun kájával a legjobb szövetkezeti tagok so rába küzdötte fel magát, annál is in kább, mert két gyermeke és felesége is a szövetkezetben dolgozik. Példás, oda adó munkájában nem a mindennapi gond hajtja, hanem az alkotás és a teremtés, vágya. Az alig egyhetes tanfolyamot végzett Király Antal tudását könyvek ből, szaklapokból bővítette és bővíti, hogy minden erejével megalapozza, ter- mőbbé tegye a nemrég meghonosított növényt: a rizst. SÁNDOR GÁBOR