Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 10. szám - Egri Viktor: Levél fiatal költőkhöz
Hogyan magyarázza meg a bíráló a sok fiatal lelkes jelentkezőnek, akik minden kétséget kizáróan őszinte hittel és készséggel próbálkoznak, hogy a sze rintük versnek hitt vers nem vers, mert általános szólamok, általános megdönt hetetlen tények és igazságok, a sorok végén többé kevésbbé jól vagy rosszul összecsengő rímek még nem jelentenek verset. És hogyan magyarázza, hogy az ilyen első kísérletek még nem érdemel nek részletes elemzést, mert hiszen a bíráló nem akarja a jelentkezőt a hibák felsorolásával elkedvetleníteni, a további próbálkozásoktól elriasztani. Nem is volna célszerű, mert akad tehetség, aki az első suta kísérletek után, megfelelő kritikával idővel közlésre érett írással jelentkezik. Hadd mondjuk el sok próbálkozó cí mére, hogy részletes elemzés felesleges ott, ahol a jelentkező nem ismeri a ma gyar nyelvtan legelemibb szabályait sem és súlyosan vét anyanyelvűnk tör vényei ellen. A legszebb gondolatok is elsikkadnak, ha a próbálkozó nincs tisz tában a költői kifejezés módjával és nem ismeri a helyesírást. Itt nem arról van szó, hogy a jelentkező elvéti a szabá lyokat, hogy nyoszolya helyett nyoszo- ját, szabadság helyett szabatcságot, ket tős t helyett egy t-betűt ír, nem ismeri az összetett mondatok törvényeit, vét a pontozás ellen, hanem arról, hogy nem éi elég mélyen anyanyelvében, nem tudja gondolatait és érzelmeit pontosan, hűen, költőien kifejezni. Pedig itt kez dődik az író, a költő. Megtanítani erre mi a legkimerítőbb levelezgetéssel sem tudjuk a jelentkezőt. Csak arra szorít kozhatunk, hogy tanácsokat adjunk azoknak, akikben érezzük a tehetség je leit. Tehetség! — ezzel a szóval bánjunk óvatosan. Mert sokan vannak, akikben felcsillan valami egyéni szín, megmu tatkozik az egészséges mag, amely vi rágzással biztat. De a virágzás nem áll be magától, kertészkedés, állandó ta nulás, olvasás és az élet ismerete kell hozzá. És Tolsztojt, a> nagy orosz alko tót idézhetem itt: „Sohase írj olyan témáról, amelyet mélyen át nem éreztél!” A verset ne költsd játékból, a novellát ne írd puszta időtöltésből, szórakozás ból. Csak akkor vedd a tollat a kezed be, ha belső kényszer hajt és úgy ér zed. hogy szavaidat valami megdöbben tő érzés hevíti, amit másokkal közölnöd kell. Csak akkor írj, amikor kénysze rítő paranccsal érzed magadban, hogy mások számára láthatóvá kell tenned, amit a te szemed lát, mások számára érezhetővé kell tenned, amit a te szí ved érez. Ekkor és csakis ekkor kerül egyéni szín és íz az írásodba, ekkor le szel igaz és kerülöd az általánosat, az előtted ezerszer elmondottat, ekkor tu dod adni magadat és a világot, amely körülölel. Ne verselj játékból — ez az intelmünk számtalanszor elhangzik és sokszor úgy érezzük, hogy csak pusztába kiáltott szó. A tehetséges Kovács Istvántól Sa- jógömörből a minap ilyen sorokat kap tunk: „Vétkes az, aki embertársát a mocsárba nyomja, kinek más bajára van a legfőbb gondja”. Az állítás első felével egyetértünk, röviden és velősen fejezi ki a költő, ki a vétkes szerinte, de vétkes volna az, aki a más baját a szívén viseli, ahogy a befejező két sor állítja? A fordítottja igaz! De Kovács István csak játszott a rímmel és súlyos ellentmondásba keve redett, az ellenkezőjét írta annak, amit bizonyára jól elgondolt. A rím, a Játék vitte a zsákutcába és tönkretette egész versét. * * * Vájjon ne dicsérjük azt, aki versét a közvetlen agitáció szolgálatába állít ja, a békeharcról, Koreáról, a Szovjet unió gyönyörű tetteiről, nagy szocialista építkezéseinkről, néphadseregünk erejé ről, munkásmozgalmunk nagy alakjai ról énekel? Természetes, hogy dicséret illeti a szép eltökéltséget, de mit mond jon a bíráló, ha a költő színtelenül, s erőtlenül szól hozzá napjaink politikai kérdéseihez, ha a bíráló nem látja a je lentkező versében az ifjúság lobogó szenvedélyét, friss fiatal szeme tüzét, nem érzi képeiben az újat, az újszerűén megragadott mondanivalót. Hol a hiba? Megpróbálok erre is felelni. Kétség telenül hiányzik még benned, fiatal ba rátom és elvtársam, az élmény forrósá ga. Nincs még elég mély személyes kö zöd a témához, — fent Tolsztojt idéztem már a címedre — nem tölti be egész szívedet és lelkedet az érzés, amelyről számot akarsz adni. Versed fakadjon igaz élményből, akkor is, ha csak vonu ló felhőkről vagy leszálló estről írsz. Ne énekeld meg a traktort, ha nincs sze mélyes élményed róla. Az olvasó óha tatlanul megérzi, hogy csak játszol, ha
