Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Krónika
S. SACHS DÉLAFRIKAI SZAKSZER VEZETI VEZETŐ „Délafrika válaszúton“ címmel könyvet írt, amely megrázó mó don írja le a faji megkülönböztetés po litikáját ebben az országban. NYUGATI HÍRÜGYNÖKSÉGEK BE SZÁMOLTAK arról, hogy egy légi ku tatócsoport új földterületet fedezett fel Délkelet-Új-Guineában. Az igen magas hegyektől körülzárt területen százezer nyi pápua él, akiknek a külső világgal többezer év óta semilyen kapcsolatuk sem volt. Eddig egyetlen térképen sem szerepel ez a terület, annak ellenére, hogy napsütötte völgyeit a bennszülöttek szépen megművelik. Az egyik völgyet felfedezőik „Kis Angliának", az egész vidéket pedig „az elveszett látóhatárnak“ nevezték el. JÓKAI EMLÉKESTET rendezett Brüsszelben a Belga-Magyar Baráti Tár saság. Charles Páron belga író emléke zett meg a nagy magyar mesemondóról, majd bemutatták a Jókai életéről és munkásságáról összeállított fényképki állítást. A MANCHESTERI METEORFIZIKAI ÉRTEKEZLETEN részt vett a Szovjet unió tudós-küldöttsége is. A SZOVJET SZAKSZERVEZETEK a moszkvai központi parkban megrendez ték a népi alkotó művészet első szövet ségi kiállítását. A kiállításon 2000 mű szerepel, amelyet 285.000 alkotásból vá logattak ki. A BOLGÁR ÍRÓK SZÖVETSÉGE vitát rendezett az 1953-ban megjelent regé nyekről. A vitán elhangzott beszámolók és felszólalások megállapították, hogy a bolgár szépirodalom nagy fejlődést tett meg és hogy az utóbbi időben kiváló realista művek születtek. MARTIN ANDERSEN NEXŐ 80. szü letésnapja alkalmából dán barátai iro dalmi díjat alapítottak, amely az ő nevét viseli, és amelyet mindig születése év fordulóján fognak kiosztani. Ez évben ezt a díjat W. Heinesemnek, a nagy Farőer-szigeti költőnek és regényírónak ítélték oda. Heinesem regényeiben a Fa- rőer-szigetek kis embereinek életével foglalkozik. A CSEHSZLOVÁK ÉS A SZLOVÁK TUDOMÁNYOS AKADÉMIA történeti intézetei a szakemberek széles körének A FRANCIA APF HÍRSZOLGÁLATI IRODA sok évig Washingtonban működő levelezője, Jean Davidson hazatérte után könyvet adott ki, „Washingtoni levelező“ címmel, amely leleplezi az amerikai új ságírás kulissza mögötti titkait. A KLASSZIKUS MŰVEK amerikai elferdítői új áldozatra bukkantak: Dan te „Isteni komédiájá“-ra. Salvador Dali szürrealista festő ezt a művet az úgy nevezett nukleáris miszticizmus módsze rével, látta el illusztrációkkal. FRANK S. NUGENDT egy amerikai fümtársaság számára filmscenáriumot írt, amelyben a Rosenberg-házaspár meg gyilkolását dicsőíti. A BRIT SAJTÓ jelentései szerint Moszkvában november 7-én megkezdő dik a televízió színes adása. Ilyen adást Angliában csak 2—3 év múlva valósíta nak meg. A „NOVYJ MIR“ CÍMŰ SZOVJET LAPBA tanulmányt írt T. L. Motilevova Mária Pujmanová cseh írónőről. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM pályázatot hirdet gyermekmesékre, ame lyek egészségügyi tematikával foglalkoz nának. A pályázat határideje 1954. ok tóber 31. AZ ÁLLAMI KÖNYVKIADÓVÁLLA LAT kiadja az antik irodalom valameny- nyi alapvető művét. A könyvpiacon már megjelent Aristophanes „Plutos“ című komédiája, és cseh nyelven a görög líra eddig legtartalmasabb antológiája. AZ UKRÁN TUDOMÁNYOS AKADÉ MIA mellett működő irodalmi intézet kiadta az ukrán irodalom történetének első kötetét. A második kötet a jövő év ben jelenik meg.