Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - A "Fáklya" postájából
neve is mutatja — ír. Ez Örvendetes tény, csak egy a baj: hogy kevesen ír nak! De már írt légyen az író jót vagy rosszat, mihelyt egy kötetre való össze gyűlik az írásaiból, vers, novella, re gény vagy irodalmi riport, természete sen arra törekszik, hogy ezek az írások meg is jelenjenek. A kézirat tehát meg kezdi vándorlását és a szerzőtől eljut a kö nyvkía d óvállalat szerkesztő ség ébe. Minden küldeményt hivatalosan lajstro moznak, nyilvántartásba vesznek, vagyis nem sikkadhat el a szerkesztő kezén. A szerkesztő tehát megkapja a kéziratot és megírja róla lektori véleményét. A vé lemény kétféle lehet: vagy kiadásra ajánlja a könyvet, vagy nem. Az első esetben a kéziratot most már megszer kesztik, megbeszélik a szerzővel az eset leges szükséges változtatásokat, a kéz irat nyomdába kerül és idővel megjele nik könyv alakjában. Amennyiben a lek tori vélemény nem ajánlja kiadásra a kéziratot, úgy ezt az állásfoglalást a szerkesztőnek kellően meg kell indokol nia; a kiadóvállalat rendszerint másod szor is véleményezteti a kéziratot és amennyiben mindkét állásfoglalás végleg a kézirat ki nem adása mellett dönt, ér tesíti erről a szerzőt és megküldi neki a lektori véleményt, amely rendszerint tanácsokkal is szolgál a szerző további irodalmi munkásságához. Helytelen az a vélemény, amelynek Szűcs László is kifejezést ad levelében, hogy a kezdő írókkal csakis a könyv kiadó foglalkozzék. Természetesen, a könyvkiadóvállalat lektorátusa is igyek szik tőle telhetőén hozzájárulni a fiatal írók neveléséhez, irányításához. De az író pályafutása nem a könyvkiadóban kezdődik. Mielőtt könyve jelenne meg, közöltesse írásait a napi. és időszaki sajtóban. Ez jelentősen elősegíti az író fejlődését és lehetőséget nyújt kritiku sainknak is arra, hogy értékeljenek minden jelentkező, új tehetséget. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy Csehszlovákiában mindez ideig nincs ma gyarnyelvű irodalmi folyóiratunk, amelynek hivatása elsősorban az lenne, hogy a kezdő írók írásait közölje. Ebben az irodalmi folyóiratban természetesen helyet kapnának az ismertebb nevű írók is és bő lehetőség nyílna kritikai cik kek és méltatások közlésére is. '• Szűcs László levelében azt is hangsú lyozza, hogy sokan vannak, akik szeret nének írni, alkotni, de félnek a kritiká tól. A kritikától az igazi tehetség soha sem fél. A félelem csak azokban az iro dalmi akaraofkokban lappang, akik attól tartanak, hogy a hivatott kritika rámu tat tehetségtelenségükre. Az író, aki méltó erre a névre, mindig áhítja a kri tikát, mert tudja, hogy a bírálat hozzá segíti művészetének gyarapításához, al kotóképességének fejlesztéséhez. Szűcs László levelének utolsó részé ben azt kívánja, hogy íróink foglalkoz zanak a mai élettel, az élet igazságával. Ez helyes, ezt a követelményt támasz totta az írókkal szemben a Csehszlovákiai írószövetség áprilisi konferenciája is. Ugyanakkor azonban nem hanyagolhat juk el múltúnk haladó hagyományait sem, különösen itt, Szlovákiában, ahol lépten-nyomon kínálkozik a téma, hogy rámutassunk versben, novellában, re gényben, színműben a magyar és a szlo vák nép múltbeli közös harcaira a kö zös elnyomók ellen. Végül még egy kérésünk van Szűcs Lászlóhoz. A Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó lektorátusának nincs tudo mása olyan esetről, hogy szerkesztősé günkben kézirat sikkadt volna el, akár papírkosárban, akár másképpen. Kérjük Szűcs Lászlót, amennyiben ilyen esetről tudna, közölje velünk, hogy utánajárhas sunk: a dolognak és megállapíthassuk, ki a ludas. A Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó lektorátusa. A Fáklya szerkesztősége egyetért a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó vá laszával, kivéve azt a részt, amelyben az irodalmi folyóiratot hiányolja. Ugyanis, helyesen állapítja meg a 'kiadó, hogy kevesen írnak, tehát kevés a kézirat. Kézirat hiányában „szenved“ a kiadó, de ebben „szenvednek“ a már meglévő lapok szerkesztőségei is. A lapok szer kesztőségeiben nem az a baj, hogy a csehszlovákiai magyar írók „elárasztják“ őket jobbnál jobb kéziratokkal, hanem az, hogy a lapok alig kapnak az íróktól kéziratokat Joggal vetődik fel tehát a kérdés: ilyen körülmények között élet képes lenne egy irodalmi folyóirat? Aligha! Ellenben nyitva áll az írók előtt az Új Szó, a Fáklya és a többi lapok hasábjai, — csak írni kell.
