Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Fónagy István és Soltész Katalin: A mozgalmi nyelvről / Szeressük, ápoljuk anyanyelvünket
A pártnak, a mozgalomnak természe tesen nem az a célja, hogy elkülönüljön a tömegektől, ellenkezőleg, az, hogy mi- nél szorosabbá tegye velük a kapcsola tot. Ele a politikai életben használt sajátos nyelvezet, ha nem is az elkülö nülés szándékából ered, végső soron ide vezethet: ezért nevezzük zsargonnak. A funkcionáriusok és a párt vagy a tömeg szervezetek tagjai gyakran sajátos „műszavakat“, különleges kifejezéseket honosítanak meg. Nem az a hiba termé szetesen, hogy a mozgalmi élettel kap csolatos jelenségeket nevükön nevezik, nem a pártbizalmi, a taggyűlés, a párt iskola szó teszi „tolvajnyelvvé“ a moz galmi nyelvet, hanem a viszonyul, a kiértékel, a hiányosság, stb. szóval tör ténő visszaélés, e szavak jelentéséneK jellegzetes elferdítése. Azt lehetne ez ellen felvetni, hogy más az írott és más a beszélt nyelv, hogy az egységes nemzeti nyelvnek sokféle ár nyalata van. Itt azonban nem erről a különbségről van szó. írásban, beszéd ben egyaránt találkozunk zsargon-sza vakkal. Elsősorban a politikai életben használják őket: mozgalmi megnyilvá nulásokon, az államapparátusban, tár gyalásokon, újságcikkekben. E politikai nyelv zsargonszerűségét éppen az mu tatja, hogy bizonyos „mozgalmi” szava kat nem használunk a politikai életen kívül, vagy használatukat ilyenkor rendkívül fonáknak, sőt egyenesen ne vetségesnek érezzük. Gondoljuk csak el, jutna-e valakinek eszébe kritikát gya korolni a felesége felé, ha nem készül el idejére az ebéd; akad-e olyan MNDSZ- elnök, aki azt mondaná a férjének, hogy változtasson döntően a magatartásán, vagy a gyereknek, amikor éppen rossz fát tett a tűzre, hogy számolja fel ezt a hiányosságát? „Látom az új Adyt" — írja Bóka László — „aki sóvárogva írja versét: „Szeretném, ha szeretettel vi- szonylanának hozzám, S viszonyulnék valakihez, Viszonyulnék valakihez.,. „KOMOLY” ÉS TÁRSAI A zsargont zsargonná az teszi, hogy elkülönül a köznyelvtől anélkül, hogy ezt bármi is indokolná. Akik zsargono- san beszélnek, igyekeznek más szavakkal kifejezni gondolataikat, mint ahogyan ez általában szokás, A mozgalmi életben hallható zsargont is sajátos szavak, sajátos fordulatok te szik elsősorban „tolvajnyelvvé“. Lépten- nypmön halljuk ezeket a szavakat: tu datosít, fordulat, lazaság, lemorzsolódás, döntő, komoly, hiányosság, súlypont, keresztmetszet, stb. # Gyakran találkozunk ilyen fordulatok kal: A felajánlás megmutatkozik az órá kon is a javuló munkában. — A dolgozók alulról jövő kezdeményezése. — Fordu lat az instruktort munkában. — A veze tőség tagjai a maguk területére konkre tizálták a tanultakat. — Fejlődésemben itt új körülmények következtek be. — A szakmai és politikai oktatásnál irányt kell venni arra, hogy a lemorzsolódások megszűnjenek. — Lazán fogtam fel az ellenőrzés kérdését, stb. Maguk e szavak, e kifejezések nem kifogásolhatók. Jó magyar szavak, a nemzeti nyelv teljesjogú elemei mind, nyelvünk törvényeivel semmiben sem ellenkeznek. Mégis bántóan, idegensze- rűen hatnak — éppen feltűnő és fölös leges gyakoriságuk miatt. Önmagában véve nem lehet helytelennek tartani az ilyen mondatot, mint: gyökeresen kikü szöbölik a hibákat, mégis zavarólag hat, ha egy hasábon belül többször olvassuk, mint ahogy az is szemet szúr, ha a cikk író 200 betűnyi szövegrészben háromszor használja a kritikát gyakorol kifejezést. Különösen feltűnő bizonyos jelzők, határozók gyakorisága. A komoly bár mire vonatkozhatik, eredményre, mun kaerőre, javulásra, hiányosságra, hibára, tanulásra, munkafelajánlásra, előrehala dásra, feladatra, hatásra, visszásságra, anyagpazarlásra, változásra, veszteségre, munkavállalásokra. Hasonlóképpen gya kori a jelentős és á döntő. Döntő lehet a változás, valaminek a jelentősége, döntő jelentőségű lehet egy eredmény. Mi az oka annak, hogy önmagukban véve helyes szavak és kifejezések ilyen fokú népszerűsége ellen tiltakozik nyelv, érzékünk? Az egyhangú ismétlést általában nem szereti a nyelv. Ezért ontja bőven a ro konértelmű szavakat, fordulatokat (az ú. n. szinonimákat). A kínos egyforma sággal fülünkbe kopogó komoly, döntő szó az esetek túlnyomó részében koránt sem nélkülözhetetlen. Komoly javulás helyett mondhatnánk számottevő, lényeges javulást, komoly veszteség helyett súlyos, tetemes vesz teséget, komoly méretek helyett tekin télyes, hatalmas méreteket, komoly ha ladás helyett nagy, figyelemreméltó ha ladást, komoly felajánlás helyett értékes felajánlást, komoly hiba helyett súlyos hibát, komoly eredmény helyett szép eredményt, nagy eredményt vagy jó eredményt. A döntő szóval kiszorítjuk a legnagyobbat, a legfőbbet, a legfonto
