Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Bábi Tibor: Egyszerű krónika
János gróf urat penig Dőry báró úr ter hességgel megáldott leányát álsággal és erőszakkal házastársul venni kényszerí tette volna, ahogy annak idején azt egy Mikszáth Kálmány nevezetű könyvíró. mester megírta az „Egy különös házas ság“ nevezetű hites krónikában. Buttler János gróf úr maga is Dobóruszkán te metkezett volna, csakhogy az ő teteme, sem sírja, sem ittlétének semmi nyoma nem maradt. Találtatott ugyan egy régi pince azon a helyen, ahol egykoron a gróf úr kastélya állott vala, ám a kas télyt egy gazdag sidó kalmár vette vol na meg, azt mind lebontatá és lisztőrlő malmot építe annak köveiből. Az egysze rű földmíves nép nem is tudja, ho»y a gróf úr Dobóruszkán temetkezék, mert abban az időben nem halt volna meg, hanem ő nagy keserűségében világgá ment volna. gabonát, azon felül penig^ a jég is meg- veré, ám a Kaposkelecsény felé eső ha tárban, ha bántotta is az egér meg a pocik, de jég és egyéb rosszak megkí mélték vala a földmíves munkája gyi- melcsét. Elmondá nekem a Vargának nevezett férfiú, hogy ki-ki kaszával, maga kezé vel arat és gépet csak keveset, kettőt, vagy hármat kértek a községbeli föld mívesek, mert a szövetkezetből eszten dőnek előtte kiléptek vala és ki-ki maga akarna boldogulni most és a gépet sem akarják, mondván, hogy az pénzbe ke rül, maguknak penig elegendő erejük volna karjukban. A parasztok és földmívesek, bár kezd ték észbevenni, hogy közösen és gépek kel könnyebb volna a földet mívelni magoknak hasznára, mégis kiléptek vala, mert ama nyúzók és kulákok is bejöt tek a szövetkezetbe és megszabták, ki mennyit dolgozzék, maguk penig mun kához nem látának, hanem inkább kárt tevének és a szegényt megnyomorították vala. Ama nyúzást és nyomorgatást pe nig a szegények nem bírván elviselni, megbánták, hogy beléptek vala a szö vetkezetbe. Ama nyúzók és ravaszok pe nig újjal mutogattak rájuk, mondván: „Nem mi bomlasztottuk volna föl a szö vetkezetét, hanem azok, akiknek ked véért lön, — a szegények.“ Akkoriban igen sokan odahagyták a szövetkezetét, mondom, sokan, mert az egész falú benne vala, de csak kilencen maradtak meg azokból. Akkoriban min den vagyon Csáky szalmája lett, mert akinek fogatja, lova, szekere vala, az lopó lett és az gabonát, búzát, szénát, szalmát és tengerit magának hordá el a szegények elől, az kiknek lova, szekere nem vala. Sok búzát, gabonát penig az égi madarak emésztettek el, sok penig a mezőn kicsírázott, olyannyira, hogy a kéve sok apró gyökeret eresztvén, azt nem lehetett vala a földről felemelni. Ama kilenc férfiú között penig, az kik bennmaradtak a szövetkezetben, azok között is viszálykodás támadott volna, mert öten Ill-ik típusú, négyen penig IL-típusú szövetkezetét akartak vala. Egy Andrejcsik nevezetű férfiú, ki Dobóruszkán a párt elnökének tisztsé gét viseli, elmcndá nekem, hogy mást, miután a nyúzók és lopok már elmentek a szövetkezetből és a falu népe őket teljességgel meggyűlölte, a szegények újra be akarnának lépni a szövetkezetbe és már tíz vagy tizennégy férfiú jelent kezett is volna. Igen nagy a nép haragja a lopok és nyúzók miatt. A Vargának Horváth József bácsi 78 éves dobóruszJcai paraszt a kaszát kalapálja. Ama nevezett férfiúnak, Cserép Fe rencnek háza mellett láték egy más, igen régi házat. Falai megdőltek vala és te teje beroskadt. Ama ház kéményén pe nig fészket rakának a gólyának nevezett vándorló madarak. Élt abban a házban egy Károly nevezetű, igen idős, a világ- túl elrugaszkodott férfiú. Télen penig betegségbe esék, teste igen elnehezedék, olyannyira, hogy nem tudott magának táplálék után látni, sem tüzet rakni. Sógorsága, komasága és minden rokon sága peniglen elfeledkezék róla. Csak nagyritkán téré be hozzá valaki, szere- tetbül hozván nékie melegített levest, vagy más eledelt. Történt penig, hogy ama férfiú meghalálozott és nem akadt, ki rajta szánakozna. Eme férfiú penig nem százévnek előtte téré a sírba, ha nem a mi napjainkban, meggyötörtetvén kór és nyavalya által, olykor hideg és éhség által, ami igen szomorú dolog, mert sehol másutt ilyet nem tapasztal tam vala, csak a Dobóruszkának nevezett községben, ahol ás ezek szerént igen ke mény emberek lakoznak. Egy Varga nevezetű férfiú, ki hosszú esztendőkön által harangozó is vala, de másképpen földmíves is, elmondá né kem a falu és a szövetkezet állapotját. Mivel aratásnak idejében jártam vala a községben, először is az aratásról be- széle, Panaszkodék, hogy a Mátyóc ne vezetű község felé eső határban az egér és a pocik megrágta vala a búzát és a
