Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Fábry Zoltán: Harmadvirágzás. A szlovákiai magyar irodalom legújabb fejezete
s mint ifjú lány a kedveséhez, simul a rög a hulló mag elébe." * Itt nemcsak az országépítő lelkese dés üteme fűti át a sorokat, itt a költő is beszél. Költői adottságát legjobban természeti képeinek eredetisége bizo nyítja: „Tavaszi zápor porzik vígan, édes, friss illatok lebegnek, a fák riad tan bólogatnak csillámló zöld leveleik kel az ázott, borzas verebeknek... S a májusi zápor gyöngyei akár hiszékeny gyermek könnye, oly hirtelen szűnnek meg hullni”. Nem véletlen, hogy egyik legjobb verse, a „Télköszöntő” ezen a biztos költői talajon válik mondaniva lóvá: „Építünk víg Örömmel akkor is, ha jégvirág szikrázó szirma kél, meleg, békés és boldog otthonokban élünk, lelkűnkben tavaszok sugárzó fénye süt, nem félünk hát — jöhet a tél!” Csak tiszta, maradéktalan fogalma zás közvetíthet természeti képet Ha lazul a műfegyelem, elmosódik a kép: „Kötődő hullámok kergetik ma egy mást, nem tudják, nem találkozhatnak sosem.” A Volga-Don csatorna himnu szát egy oda nem illő jelzővel elfica- mítja „huncut hulláma hempereg már Volga-Don áldott vizének”. ... „A már cius a tavasz .lantját pengeti”: szinte hihetetlen, hogy ezt a természetnéző Gály Olga írta. Aki márciusról csak ennyit tud mondani, az csak a sab lonnak megfelelő végsort tud ver séből csapolni: „Ujjongva száll a munkadal, tavasz varázsa árad s ilyenkor minden sikerül.” Ez a vers bi zony nem sikerült. A kötetben balladát is olvashatunk, mely azonban csak a balladaszerűségig jut el,' októberi ódá jában viszont még az ódaszerűségnek sincs nyoma. Ez különben a kötet leg gyengébb verse. Gály Olga a pártos költő és az anya, a békét építi és áhitozza, de toborzó szózatnál tovább nem jut: „te asszony, te anya, kinek gyermekére vicsorgatja fogát a háborúk réme — ugye nem en gedjük?!” Egy másik verse mereven, plakátszerűen, költői feloldás, lírai megoldás nélkül végződik: „Gátat épít, vizet duzzaszt, a béke harcos katonája, millió ifjú szövetsége ez, mellyel dicső rohamra megy az Ifjúság brigádja.” Igényes költő ilyet nem ír! A béke itt e versekben szó csupán, mely nem tör ki, nem árad és nem áraszt. E szavak ba rekedt béke „mint dús kupola borul a világra” ... „mint krisztálytiszta tó hulláma csap fel”. Az eredmény ennek megfelelő: „Munkástömeg nem rettenő erővel áll sorfalat, hogy hófehér öröm és izzó szeretet útján érkezzen el kö zénk a békés holnap.” Amikor ilyen sorokba botlik bele az ember: „a béke szorgos, meleg tüzének pirosa parázs lik”, „vöröslő hajnalpír köszönt egy szép békés életet”, akkor világos, hogy Gály Olga igyekezete célt téveszt: ilyen sorokra, annyi frázisra a valóság süke ten reagál. A veszély nyilvánvaló: Gály Olgának ki kell lábolnia a pátosz frá zistermő hínárjából. Igényesség nélkül elszürkül, ellaposodik, ez pedig nem lehet osztályrésze annak a költőnek, aki szolidáris és így elkötelezetten egy azzal az élettel, amelyről így dalolt: „Minden nap újul a világ, ringatja igérő élet tavaszát s a nép, mely alkotni és nőni vágy beért vetésként hozza meg nyarát.” IX, Közös kötetben „Három fiatal költő” címen hozta ki a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, Török Elemér, Ozsvald Árpád és Veres János verseit. A közös kötet nem éppen a legszerencsésebb megoldás. Kisebb, ötven-hatvanoldalas versfüzetek jobban teljesítették volna hivatásukat: az induló költők önbizal mát nyugtázhatták volna. Első könyv! így a három közül egy sem mondhat ja a magáénak a kötetet. Dénesnél és Gálynál majd egy évtizeddel fiatalab bak, de értékben — és ezt jól esik meg állapítani — nem maradnak el mögöt tük: fiatalságuk színesebbé, levegőseb bé teszi mondanivalójukat. Fiatalságuk kal épp beleértek az új életbe: ifjú hit tel és lelkesedéssel éneklik három vál tozatban. Költői programmverssel kezdi mindegyik és ez az ars poetica pontosan mutatja költőjük hogyanját és miért jét. Török Elemér, a munkásból lett diák, az életreszabadultság boldog mámorá ban és hűséges elkötelezettségében dob ban a színre: „írj verset, tüzeset, százat, ezret, hadd gyújtsa lángra az emberi szíveket!” Költészete célját és lényegét pontosan fedi ez a belépő. Csak ne végződne ez a felfigyeltető vers ilyen sorokkal: „ha
