Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Fábry Zoltán: Harmadvirágzás. A szlovákiai magyar irodalom legújabb fejezete
Harmadvirágzás A szlovákiai magyar irodalom legújabb fejezete v. A nép az igazság. És ez az igazság a ma történelmi ereje. A nép, a dolgozó munkája formálja a jövőt. Minden e szerep emberi hitelén fordul meg. Ha regény, színdarab vagy vers ezt nem tudja valószerűen kinyilatkoztatni, ak kor realitása papiros és semmi más. A realitás: igazság. És mi az alapozásnál tartunk: a nehézségnél. Aki ezt lelkese dő optimizmussal átugorja, önmagát és olvasóját csapja be: az adottságot ha tálytalanítja. Csak annak az írónak van mondanivalója, aki az adottságok tala jából lendül a jövőbe. így: „Látod, ez itt az Ígéret földje. Ez a nagy darab fekete föld, ez a traktor, ezek a kiásott alapok, ezek az emberek. Kicsiknek és egyszerűeknek látjuk őket, de jegyezd meg magadnak: ezek a kicsi és egysze rű emberek teremtenek holnap új és nagyszerű életet... Mi pedig büszkék leszünk, hogy ott voltunk a kezdetnél is. Ma még verekszünk, visszasüllye dünk, lassan, nagyon lassan vonszol juk magunkat, néha félünk, néha kéte lyeink vannak, de kiverekedjük a győ zelmet Ma még csak a kezdet kezdetén vagyunk”. így végződik egy mai szlo vák író — Vladimír Mináč regénye (Tegnap és holnap), mely a valóság igazságerősítő nehezét példázza felénk — okulásra. Egy tanító, szlovák parti zán, a német koncentrációs táborból testileg-lelkileg kiégve zuhan vissza falujába: „Minek is jött vissza? Nem jobb azoknak, akik ott maradtak? Nyugtuk van mindentől, az emberektől és saját maguktól is.” A tanító a mély pont embere: tegnapi elveit és embe reit, a dolgozókkal való szolidaritását épp úgy elmarja maga mellől, mint ahogy a reakciónak sem sikerül ezt a kapóra jött nihilizmust a saját javára befogni. A hályogot csak lassan tépi le szeméről az elkötelezettség tudata. Az elbitangolt, tanító és tanítás nélküli gyerekeket látja, a harcokban rombadőlt iskolát. Ismerős tegnapi kép: itt csak egy falu gyerekeiről van szó, de nyolc vanezer elbitangolt magyar gyerek kal lódó sorsa mikor lesz a regényhez ha sonlón a szlovákiai magyar író téma indítója?! A tanító, ez a kilúgozott em ber lassan eszmélve nem ugrik egy szerre fejest a mába. Fokról fokra, lé pésről lépésre eszmél fel, de szeme épp azért kristálytisztára élesedik. Valósá got lát; szlovák falut embereivel, akik „nehézkesek, ismerték az igazukat, de mindegyik csak a saját igazát ismerte”. Mezsgyeemberek: a világ mezsgyéjük nél végződik, „és persze... az igazság is”. Szabó Bélánál elég egy pöttömnyi pionír nyilvános szülő-korholása és az apa már szalad is a szövetkezetbe! Mi- náč tanítója látja és tudja, hogy itt nem lehet és nem szabad elhamarkodni semmit: „Ó, milyen óvatosan kell bánni ezekkel a parasztokkal. Sértődősek, mint a kisgyerek, mert büszkék. Vájjon mire? Tudja az ördög. Talán a nyomo rúságukra, a két tenyerükre, vagy az ezeresztendős rabszolgaságukra.” Ezek a parasztok a községháza elé vonulnak és tüntetnek azok ellen, akik „a sok rendelettől nem látják a népet”. De a tanító szeme már tisztán lát: „Ha nem állna az egész mögött valaki, akkor azt kiabálnák: nem adjuk a tehenünket! Szégyeljétek magatokat! Tolvajok, csak gyertek, baltával várunk, vagy valami ilyesfélét. De ezek azt kiabálják, hogy: nem akarunk kolhozokat, s ez azt jelen ti, hogy valaki felpiszkálta őket.” A ta nító egyszerű, frázi stalan szavai lecsen desítik a tömeget. Győzelem! De Péter mindent tud: „Ez majdnem a semmivel egyenlő. Holnapig aludtak rá egyet s épp úgy gondolkoznak majd a dolgok felől, mint tegnap. Szavakkal nem tu dod meggyőzni őket.” Mináč kommunistái keveset beszél nek és csak módjával lelkesednek. Nem fogkrém-plakát figurák. Realisták, akik a februári győzelem mámorában is lát ják „hogy a világot nem lehet három nap alatt megváltoztatni, ehhez sok sok nap, sok-sok munka kell”. Amikor aztán a faluban megjelenik az első traktor, akkor nem csodaszerként hat, hanem kételkedő bizalmatlanságot las san oszlató valóságként: „Persze nem ugrottak fejest a dologba. Először csak az egyik ujjúkat mártották belé, aztán a másikat is, s mikor látták, hogy nem is olyan túlságosan hideg ez a víz, hát elszánták magúkat” Egy másik szlovák író — František Hečko — nagy falu-regényében a moz gató pozitív hős, Pavlo Pavó alakja, az Irta: Fábry Zoltán
