Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Vladimír Mináč: Mese az unokáknak (ford. Tóth Tibor)
A CSEMADOK KULTÚRPOLITIKAI FOLYÓIRATA Vladimír Mináč : Néhány napja jól ismert vidéken kó boroltam. A hegyeket tisztára mosta az eső és ismerősen mosolyogtak felém, amint emlékező szemmel néztem rájuk és igyekeztem megtalálni, hol, melyik koronás sűrűség tövében vonul meg az ösvény, amelyen jártam, melyik az a busa bükkfa, amely alatt báránypecse nyét sütöttünk, merre húzódik a völgy, amelyben viaskodtunk a fasisztákkal. Partizánvidék ez. És a falu, amelyet va lami mesebeli óriás nagy kavicsként pottyantott a hegyek ölébe, partizánfalu. A falu terén három hársfa áll. Egy forma mind, világszép testvérekként formázzák egymást, virágzásuk illata gyermekkorom emlékével terhes. Egyforma ez a három testvér hársfa, csak a középsőn van egy fekete tábla, fehér betűkkel: „Ezen a helyen .. Tovább pedig, nagyobb betűkkel a név: „Rancsok Jakab.“ Ülök a kispadon a hársak tövében és Rancsok Jakabra emlékezem, kenyeres pajtásomra. Jakubíknak hívtuk. De ha behúnyom a szemem, nem látom magam előtt az arcát, elmosódik, kifejezését veszti és ha már úgy vélem, felidéztem egy-egy jellemző, kifejező vonását, máris elvész, szétfolyik az időben, amely kö- zibénk furakodott, a halott Jakubík és én közém. Ezer meg ezer emlék villan hirtelen, váratlanul, jön hivatlanul, el vész és ismét feltámad — zűrzavarosán kavarog bennem minden. Csak amikor az este ráteríti köpenyét a hegyekre, a hársfák lombjai közt • elhal a méhek zümmögése és mámorítóbb, hódítóbb a Mese az unokáknak Lőrincz Gyula rajzai 1954 augusztus—szeptember IV. évfolyam 8—9. szám mm
