Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 7. szám - Bábi Tibor: Mónika
iratkozott s mint diák, iskolai keret ben — dolgozatírás, faliújság, önképző kör adhatott erre alkalmat — próbálko zott novellaírással. Három témát találtunk Duba hozzánk juttatott írásaiban: az EFSz-ek, az is kolai élet és a kezdetleges irodalmi pró- - bálkozások sikerült szatíráját. Meglepett bennünket a jellemzés éles sége és az irodalmi műveltségre valló eleven stiláris készség. Kérésére, hogy adjunk neki útbaiga zítást további munkára, nem adhattunk más választ, mint azt, hogy neki, mint szerzőnek nincs szüksége holmi pólyázó kritikai segítségre, haladjon tovább az élet becsületes és haladó eszmeiségű megfigyelésének azon az útján, amelyen elindult, de ne korlátozza magát csu pán a diákok világára, bár erről is tud figyelemreméltót mondani. Arra a kérdésünkre, hogy az elkül dőiteken kívül van-e készen más mun kája, ezt felelte: „Kézirataim jelenleg nincsenek, de van néhány jó témám és gondolatom, melyekről, úgy érzem, kell írnom és fogok is írni.“ Érettségire ké szül s ennek letételéig, bár többször volt megfelelő témája, nem is akar írni, mert elvonja érdeklődését a tananyag tól, ami pedig elég gondot okoz. Reméljük, hogy mire e sorok megje lennek, túl lesz a vizsgái gondokon s tollat fog azoknak a jó témáknak fel dolgozására, amelyekről úgy érzi, hogy írnia kell. SAS ANDOR Font, szőtt a leány. — Ma-holnap jön a kérő. Rítt, járt a nyomója, repült a vetélő. Este, őszi este, sej, szólt, szállt a nóta; készült a kelengye, készült évek óta ... — Bagoly szólt ma éjjel a magas jegenyén; lelkem, jó édesanyám, nem kell a legény. Hűvös az est, már fényes nappal is fázom, Édesanyám, oly lassan készül a vászon. — Kender, len a fonal, nem arany, nem ezüst. Járjon a nyomófa, rájön, járjon a nyüst. A legények lányok menyegződre várnak, lányom, lelkem siess, hirdetnek vasárnap. Áztattam a kendert, futó hab alattam, mint a kender áztam a futó patakban. Fűtsük a kemencét, hűvös az est, fázom; édesanyám, kire maradjon a vászon? Font, szőtt a leány, de párját meg nem várta, elromlott azóta, széthullott a szátva. Mónika! Mónika! Mély, örök az álom; a temetőben már sírját se találom. Bábi Tibor MÖNJKA
