Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 7. szám - Fábry Zoltán: Harmadvirágzás
nek, a burzsoá-nacionalizmus csökevé- nyét jobban kiteljesítő, nagyobb poten- ciájú többség az akadályozója. Itt az el beszélésben magyar részről kitapintha- tóan jelentkezik az építést akadályozó rákfene és Burkus feleszmélve korhol hatja önmagát: „Te meg a nagy ma gyarságodtól hagytad, hogy megnőjjön a kulák szarva, hogy újra jót döfhes sen rajtad”. Az elbeszélés legszimpati kusabb, tehát legemberibb, legtermé szetesebb figurája a párttitkár, ami an nál feltűnőbb és örvendetesebb, mert „szinte bántó törvényszerűséggel éppen a párttitkárok a leginkább sematikus alakok új regényeinkben” panaszolja az ellenkezőjét egy régebbi pesti meg állapítás. Petrőci az egyedül lehetséges „közös útra” futtatja ki a szlovák-ma gyar konfliktust, amikor az többé nem „magyar-szlovák ügy, de becsületbeli dolog”. Petrőci egyébként inkább a szocia lista építés frontjáról tudósít és az üze mek életéből veszi témáit. Kőművesek, hutászok, olvasztárok, hajóépítők, bá nyászok, Fülek, Komárom, Lónyabánya, Podbrezová, Kosztolna és Prága dolgo zói tanúskodnak itt arról, a nagy válto zásról, amelyet a régi élet egyik meg vetett alakja, a cigány, így foglalhat szavakba: „hiszen ha most mehetnének csak férjhez, kapnának ők is az állam tól 36.000 koronát kölcsön, mint Ru- diék. A bankba mentek érte. Azelőtt be se engedték őket oda, csak rájuk or dítottak vagy pár fillért dobtak utá nuk, hogy minél előbb elkotródjanak.” Ezt a kötet kisregényéből, az „Érés”-ből idéztük. Tárgya: az új társadalomban embernek elismert Rudi cigány élmun kássá, kommunistává érése. A kis re gény alapvető hibája, hogy maga az érési folyamat nincs emberi hitellel, ér zékelhetően megcsinálva. A mozgató, az ugrópont: Matild néni, a régi harcos, de épp ennek a Szilágyinénak a va rázslatos fluidumát, vonzó hatását kel lett volna éreztetni és nem elmondva, tényként, adottságként kezelni: Matild néni van, létezik, mindenki hozzá jár és ő mindent eligazít! De — így: „Egyet jól meg kell jegyezned, légy mindig készen pártunk szavát követni és min den helyzetben kiállni mellette! A párt a mi oltalmazónk és segítőnk” — ezzel kezet szorított Rudival” ... Vezércikk! Már pedig a szocialista regénynek vagy elbeszélésnek azt kell megcsinál- ni és közvetíteni, amit a vezércikk, a jelszó nem adhat: az irányelvek emberi visszhangját, kölcsönhatását. A szocia lista regény a célkitűzés emberi pró báját, mivoltát illusztrálja hitelesen, bi zonyítón. Ne vezércikk lógjon ki a re gényalakok száján, de mondják azt, ami csak itt és csak ebből a szituációból fa kadhat. Ezért legfőbb próba a regény, amely a teljesség, a hitelesség és hitele sítés műfaja. Ha ezt a fokot a valóság nem érte el, akkor a szó frázissá szür kül. A regény a valóság nehezét közvetí ti, az új világot regisztráló széppróza azonban átalában jobban kedveli az op timizmus azonnaliságát, konfliktusmen tes gördülékenységét és így teljesen igaza van az Irodalmi Űjságnak, ami kor ezt a felületes műfaj-könnyítést nehezményezi: „az irodalmi sematizmus egyik formája épülő szocializmusunk „idillikus” ábrázolása, megfeledkezés a nehézségekről, sőt fogyatékosságokról, a „minden simán megy” hangulat ter jesztése.” íróink Szlovákiában, amit az itt elmondottakon kívül a fiatalok an tológiája is bizonyít, szeretnek megfe ledkezni a nehézségekről és egyformán járják a könnyítő utat, mely — a két első időszak bizonyítja — sohse volt a szlovákiai magyar irodalom útja. Az eredmény ennek megfelelően önmagától adódik: a nehézség előli kitérés és az ebből következő gyors eredmény-előleg, a botiatok, a komplikációk kerülgetése, a happy-end irrealitása, csak a teljes ség, a hitelesség rovására történhetik és az írás ezzel elvéti elsődleges célját és küldetését: az igazságábrázolást, a realizmust. Mi a realizmus? Gorkij rég megmondotta: „az emberek és élet- körülményeik igaz, valószerű, kendő zetlen ábrázolása”. Mai írók emlék könyvébe ennél fontosabb figyelmezte tést nem írhatunk. A szocialista rea lizmus hiteléről van szó: a nép, a dol gozók igazságáról, valóságáról. Az orosz nép ébresztője, Gercen, száz év előtt véste e tény törvénytábláját: „A népben mindig az igazság jut kifejezésre. Egy nép élete nem alapulhat hazugságon!” Űj életünk a nép, a dolgozók igazságá nak valósulása és valósítása. Az író e valósítás realistája. A valósítás és a szövegezés egyformán követeli a felelős ség teljességének tudatát: a nép, a dol gozók jövőalapozó, emberi hitelű igaz ságát. (Befejezése a következő számban.)
