Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 7. szám - Fábry Zoltán: Harmadvirágzás
gotcwaldi mottótól kölcsönzi: „Mint a szemünk fényét úgy kell védenünk szövetségünket és barátságunkat a nagy Szovjetunióval”. Szövetkezeti síkon a példa természetszerűen csak a kolhoz lehet, Szabó azonban ezt a kiért szov jetvalóságot, lelkes, hites másolásban, a szlovákiai valósággal próbálja ki egyenlíteni, ami természetszerűen gyen gíti regénye realitását. Ez az arányta lanság csak fokozódik, amikor a szlo vákiai szövetkezeti regény tulajdonkép peni hősévé és mozgatójává egy másik regényt tesz. Galina Nyikólajeva nagy kolhozregénye, az „Aratás” így lesz az a támasz és kölcsönerő, mely hivatva van mindent, szövetkezetét és szociális hiányérzetet renbehozni. Fonák helyzet: regény, mely egy másik regény vetü- lete, visszhangja, regény, melynek tár gya, hőse és igazolása egy könyv, mint utánzásra buzdító példa. Kiss Feri, az újságíró, Szabó faluregényének ez a másik külső mozgatója, úgy véli a fa lut egészében a szövetkezetnek meg nyerni, hogy szabadságideje alatt olva sókört szervez az Aratás megvitatásá ra és eszméinek propagálására. „Tudni akartam pontosan, hogy milyen hatást vált ki Alsófalu népéből a szovjet em berek magatartása.” A tulajdonképpeni cél: a könyv segítségével, az idei ara tással egy időben, megnyerni az egész falut a szövetkezet számára, hogy ők lehessenek az első százszázalékos szo cialista község. Nyikólajeva könyve cso daszer, a varázspálca szerepét van hi vatva betölteni. Szabó Béla hiányérze tét oszlató szocialista valóságot, a száz százalékot nem találhatja meg Szlová kiában. ezért lényegében embereit, hő seit, indítékait kikölcsönzi Nyikolaie- vátóí. Szabó mindent az Aratás tökéle tességében és színeiben akar látni és láttatni, a cselekmény: vonatkozás és utalás a mintakönyv hőseire. Aki nem ismeri Nyikólajeva regényét, sokszor meg sem érti a párhuzamokat. De ez a párhuzam-módszer, ez a minduntalan tá maszra-szorulás és utalás, ugyanakkor nyilalóan utal a szlovákiai elégtelen ségre, mely önmagában és önmagából nem sugározhatja ki az Aratás tény- valóságának optimizmusát. Ha pedig mégis megteszi — mint itt, Szabó re gényében — akkor ez optikai csalódást eredményez. A szlovákiai valóság csak egy mintakőzet sugártörésén át színe sül hasonló százszázalékos eredménnyé! A különbséget nem lehet átugrani: a szovjet kolhoz, a szovjetember három év tizedes harcának és munkájának er edő je, a szovjet valóság egy hosszú érési folyamat cáfolhatatlansága. Szabó Béla regényében a százszázalékos eredmény elérésére azonban elég egy újságíró szabadságideje! A munka nehezét így egy csodakönyv és egy csodariporter végzi el! Mi azonban inkább a szlová kiai valóságnak, a dolgozók százszáza lékos adottságaiból folyó eredményét vártuk. A két regény között írói szem pontból, a kiérést illetően is beszédes különbség van: Nyikólajeva éveket töl tött regénye színhelyén, Szabó Béla azonban regényét a riporter mohó tü relmetlenségével írta meg. A regény ennek megfelelően az embrionális fokot mutatja: elsődleges primitív markolás akadályozza a kihordást, a kiérést. Olyan az egész mint egy nyers színházi pró ba, melyet még nem csiszolt, nem dol gozott át a rendező keze. Az elhamar kodott munka bántó nyomai így mirid- untalan kiütköznek. A beszéd hitelét szavalás, plakátstílus zavarja, a leírás megreked az iskoladolgozatok nívóján. A jellemzés nem egyszer groteszk ha tású. Lajos, a volt urasági inas, aki az Aratás-vitaestek felolvasója „pontra, vesszőre legalábbis annyi figyelmet fordít, mint a szövegre” és „a balsaci figurákat már a szagukról felismeri”. Ez a Lajos, mint kisbíró. „szórako zottan, de méltósággal kezelte a dobot és dobolásában határozottan felismerhető valami zenei ritmus.” Szabó kulákjait a legjobban a regény címlap-giccse jel lemzi: vesztegető mozdulattal, látha tóan, pénzt csörgetnek a markukban a traktoros felé! Szabó ugyanilyen olcsó eszközökkel dolgozva érzékelteti az el lenséget. Kónya, a főkulák minduntalan „tündöklő” Ferenc-József aranyakat húz elő mellényzsebéből és a főakcióra, a traktoros megvesztegetésére, judás- pénzt, pont 30 aranyat számol elő laj- bizsebéből! Szabó kulákábrázolása ponyvaszerű szokványképzetet melegít fel, miközben elsikkad a kuláklényeg, melyet épp szövetkezeti regényben nem szabad elsematizálni, hanem az adott helyzetből és keretből kell hite lesen kihámozni. A szövetkezetiek ku- iák-reagálása már pozitívabb síkra kényszeríti a mondanivalót, A beteg, zsugori Kónyánét, aki rokonságán kí vül mindenkit „nyomorultnak” nevez, senki sem sajnálja. „Sohse hallottam, hogy valaki szánakozott volna egy be teg kígyó felett”, magyarázza valaki és a felelet így hangzik: „Igaza van, ne kem még sose jutott eszembe, hogy a háborús uszító is ember.” A leleplezett társaság jellemzése már tökéletes: „Az egész társaságot a gyűlölet fogta ősz-
