Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 7. szám - Fábry Zoltán: Harmadvirágzás
hiába minden toldás-foldás. Szabó Bé la átütő erejű, átmelegítő hatású novel láinál ez a hozzátoldás az ellenkező ha tást éri el: megtöri, megszakasztja a novellaegységet. E novellákkal Szabó Béla ráduplázott első felfigyeltető költői jelentkezésére. Ezeket így csak Szabó Béla írhatta meg: íróját igazában ez el beszélések lelkisége jelenti. A proletár- gyerek légköri adottságát, eszmélését, elkeseredését és a dolgozó anya, a mo- .sónő, prózai heroizmusát, oly meleg együttérzéssel és keserű lírával fokoz za felháborító realitássá, lázító gyú- anyaggá, hogy önkéntelenül József Attilára gondolunk. Ha a formafegyel met fokozni tudná, Szabó Béla a novel la József Attilája lehetne! El kell olvas ni a címadó novellát. A gyerek, aki már kezd látni és aki látja, hogy minden a másé, csendesen felsír: „Meddig fogunk mi még élni ajándék nélkül?” És a kö zeledő karácsonyra álmai vágyát, almát, gyönyörűt, lop — az anyjának. De any ja továbbadja az ajándékot keserű ap jának, aki megajándékozza vele — fiát. „Vedd tudomásul fiam, hogy ez nem kö zönséges alma. Ez a nemes alma ara nyat ér, édesanyád szerezte és nekem szánta, de én neked adom. Megérdem- led.” E jó írások sorából szinte kirí a „Dolgozó Ilona” című gyenge írásocska. A kötetben mába érő és mai elbeszélések is vannak. „Földi János, Petőfi egyszerű híve”, hadilábon áll a számolás művésze tével, de cellatársa mindenáron be akar ja avatni a számok titkaiba. Adva van 5 gazda és Földi mindegyiktől 5—5 ko ronát kap. Mennyi pénze lesz már most, hangzik el a kérdés. „Semennyi. — De miért? — Mert nekem a gazdák egyet len fillért sem adnak. — De azt mon dom, hogy képzelje el. — Nem tudom elképzelni.” Ez a „nem tudom” kötetek helyett beszél és vádol. „A nagymama békét akar”: nemes potenciájú béke tett. „Az elveszett pénz” ötlete felér száz mai vezércikk-novella egyszer egymagyarázatával: megvilágító emberi indítékú adalék a népi demokrácia m unkaszocializmusához! Szabó Béla novelláskötetét a szlová kiai magyar irodalom egyik leghitele sebb emberi megnyilatkozásaként köny velhetjük el és szinte hihetetlen, hogy pont ez a plusz szolgáltatta az új iro dalmi élet első gyúanyagát és hogy az első és egyetlen nagy sajtó-vita a csen- desizzású igazi könyv körül folyt le. A fiatalok a könyv megjelenésekor nyílt támadásba lendültek a multábrázolás ellen. P. Szűcs Béla megvető kézlegyin téssel kategorikusan jelenti ki: „minek annyit rágódni a múlton.” Csak a jelen a fontos és így „érthetetlen a'•szerző menekülése a mától”. Egri Viktor, Sza bó védelmében kikel a fiatalok azon beállítása ellen, mely szerint e könyv nemcsak fölösleges, de ártalmas is építő rendünk életében. A dolgozók vitaestéi ből, az olvasók feleleteiből épp az el lenkezője sül ki. Tóth Tibor, ipolysági tanító a multábrázolás feltétlen szüksé gességéhez szállít fontos adalékot: „Diákjaink vagy pionírjaink csodálkozó érdeklődéssel fogadják a múlt elemzé sét.- Sokszor szinte úgy tetszik, hogy a szemek tükrében a csodálkozás kétség gel párosul”. Végkövetkeztetése: íróink nak foglalkozniok kell a múlttal, mert „a múlt alapos megismerése rádöbben ti a ma értékes valóságaira a legelma radottabb álomszuszékokat is.” A vita est dolgozói így nyilatkoznak: „Én csak egyszerű falusi ember vagyok, annyit azonban mondhatok, hogy engem a könyv tartalma magával ragadott.” Az egész vita tanulságát meglepő éleslá tással Kopcsik Lajos rozsnyói asztalos tisztázza Szabó Béla javára: „Szűcs Bé la és Szőke József ne akarjanak Szabó Bélából egy nehézfajsúlyú dialektikus szociológust faragni, hagyják meg őt a közvetlen, népies, érthető stílusú, meleg szívű, őszinte, színes és ötletes elbeszélő nek, aki nem mesterkélt, hanem egyenes nyílt modorban, Írásaival a dolgozó nép javát szolgálja. „Légy hű önmagadhoz: ez nemcsak az írói műalkotás, hanem a funkcióvállalás legfőbb parancsa is. Szabó Béla életműve mindennél jobban, példázza a tétel műalkotó elsődlegessé gét, esztétikai fontosságát. Védekezésé ben Szabó Béla helyes önismerettel ki jelenti: „féltem, ha új témához nyúlok, riport lesz belőle”. Amikor azonban mégis hozzányúlt, sajnos, regény lett belőle, vonakodását igazoló rossz regény: „Mint szemünk fényét”. Szabó a legfontosabb ponton ragadta meg az anyagot: a termelőszövetkezet szükségszerű aktualitásában. Regénye azonban ugyanakkor iskolapéldája an nak, hogy mit nem lehet és miként nem szabad ezt megírni. A fiatalok kegyet len merev kritikája, mely szinte vád ként szegeződött Szabó mellének, kivéd hetetlenül szociális hiányérzetet lopott beléje. Mulasztást, bűnt, megfutamodást emlegettek. Ezt mulasztani Szabó ese tében csak túlkompenzációval, túlfoko- zással, túlteljesítménnyel lehetett, Hiányérzetében, támaszt keresve, igazo- lón a szocialista teljességhez nyúlt: a szovjetpéldához. Regénye a hála és hű-, ség túláradó éneke' lesz, mély címét a
