Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 6. szám - Andrej Bagar: Sangháj / Útijegyzetek Kínából
tüntettek. A japánok ölték meg ezt a munkást. A tüntetőkbe a nemzetközi negyed rendőrsége belelőtt az amerikai parancsnok szavára: „úgy lőjjetek, hogy célt ne tévesszetek!" Az USA kormánya ezzel kapcsolatban kijelentette: „A rend őrség úgy cselekedett, ahogy ezt az adott helyzet megkívánta." A sangháji munkások háromhónapos sztrájkja volt erre a felelet. Hatalmas visszhangot keltett ez Kína valamennyi dolgozójában és talán először, megren dültek a megszállók hatalmának alap- jai. Sangháj munkássága háromszor kelt fel fegyverrel a kezében és 1927. már cius 21-én elfoglalta a várost, hogy Sun Yat-sen kantoni kormányának nem zeti-forradalmi hadserege bevonulhasson a városba. Japán, ez a ragadozó militarista nagy hatalom nehezen tűrte azt, hogy míg az európaiak és Amerika majdnem az egész kínai tengerpartot elfoglalta és mélyen behatóit Kína testébe, neki meg kell elégednie Mandzsúriával és Északkelet - Kína egy részével. És ezért az európai példa szerint „incidenst" szerveztek meg. Egy japán szerzetes állítólagos meggyil kolása 1932-ben Sanghájban „bosszút kí vánt". A japánok ultimátumot küldtek. A sangháji polgármesternek az ultimá tum feltételeit teljesítenie kellett volna. A polgármester el is fogadta a feltéte leket. A japánokat azonban ez nem elé gítette ki. Partra szállottak a városban és megkísérelték elfoglalni azt. Azon ban nem számítottak Sangháj munkás ságával, amely ellenállt. Kína Kommu nista Pártjának felhívására általános sztrájk kezdődött és a munkásak a vá ros védelmére keltek. Csatlakozott hoz zájuk a tanulóifjúság, az értelmiség túl nyomó többsége. A várost védte a ka tonai helyőrség is, amely nem hallgatott Csankajsek nankingi kapituláns kor mányára. Két hónapig tartottak az ádáz harcok és az egész világ meggyőződhetett arról, hogy Kína népe nem ért egyet Csan- kajseknek, az imperialisták ügynökének politikájával. A japánoknak nem sike rült a várost elfoglalniok. Visszavonul tak és „kártérítésként" elfoglalták Ke- let-Kina egy részét. A második világháború után Sang hájban állomásoztak az amerikai ten gerészgyalogság egységei, amelyek a reakciós Kuomintang összeomló rendsze rét jöttek alátámasztani. Keserűséggel gondol Sangháj ezekre a „vendégekre". De az átszakított gátat nehéz betömni. És így összeomlott a Kuomintang kor rupt rendszere, az árulás rendszere, hiá ba nyújtottak neki jelentékeny támoga tást a gyarmatosítók. A kínai néphad sereg feltartóztathatatlan előretörése so rán, 1949 tavaszán felszabadította Sang- hájt is és röviddel ezután az egész kí nai szárazföldet. Nem, régiségeket Sanghájban ne ke ressünk. Csalódnánk. De ami a közel múlt érdekes eseményeit illeti, ezekről Sangháj sokat beszélhet. Megtekintve Kína legnagyobb kikötőjét, az ember észreveszi, hogy milyen kevés berende zéssel rendelkezik ez a kikötő. A rako dó berendezések mind újak, de igen kevés van belőlük. És ezt figyelheti meg az ember a többi kínai kikötőben is. Ki lométerekre húzódó raktárak, de rako dóberendezés nincs. A kikötő vezetője, aki elkísért utamon, ezt mondta ne kem: „A felszabadulásig minden árut az emberek hajóztak be és ki. Az emberi erő olcsóbb volt, mint a daruk és a ra kodógépek. A kulik tízezrei szaladgál tak a keskeny pallókon a rakpartról a hajókra. Zsákokat, a szenet, a ládákat, mind-mind a hátukon cipelték. A ten geri hajók személyzete kedvteléssel fi gyelte az árurakodást. Fogadásokat kö töttek a kiéhezett kulikra, akik mélyen meggörnyedtek a súly alatt, hogy me lyikük bírja tovább, melyikük esik ter hével együtt a tengerbe, vagy a kikötő mólójára. Nagy kétkerekű riksákon em berek húzták a kikötőbe az üzemek áruit. A teherhordók pedig a riksákról a hajók gyomrába szállították az árut. Itt nap-nap után meghalt valaki. A ki éhezett, meggyötört emberek gyakran nem bírták tovább a megfeszített mun kát. Minden este halottat kísértünk a kikötő temetőjében utolsó útjára. És a rosszabb eset az volt, amikor az embe rek összetörték magukat. Az ilyen em bert nem lehetett temetőbe vinni. Az üyen ember nyomortanyáján lassú éh- halálra volt ítélve.“ Sangháj északi részében százával van nak olyan utcák, mint a Sen-Yu-Lu ut cácska. Egymásra támaszkodnak a kis kétemeletes házak, s az ember azonnal látja, hogy a Kínában meggazdagodott angol telektulajdonos ugyanolyan terv rajz alapján annyi házat építtetett tel kére, amennyi csak elfért oda. Ez az ut cácska pontosan olyan, mint a Chester Row, vagy bármely más londoni kül városi utca. Csak a kíséretemet alkotó
