Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 6. szám - Boráros József: Ötven éve halt meg Antonin Dvořák
Antonín Dvořák, Antonín Dvořák feleségével I886~ban. állami stipendiumért folyamodó kérvé nyéhez csatol. A stipendiumot engedé lyező bizottság tagjai között ott van a Beethoven utáni idők egyik legnagyobb zenei egyénisége, Johannes Brahms, akinek tetszését annyira megnyerik a beküldött dalok, hogy a stipendium ki utalása érdekében tett hatásos interven cióján kívül saját berlini kiadójával, Simrockkal ki is adatja őket. Brahms őszinte csodálója és támogatója marad Dvóráknak továbbra is és a két zene- költő között bensőséges barátság fejlő dik ki. E barátságnak köszönhetjük cso dás és annyira közkedvelt szláv táncai nak születését is, melyeket ugyancsak Simrocknak rendelésére ír. Dvořák mű vészete most már az egész világon nagy elismerést arat. A vüághírű német he gedűművész Joachim, hallván Es-dur vonósnégyesét, hegedűversenyt rendel nála. Dvořák 1879-ben tesz eleget a kérésének, amikor befejezi híres A-moli hegedűversenyét. Bájos keringőin és az egyedülálló cigánydalokon kívül a 6. vagyis D-dur szimfóniával gazdagítja a zenei világot. Dvořák immár kiforrott, önálló eszmei világot képviselő művész, akinek műveiben igazi ihletet, nemes dallamosságot és eredeti népi elemet ta lálunk. Rendkívüli személyiségét a kül föld is állandóan értékeli. A londoni Filharmónia dísztagjának választja és új szimfónia komponálására kéri fel a mes tert. 1885. április 22-én dirigálja London ban a rendelésre írt szimfóniát, a D- mollt, mely hatalmas sikert arat és oly karmesterek, mint Bülow, Richter és Nikísch Artúr kedvelt műsorszámává válik. Az operaszínpadon csupán 1889- ben éri el az áhított sikert. Az Alfréd, Wanda és Dimitrij operák sikertelen bemutatói után új műve, a Jakobin nagy elismerést és közönségsikert hoz Dvo- řáknak. A következő év pedig újabb külföldi sikerek jegyében zajlik le. Oroszországban tesz nagysikerű körutat, számos hangversenyt dirigál, majd Ang liába látogat el ismét. A berlini Aka démia és a cambridgei egyetem dísz doktorátusát is elnyeri. Meghívást kap Amerikába is, ahol a Jeanette Thurber vezetése alatt álló nemzeti konzervató rium tanára lesz. Amerikai tartózkodása alatt született műveiben bizonyos bána tos alapszínt észlelünk. A zeneköltő nem titkolt honvágya ez a szomorkás színezet, melyet mind a híres bibliai dalokban, mind tfőművében, az E-moll ú. n. új világ szimfóniában is érzünk. Ez a szim fónia Dvořák művészetének csúcspont ját jelenti és ma is a legnagyobbra be-