Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 6. szám - Sas Andor: A dolgozókra váró feladatok az irodalmi munka területén és az irodalmi élet gondozásában
A dolgozókra váró feladatok az irodalmi munka területén és az irodalmi élet gondozásában Arany János, aki magát, mint költőt a a dolgozó parasztok köréből kikerült népi sarjadéknak nevezte, írt egy szép verset — a ríme Domonkos napra — a népi jo gokat és a népi kultúrát sárba tipró el lenforradalmi Bach-korszakban, pont száz évvel ezelőtt egy fiatal költőhöz, aki ta nítványa volt. Van ebben a versben egy nagyon szép strófa és ebben a strófában egy igen bölcs mondás: Ha majdan az érzés tengeréhez jutva, Néked a szelíd lant tisztessége jutna, Hass, buzdíts, egyesíts, hogy osztály ne légyen Nálunk, hol magyar szó s honfi érzés — szégyen. Virág a költészet, egy nép irodalma, De ha nem virágzik, nem is terem a fa. Ezt a verset, amint említettük, olyan korszak szülte, amelyben a magyar népi kultúrát el akarták németesíteni és a kö zösséghez való ragaszkodáson csak a zsarnoki összbirodalom magasztalását ér tették. Ma a Csehszlovák Köztársaságban se a magyar szó nem szégyen, sem pedig nem hiányzik a dolgozókból a honfi ér zés, amelyet valóságos népi gyökerű és proletár hazafiságnak nevezünk; a vers utolsó két sorában található megállapí tásnak pedig még mindig élő, sőt foko zott és újszerű érvénye és értéke van. Arany János szava a költészet jelentő ségéről, amikor , azt virágnak, termést- hozó virágnak nevezi, látszólag képes ki fejezés, pedig több ennél, szinte benne van egész bölcseségünk az irodalomról, az tudniülik, hogy két nagy küldetése van: gyönyörködtetni és éltetni. A költészet virág, vagyis a szó leg nemesebb értelmében örömet szerez ne künk, van színe, formája, illata, a szép ség benyomását kelti, de a költő hozzá teszi, hogy ezenkívül a terméssel, tehát az élettel, a boldogulással, a jóléttel szo ros kapcsolatban van, mint annak elő készítője, támogatója. A ma nyelvére lefordítva mindez any- nyit tesz, hogy a vers, a regény kössön le bennünket művészi becsével, de moz gósítson is, tegye meg a magáét, hogy az életünk ne legyen meddő, hanem bőséges termésben legyen része. Az említett két feladat közül nem elég az irodalomnak csak az egyiket teljesí teni, mert ha csak virág, akkor csupán dísz, külsőség és egész léte meddő marad, ha pedig csak a termés fokozására van gondja, akkor olyan munkát végez, ami részint a gazdálkodás, részint a politikai nevelés területére tartozik, s elmarad belőle az, ami bennünk tiszta örömet, gyönyörűséget kelt, vagyis hiányzik a művészi funkciója. Teljesíti-e a mai irodalom ezt a két nagy feladatát? Ez nagyon időszerű vita-kér dés, sokat beszélnek és olvasunk erről. Nemrég Prágában a Csehszlovákiai író szövetség két napig tanácskozott ezeknek a feladatoknak egymáshoz való viszo nyáról és teljesítéséről. A prágai tanács kozáson két álló napon át arról vitáztak az írószövetség tagjai, hogyan lehet elő mozdítani, hogy a fa gazdagon virágoz zék. És ezzel kapcsolatban szó volt a re- publika minden népének irodalmáról, így a magyarról is, ennek művelői külön he lyet kaptak és kapnak a hazai írószövet ség keretében. Azt látjuk tehát, hogy a Csehszlovákiai írószövetség törődik ve lünk, azonban elsősorban nekünk ma gunknak kell törődnünk a magunk iro dalmával. Nagyon alkalomszerű fejmunkát vég zünk tehát, ha néhány percig elgondol kodunk afelett, hogy a versírásnak, re gényírásnak, tehát az irodalomnak mi a jelentősége általában az ember, a nemze tek életében és szorosabban véve itt köz társaságunkban, a magyar földművesek, bányászok, gyáripari dolgozók és értel miségi munkások világában. Hogy helyesen tudjunk gondolkozni az irodalomról, azt kell világosan felismer nünk, hogy új világban, az emberiség tör ténelmének új szakaszában élünk. Mi teszi ezt a szakaszt újjá, olyanná, amir lyenre az embervilág múltjában nincs példa? A dolgozó nép nemcsak a földeken és a gyárakban, hanem az értelmiségi, a szellemi munka terén is a maga gazdája lett. De itt a gazda nem azt jelenti, amit a régi világban, hogy ha gyáros volt, ott ült az irodájában és onnan dirigálta a dolgozók százait vagy ezreit, vagy ha (Megnyitó szavak egy irodalomismertető összejövetelen Dunaszerdahelyen) Irta: Sas Andor
