Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1954 / 6. szám - Veres János: Erdő - Veres János: Patak - Veres János: Pad - Veres János: Elvarázsolt kastély - Veres János: Tyúkanyó - Veres János: Ember a kilátón - Veres János: Mihály bácsi

ERDŐ

Fák között az arany küllők

kis őzgidát melengetnek,

tisztás szélén rügyes ágak

intenek a kikeletnek.

Fenyőillat ölel körül,

fejem felett cinke henceg.

Szekér döcög át a hídon,

lovak nyakán csengők csengnek.

PATAK

Megállók a hídon én is,

kis vízesés zúg nem messze,

táncol a hab, aztán elfut,

kövek hátán hemperegve.

Lejjebb, kerek kis öbölben

mozdulatlan a víz tükre.

Fent felhő megy, a kontyába

napsugártű van betűzve.

Kis öbölnek a tükrében

nézi meg magát mentében.

— Mehetsz, szép vagy, — intek

s elúszik az azúr égen. neki

PAD

Bokor alatt kínálgatja

magát: gyertek ifjú párok!

Rátok régen, már ősz óta

szeretettel s vígan várok.

Tán csalódott, hogy egyedül

ül csak rá egy fáradt ember.

De majd jönnek sokan mások,

szívük mélyén szerelemmel.

Tartogat ő mindenkinek

néhány boldog, derűs percet,

hadd dalolja szerelem be

az életet, e szép kertet.

ELVARÁZSOLT KASTÉLY

Kacsalábon forgó kastély? —

torpanok meg meglepetve.

Mesebeli környezet ez! —

s nézek fel az emeletre.

Várok, hogy tán Csipkerózsa

kihajol egy kis ablakon.

Nem, a széles nagy erkélyen

óvónéni áll a napon.

Büksifejű apróságok

kapaszkodnak szoknyájába.

Szebb ez minden mesénél itt, —

tolul a szó boldog számra.

$

TYÜKANYÓ

Büszkén jön, majd megáll, felnéz,

egyik lábát felemelte.

Lépjen, vagy ne? ezen töpreng

kérdőn néz az idegenre.

De elszalad, usgyi, gyorsan,

ringó pipacs a halk szélben:

pirosruhás lányka jön már,

szakajtóval a kezében.

EMBER A KILÁTÓN

Az út mellett, a fennsíkon

kis kilátót fabrikáltak,

kiránduló áll fent s csendben

támaszkodik a korlátnak.

Elétárül szép hazája,

mely most övé s büszke kedvvel

gyönyörködik. Fényes jövő

suhan elé, mint e reggel.

Leint dolgos, nagy kezével,

oly vidám, mint e költemény.

Szíve, éppen mint a gyémánt

oly ragyogó s olyan kemény.

MIHÁLY BÁCSI

Az öreget én jól ismertem,

a réten búsan járt a nyájjal.

Rongyos kalapban, mezítláb volt

s hadilábon állt a világgal.

Gazdájának, a földesúrnak

őrizte nyáját káromkodva

s ha goromba szó repült felé,

botját görcsösen megmarkolta.

Veres János tersei