Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 5. szám - J. Hanzelka és M. Zikmund: Afrika álom és valóság II. rész. (ford. Frendt Pál)
Mindennapos kép Abessziniábúl szerint oly csekély, hogy az akkumulátort nem tölti föl az áram. Képzelhetik, milye nek az évtizedek óta szolgáló, jobbára ki merült és félig kiszáradt akkumulátorok lapjai. A fővárosi autópark leginkább az esti órákban látható a mozik előtt. Nem tud tuk, sírjunk-e vagy nevessünk, mikor a sof- förök az előadás után indítottak. A legna gyobb mozi mellett meredek, egy irányban s/abadhajtású utca lejt. Éppen a mozi felől szabad, úgy hogy indí tópályául szolgál va lamennyi kiszolgált kocsi-veteránnak. Folyvást ugyanaz a kép. Az emberek erőlködve tolják a lejtőre az ütött-kopott és alig megkent nyöszörgő tragacsot, amely prüszkölve áll ellent a közös erőfeszítésnek. A kocsi eleje végre a lejtőre gördül, a fé kek nyikorognak és az alkotmány a behaj tást tiltó tábla mellett zökken egyet. Az utasok beugrálnak és a kocsi nagynehezen gurulni kezd lefelé. Mikor már úgy véli- a soffor, hogy elég sebesen fut, megcsikorog- tatja a sebességváltó fogaskerekeit, a gumik megtorpannak, a kocsi eleje megrándul, a kipuffogó dörren egy nagyot, majd betörnek tőle az ablakok, s a motor végre lassan be gyújt. Hirtelen szörnyű motorberregés zúg föl. A soffőr győződött meg róla, hogy va lóban szalad-e már. A motor közben két ségbeesetten pöröl a soffőrrel, aki kevés le vegővel járatja teljes fordulatszámmal. Az tán újra csikorog egyet a sebességváltó, a motor őrülten zúg, a bárka egész testében megremeg és diadalmasan megindul, hogy újabb érdekelteknek adjon helyet az indító- pályán. Az ember negyedórahosszat is elnézi ezt az autóvígjátékot. Mikor elmenőben visz- szapillantottunk a nyöszörgő kocsikra, csodá lattal hajtottunk fejet a kiszolgált veteránok előtt, a huszas évek végén megszületett kis Fiat-Topolinók és vaskos Lanciák előtt. Tisz telet illeti meg Őket, hogy évtizedes szen vedések után, alig gondozottan, máig is szorgalmasan róják az addiszi utcákat, föl- le a meredek partokon. Külön fejezet az addisz-abebai forgalmi rendőrök. Vagy szórakozottak, vagy „álom kór“ kerülgeti őket-. A-kocsi a keresztútra ér, előírás szerint lassít, dudál és mutatja az irányt. A rendőrnek a szeme sem rebben meg. Másodszor is, harmadszor is megszó lal a duda. De a rend szigorú őrének elka landozó, mélabús tekintete valahová a vég telenbe mered. Lassan, halkan csúszik el mellette a kocsi, nehogy megzavarja. Akkor hirtelen fölrezzen álmából, bokáit összecsap ja és karjával titokzatos bonyolult jeleket kanyarít a levegőbe. Mintha hajó' tatján álló matróz adna zászló jeleket. Nem tudjuk, bizonyára valami különös tanfolyamot végez- Legyek, az abesszin gyerekek átka.
