Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 1. szám - Bábi Tibor: Csicseri krónika
Csáder László felvétele írta: Bábi Tibor leszállsz valahol egy vidéki állomá son, csaknem biztosra veszed, hogy a fala, vagy városka ott terül el a vasútnak azon az oldalán, ahol az állomásépület emelkedik. Kérdés nélkül elindulsz jobbra, vagy bal ra, ahogy azt a megtévesztő állomásépület mutatja. Néhány száz lépéssel odább meg állít az első útjelző tábla s akkor bosszan kodva megállapíthatod, hogy bizony nem jó irányba indultál. így jársz a csieseri állomással is- Mégy, mégy s csak a kereszt- úton veszed észre, hogy nem Csicser felé, hanem Makcsakerész felé indultál. Megmosolyogják itt a járatlan idegent: — Nem erre! Arra a túlsó oldalon! Jól esik ilyenkor a járókelők útbaigazítá sa. Vissza ballagbz az állomásra. Átvágsz a síneken, át a réteken három torony irá nyában. Most már el nem tévedsz. A gya logút, s a mély patanyomok biztosan elve-, zetnek a faluhoz Aki sík vidékről származott el és sokat járt északabbra a hegyek között, vagy vá rosban élt, itt egyszerre szabadnak érzi magát. Szemed e’őtt ott fut a sík. Délre szabadon, északim a kék hegyekig szökken. Olyan a táj, mint egy nyitott paraszti te nyér. Mintha csak haza érkeztél volna. Messziről feléd integetnek a magányos je genyék. Fejed fölött barátságosan megcsi- kordul a kútgém. A szél megpaskolja ar cod, lekapja kalapod, csak azért, hogy meg- cibálja a hajadat, aztán meg tovább fut s kacag: — No, kellett neked, kellett ka’ap. Itt a sapka is elég! A réti füvek meghajolnak a talpad alatt. Ha kimégy az álldogáló Uaacs partjára, megsusog a nád s a fűzfabokrok megren getik sárga hajukat. A túlsó parton guya legel. Nagyszarvú magyar ökrök, szelíd szemű tehenek, borjak harapják az őszi füvet. Ha át akarsz térni a túlsó partra, nagy tarisznyás kis pásztorgyerek bukkan elő a nád és a bokrok közül. — Erre nem lehet. Víz és iszap van itt! Megmutatja merre van a gát, de meg nem leled, mert a víz elmosta. Kikerülsz az országúira. Egy percre megállsz a hídon Elnézed az álldogáló vizet, aztán jobbra térsz. Arra, arra a fűzfa sűrűs mögé! Ott koíompol, ott legel a gulya. Rád bámul a szépséges ökörszem, a tehén elkerül. A ko mor bika elébed áll, megrázhatja nagy, sötét fejét. Hatalmas szarván csörgő csi- lingei. Akár meg is simogathatnád, nem ijedez, ám te se félj. A komorságot csak tetteti, mert szelíd, jó állat ez. Ha elkó- dorog a gulyától, szótfogad a kisgyereknek is, a tizenhatéves lánynak is. Nagy szarvát lesunyja olyankor s az első kurjantásra visszaszégtyenkezik. Nézz körül, nézz körül. Erre is, arra is rétek, legelők. Mindenfelé gulya legel. Ott kolompolnak, úsznak az őszi ég alatt és messze halvány tornyok ködlenek elő az alkonyatból. Ahogy így- elnézed, eszedbe jut, hogy ta’án itt, ahol állsz, talán nem
