Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 4. szám - Mayer Imre: A szórendben előforduló hibákról
A szórendben előforduló hibákról Sokat írunk, beszélünk napjainkban a nyelvtisztaságról, nyelvhelyességről és az ellenük elkövetett hibákról általánosságban. Kiemeljük minden módon a nyelv és nyelvi kifejezés helyességének, pontosságának, köz- érthetőségének nagy fontosságát. Hivatko zunk a múlt és a jelen nagy nevelőinek és politikusainak a nyelv szerepéről tett nyi latkozataira. Hangoztatjuk, hogy a nemzeti nyelv minden népnek a legnagyobb, legfél tettebb kincse. Élesen kifogásoljuk a múlt ban és a jelenben a nyelv szabad használa ta ellen elkövetett hibákat. Bíráljuk a le tűnt uralkodó osztályok helytelen kultúrpo litikáját, amely elhanyagolta a tömegek nyelvi kultúrájának fejlesztését. Rámuta tunk általánosságban a sajtó, az iskola, a rádió nagy szerepére és feladatára a nyelvi kultúra fejlesztésében. Mindez azonban nálunk, Csehszlovákiá ban legalább az időszaki sajtó terén legna gyobbrészt csak nagy általánosságban tör ténik. Rámutatunk arra, hogy mi a feladat, de a feladat részletes teljesítéséről, az út ról és módról, amelyben a nyelvi kultúra fejlesztése elérhető, eddig nagyon kevés szó esett. A magyar nyelvhelyességről és nyelv- művelés kérdéséről több elméleti és gya korlati irányú részletes fejtegetés jelent meg Magyarországon a nyelvészeti szakla pokban, az időszaki sajtóban és könyvfor mában is. Közülük hozzánk is eljutott Lő- rincze Lajos „Nyelv és élet“ című könyve, valamint a Lőrincze szerkesztésében megje lent „Nyelvművelésünk főbb kérdései“ című könyv is. Mindkettő igen tanulságos, hasznos tanulmányi anyag lehet itteni toll- forgatóin'k számára, különösen, ha megfelelő példányszámban lesz kapható. Első dolog itt, aminek elérésére töreked nünk kell, az aprólékosságig menő finom érzék megszerzése. És ezt az aprólékossá got nem szabad lenéznünk. Ezt lenézni és iskolamesteri kicsinyeskedésnek bélyegezni körülbelül annyi, mint a karmestert kine vetni, vagy lemosolyogni azért, hogy egy csupán negyedhangnyi melléfogásért már a haját tépi. A kifejezés tökéletesedése és a haladás a tiszta, világos, művészies nyelvi kifejezés felé ott kezdődik, ahol kifejlődik érzékünk a legcsekélyebb különbségek iránt is. Egyetlen kirívó színfolt elronthat egy egész festményt, egyetlen félrerajzolt vonal egy rajzot, egyetlen hamis hang a kórusban az egész zenei hatást és éppen így egy rossz hdiyen vagy helytelen értelemben használt szó vagy kifejezés elronthatja, ne vetségessé teheti az egész mondatot, sőt az egész bekezdést, vagy még nagyobb részét is az írásnak. Természetesen ezzel szemben előfordul a nyelvi kifejezésekkel szemben néha valóságos kötekedés is. Hiszen egy kis rosszakarattal akár minden szóba bele le het kötni. De ennek az az orvossága: írjunk úgy, hogy senki se köthessen bele. Nyelvünk szeretete és megbecsülése és gondunk pontos használatára egy kissé nem zeti érzésünk alapja is. Szégyennek, ma gunkra nézve megalázónak kell éreznümk az anyanyelvűnk ellen elkövetett minden hibánkat. Ezért szükséges azt a finom érzé ket nyelvünk használatában kifejleszteni. És ez a finom érzék és a nyelvünk iránti szeretet elsősorban a megismerés útján éb reszthető fel. Igyekezzünk megismerni anya nyelvűnket. De ne csak felületesen. A ma gyar nyelv századokon át mindenféle nagy változásokon és sokszor rontásokon is esett át. Különösen az idegen nyel vek hatásai voltak ilyen rontó jellegűek. Ilyen volt a néptől idegen latin nyelv ha tása, aztán a századokon keresztül ható né metesítésé, majd újabban a technikai nem zetköziség befolyásáé, aztán a körmönfont és felfújt régi hivatalos stílusé, valamint — sajnos nagyon sokszor — az újságok papí rosízű és az élet természetes nyelvétől tá volálló stílusáé is. Azon kell lenni, hogy ezektől a tatásoktól megszabaduljunk. A hibáktól megszabadulás útja könyveken keresztül is vezet. Jó, hogy ha minden, nem világosan értett szó jelentésének egy jó ér telmező szótárban utánanézünk, esetleg igénybe vesszük egy szinonimaszótárnak ta nulságait, vagy pedig egy idegen szavak szótáráét. Mindezeknél azonban fontosabb jó magyar prózaíróink és költőink nyelvé nek tanulmányozása. Legtöbbet a jó írók példájából tanulhatunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lemondjunk egyéni kifeje zésmódunkról. Aki idegen stílust utánoz, olyan benyomást kelt olvasójában, mintha álarcot hordana. A nyelv helyes használa tának ez a tényleges pozitív irányú iskolá ja, amely többet nyújt tanulságban minden hiba ismertetésnél. Ezt azonban minden kinek magának kell elvégeznie. A nyelvi hibák ismertetése és a figyel-
