Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 3. szám - Sütő András: Asszony a talpán
akartam válaszolni, úgy elszorult a torkom. Isten, aki jent vagy az égben, mit akar ez a Seregély? Már nem tudom, hcgu vö t, de felkeltem a székről, odaálltam az asz tal elé. — Idehallgass, elnök elvtárs! Vedd tu domásul, hogy ezt is megírom az újság nak. Megírom! Ügy faggaisz, mint valami tolvajt. Hát így megyen ez nálunk. Eskü szöm neked, köpjél szembe, ha sokáig me gyen az, amit te teszel. Gondold meg, amit csinálsz! A néppel nem lehet játszani. Az emberek nem szeretnek. Szemedbe nem mondják, de én tudom, mert ott vagyok közöttük. Hallgass meg engem, elnök elv társ ... Azt gondoltam, na mflst felkél, a fejenihez vágja a széket, vagy ami a keze ügyibe akad. De nem szólt semmit. Halgatott. S a másik, a szemüveges is hallgatott. Kint a másik szobában is nagy csend lett, úgy látszik, a sánta írnok az ajtónál hál gató zott. Tudod Mihály, amikor azt mondtam, hogy a nép nem szereti, összecsuklott, mint a bugylibicska. Leejtette a fejét, a papírjait nézte, de azt hiszem, semmit se látott, úgy elborult a szeme. Nagy későre gzt mondta: — Hát akkor váltsatok le! — s felkelt a székről. — Gyere, ülj a helyemre. Ülj le a jóistenedet! Csináld, kínlódj te is a bikaistállóval, a kvótabeadással, írd a je lentéseket, harcolj a kulák ellen. Harcolj te, mert ezek szerint én a pártnak ellen sége vagyok. Tömlöcbevaló vagyok... Nagyon el volt keseredve. Csak néztem azt az embert, arca gyűrött, borotválaüan, nem aludt, vagy mit csi nált, nagyon össze volt törve. Megsajnáltam s azon kezdtem gondol kozni, hol hibáztam, talán én is hibáztam valahol. Azt mondja a szemüveges ember: — Ejnye, elvtársnő, hát nem lehet az ilyen dolgot szépen elintézni? Szépen, elv társaim, egymás között. Minek kell mind járt az újsághoz futni, hogy azt mondja a világ: nézzétek a néptanácsot, látjátok, milyen rosszul dolgoznak a néptanácsok? Hiszen ez a hatalom alapja élvtársnő. Ma gának tudnia kellene. Hiszen Seregély elvtárs becsületes ember. — De nem törődik azzal, amit az embe rek mondanak. Az emberek nem buták, elvtárs. Azt mondják: a néptanács a mienk, mi választottuk, de ha hibázik, meg kell mondani az igazat. Ekkor félrehívott az a kiküldött egy másik szobába, nagyon komoly volt, gon doltam, mit akar. És elkezdte mondani, hogy: nézze képviselő élvtársnő. Maga bá tor asszony, ez nagyon szép dolog. Maga jön, megy, esőbe, sárba, nem számít ma gának, akár esik, akár havazik. Mondom: ez igaz. Meg kell hallgatni a népet, folytat ja</ ő, de_ nem szabad mindennek felülni. Kérdem: hát minek ülök én fel? Azt mond ja ^ olyan kívánságoknak, amelyeket még nem lehet kielégíteni Merthogy gazdasá gi nehézségek vannak. — Jó. Nem mondom, hogy nincsenek. De az istenfáját, ecetet már csak hozhat nak a szövetkezetnek! Meg azt az utat mért nem lehet kikövezni? Meg azt a kid- túrotthont mért nem lehet rendbe- hozni. Hát a villanyt, amelyik ott van a malomban, mért nem lehet egy dróttal odább vezetni? Látja, Gál Sanyi a múltkor elfutott a harmadik fdluig, fo gott egy méhrajt. Ide hozta a néptanács hoz, este volt ugye, letette az asztalra, hogy mindenki kifutott az irodából, mert féltek a méhektőL... De idehozta és azt mondta: itt van az alap. Csináljunk- méhészetet. Legyen cukor. Mert, ha nincs elég cukor, segítsünk magunk is a dolgon. Létesítsünk méhészetet. Hát nem kikacagták? Seregély azt mondta neki, vigye a méheit, mit ijesztgeti a gépírókisasszonyokat, meg hogy ne űzzön csúfságot a néptanácsból. Láttam, hogy elgondolkozott, de aztán mégis azt mondta: Seregély becsületes em ber, nem kellett volna kiteregetni a szeny- nyest az egész országnak. Lehet megharag szik rám, de ezt válaszoltam neki: — Nézze dvtárs, maga nem ismeri az emberek véleményét. Én ismerem. Seregély úgyis lóháton jár, nem kell még egy lovat adni diája. — Igen, — azt mondja, de mi, akik ez zel foglalkozunk, mégis csak jobban tudjuk, mit lehet és mit nem. Vannak bizonyos szempontok is. — Valami affélét mondott, hogy nem tudom, milyen szempontok... Hát, feléltem, énnekem is megvan a szempontom, ne haragudjon az elvtárs. Erre nem szállott semmit. Kiment, hogy ő még beszél az elnökkel, meglátjuk, hogy lesz, mint lesz. Ekkor bejött Király Anti, tudod, ő most az alapszervezet titkára. Friss ember a fa luban, hát nem nagyon látta még, mit hogyan kellene, de azt mondta, nagyon jól tettem, hogy megírtam azt a dolgot az új ságnak. Megmondta az elnöknek is, csak hogy az nagyon haragszik rám. Le akar mondani. Mind azt fújja, hogy ő odaresz kírozta az éjszakáit is a nép ügyeire, még se tetszik nekünk. Hogy mit gondolunk, egyből arany lesz az élet, ha megcsináljuk az utat? Hát járda nem kéne, meg pásté tom nem kéne? Ezt felelte az elnök Király Antinak Király Anti pedig azt mondta: hívjuk ősz- sze a végrehajtó bizottságot, tárgyaljuk meg a dolgokat, nézzük meg, mit lehet javítani. Másnapra össze is hívtuk. Seregély nem jött él. Azt üzente, csináljunk amit aka- ruiik, ő kérni fogja a levá'tását, mert hogy megrágalmaztam az újságban. Megyek hozzá, hát ott ül az ágyon, de tudod, olyan színtelen, mint akit a föld aJbl húztak ki. Mi bajod ember? Semmi, őneki semmi, ö leadta a hét küóját a köz ügyekért, most adja le más is. Hiába kér leltem, nem akart eljönni.
