Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 3. szám - Sütő András: Asszony a talpán
Asszony a talpán Sütő András romániai magyar író. Ez az elbeszélése a Bukarestben rneg. jelenő „Előre” című napilapban je lent meg. ELSŐ LEVÉL Kedves Mihály, tudatom veled, hogy jóegészségben va gyunk, amit neked is kívánok tiszta szí nemből. Leveledet megkaptam és mindent megértettem. Azt írod, nem könnyű, nem szoktál hozzá ahhoz a nagy tanuláshoz. Nem baj, édes uram, csak igyekezz, tanulj becsülettel. Nem mondom, egy kőműves embernek, amilyen te vagy, meg kell szok ni a káderiskolát, hogy reggeltől estig csak tanulni, tanulni, mindig tanulni. Hadd el, mert én is húzom a kapát. Nagyon szép a kukorica. Kérded, mi hír van, hát nagy hír van, Mihály. Rá két napra, hogy elmentél, hi vatnak a községházára. Megyek, futok, mért hivatnak, hát mind ott vannak a kép viselők és ott van egy elvtárs a rajontól. Azt mondta: „Annus, ti vagytok a népnek a hangja, azért vagytok képviselők, hogy megmondjátok a tanácsnak a nép dolgait, bajait.“ Ugye, müyen szépen mondta? Hogy mi vagyunk a népnek a hangja. Na, mondom, lehet, hogy azok volnánk, de beszéljen a tanács elnökével is, mert az nem igen törődik a képviselőkkel. Amikor megválasztották, ugyebár, akkor el tudott jönni és gratulált, meg minden, még a sánta írnok is azt mondta.- szerencsekívá- riataim. De azóta mind a szerencsével va gyunk, mert többet nem hívtak gyűlésbe, pedig örökké érdeklődtem, Seregély, mikor gyűlünk össze? Majd ekkor, majd akkor, aztán mind avval maradtunk. Hát éppen jó, hogy kijött az az elvtárs, mert ezután máskép lesz. Nagyon jól írtad, Mihály, hogy nem kell mindent az elnökre bízni. Mozogjon az ember, beszéljen, moz gasson, ahol csak lehet, azért van a szája, meg a két keze. Nem is írtam neked, mennyi mindennel jönnek mostanában hozzám az emberek. Az egyik, hogy rádió kéne, a másik, hogy, mért nem hoznak ecetet a faluba, mert nincs mivel savanyítsák a fuszü1 ykalevest. Aztán a harangozó, Csipkés Jani, tegyek valamit az érdelébe, mert ötét szélnek eresztették. Azt mondták a presbiterek: nem vagy többet harangozó. Pedig azt mondja, nagyon nagy szüksége lett volna arra a kis földre, amit az egyházéból mű velt harangozóságért. Kérdem, miért eresz tettek szélnek? Azt mondja, nem akart jég ellen harangozni. Még ha ágyúk lennének, hogy széüőjje a fellegeket. De ez a kicsi harang nem ér semmit. Most már mit mondjak neki, nem tudom, hogy áll ez a dolog. Édes uram, anyád jól van, a gyerekeket erősen szereti, a gyerek mind ott cselleng és ez nagyon jó nekem, nincs mindig a nyomomban, mert a múltkor is gyűlésünk volt, a tanyasiakat kellett értesítenem. De az istennek sem akart itthon maradni, hát magammal cipeltem. A végén már ölbe vettem, fájt a lába, úgy jártuk a házakat, hogy értesítsem az embereket a gyűlésről Most már többet nem írok. Jól vagyunk, egészségesek. Csak Seregély ne lenne olyan elfoglalt, mert sose tudok vele nyugodtan tárgyalni... Csókolunk mind a ketten: Annuska és Mihályka. MÁSODIK LEVÉL. Édes uram, most már ritkábban írok, úgy meggyűlt a dolgom az emberekketT Mi már megkezd tük a második kapálást, még nincs kollek tíva, hát húzom egész nap a kapát, pedig az állami gazdaságon géppel kapainak, jaj, hogy megy az a gép! Este, mikor hazajövök, kezdődik a nagy tárgyalás, vitatkozás. Sokat várnak tőlünk az emberek, csak az a baj, hogy Seregély, a néptanács e'nöke nagyon megváltozott. Nem tudom, mi jött rá, de más lett, mint aki mit, beleragadt a jelentéseibe, meg a kimutatásokba. Már csak lóháton jár, úgy jön, megy, mint a szél s állandóan pa naszkodik, hogy mennyi dolga van, hogy ő már hát küöt fogyott, amióta elnök lett, esik ki a nadrágjából, ne kínozzák ötét semmiségekkel. Azt mondja, azért nincs ecet, mert még nem vagyunk a kommuniz musban. Ez a szava járása mostanában, akár miféle bajával megy fél az ember, azt mondja: ne panaszkodj, élvtárs, nem va gyunk a kommunizmusban. Bevezették a földgázt a malomba. Kérték az emberek: jó lenne földgáz a házakba is. Nem lehet„ azt mondja. Nem llehet... Ha esik az eső, akkora sár van a faluban, hogy a tiszteletesasszony is falábbal me gyen a templomba. Mondom neki: Sere gély elvtárs, csináltassuk meg az utat, ott a sok porond a sziki határban. Én már be széltem az emberekkel, önkéntesen elvég zik a munkát. Nincs idő, azt mondja, vé gezzék el csak a kapálást, az a fontos, nem az útjavítás. Mert nem vagyunk a kommunizmusban. Űgylátszik, Seregély már csak felfelé nyújtja a nyakát, a rajon félé. Ha ott meg vannak elégedve véle, az már elég neki. Hogy mit mondanak az emberek, az nem számít Pedig az emberek választot ták meg. (Elbeszélés.) Irta : Sütő András
