Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 2. szám - Szőke Lőrinc: A mesés gazdagság és a hetven millió koldus országa / Nemzetközi kérdések
dolog. Akkor a szárazföld hül le gyor sabban, mint a tenger, tehát a tenger fe lett melegebb a levegő és ott száll fel. He lyébe a szárazföld felől hideg levegő tó dul, ami természetesen nem visz magával nagyobb páratartalmat. Ez a szél az eső ben szegény téli monszun. A monszun-szél irányának megfelelően Indiában két évszakot - különböztetünk meg: októbertől márciusig a téli monszun idejét, a telet, amikor a szél a száraz föld fe öl fúj a tenger felé s az eső kevés. A másik évszak áprilistól szeptemberig tart, amikor a nyári monszun a tenger felől — különösen júliusban — páradús felhőket hoz. Ez a nyári — esős — idő szak. Hogy fogalmunk legyen ezeknek a trópusi esőknek vízözönszerű jellegéről, elég lm megemlítjük, hogy a Himalája délkeleti lejtőin sok olyan hely van, ahol az évi csapadék mennyisége a tizenöt húszszorosa annak, amennyi egy évben nálunk esik. Vannak olyan helyek, ahol egy nap alatt jóval több az eső (1000 mil liméter), mint például Pozsonyban egy egész esztendő alatt (750 milliméter). Ennek a tenger felől fújó, nyári trópu si esőket hozó monszun-szélnek iránya ál talában északkeleti. A csapadékot ott ejti le legnagyobb mértékben, ahol először üt közik hegyoldalakba. Ilyen „esőlehúzó" hegyoldal például a Dekán-fensík 2000 méter magas nyugati pereme. Ezért a fen- sík belsejéből már lényegesen kevesebb a csapadék. A legtöbb eső természetesen a. Himalája déli lejtőin esik, főképpen a hegy ség keleti végén, mert ott az esőthozó felhők közvetlenül és a parttól kis távol ságra érik el a hegyoldalakat. Viszont a Himalája hegység előtt elte rülő síkság nyugati része az esőthozó monszunok ,,árnyékában" fekszik, ezért ez a terület, a Pendzsab félsivatag, ahol csak öntöző gazdálkodással, az Indus vzével, lehet termelni. Előindia területén tehát elsősorban a monszun hatása határozza meg a táj nö vénytakaróját és mezőgazdasági jellegét. A legdúsabb csapadékú helyeken rizst termelnek, ami a félsziget lakosságának főtápláléka. Bár Indiában a világ rizs- termelésének több mint egyharmadát nye rik, ez a mennyiség sem elég és a félszi get lakossága jelentős behozatalra szorul. A hiányzó rizst elsősorban Hátsó-India és Indonézia szállította. Miután ezeknek & területeknek külkereskedelme vagy az angolszász imperialisták kezében van, vagy legalábbis azok ellenőrzése alatt áll, a minden évben szükséges rizsmennyiség szállítását az imperialisták a kereskedelmi megegyezésen kívül még különböző politi kai feltételek teljesítéséhez is kötik. Az „elmaradt népek megsegítése", a „nyílt ajtók politikája", s egyéb hangzatos jel szavak alatt így zsarolták asz imperialisták — m'nden tekintet nélkül milliók esetleges éhha’áMra — Ellő-India lakosságát. A „békés áthatásnak" ez a politikája folyt mindaddig, amíg a népi Kína — amely 1949- ben befejeződött nemzeti felszaba dulásig maga is hasonló zsarolásoknak és így éhínségeknek volt kitéve — az utóbbi két esztendőben tisztességes kereskedelmi feltételek mellett ki nem elégítette India rizsbehozatali szükség! étét. A rizs után a gabonanemüek termeiésa és fogyasztása a legjelentősebb, de a ga bonatermel és „télen" folyik. Ha úgy, mint nálunk, tehát mint nyári növényt termesz tenék, az érés és az aratás ideje beleesne a monszun-járta vidéken a trópusi esők idejébe, ahova pedig a monszun nem jut el, a legnagyobb, a legrekkenőbb nyári hő ségbe, szárazságba. Ezért Indiában gabo- nanemüeket ősszel vetnek és tavasszal, február-áprilisiban aratnak. A „tél" elég meleg és nem túl nedves, így biztosítja a gabonanemüek fejlődését. A hindosztáni alföld középső és nyugati része, valamint a Dekán-fensík monszun-árnyékban lévő szavanmás területei a gabonatermelés ha zája. Szavannának az olyan területeket nevezzük, amelyeknek évi csapadéka 400 —500 milliméter. Ilyen terület pé'dáül a Nagy Magyar Alföld, vagy a Volga kö zépfolyásának a vidéke. Ezeken a terüle teken a gabonatermelés öntözés nélkül is lehetséges, de nem biztos és a száraz esz tendők — különösen a lényegesen mele gebb Indiában — gyakran az egész ter mést elpusztítják. Az ilyen szárazság, az ilyen száraz esztendő, az Indiában fennál ló társadalmi rendszer és az imperialisták említett embertelen zsarolása mellett a múltban milliók éhhalálát jelentette.- További igen fontos mezőgazdasági ter méke Ellő-Indiának a gyapot és a juta. A gyapottermelés terén még nemrég a második helyen volt a világon és a Szov jetunió szorította vissza a harmadikra. A jutatermelésben viszont — jutát első sorban zsákok gyártására használják — Blő-India ma is az első a világon. Mind két ipari nöyényt ültetvényeken termelik s az ott dolgozó „színesek" sorsa semmi vel sem jobb, mint Délkelet-Ázsia sziget világában vagy az amerikai és afrikai kontinens ültetvényein dolgozó többi „szí nes" sorstársaiké. Megemlíthetjük még a jelentős olajnövény, cukornád, dohány és füszertermelést. Természeti kincsékben Elö-India gaz dag, de azok túlnyomó része még nincs féltárva. Jelentősek szénkészletei, ismertek vasérc, mangán, chróm, réz stb. bányái. Bányatermékeinek nagyrészét külföldre szállítják, mindössze Kalkutta vidékén keletkezett az első világháború alatt a szén- és vasércbányák közelében nagyobb nehézipari télep, a Tata-acálmüvek, amely körülbelül annyi vasat és acélt termel, mint a mi Vítkovicéhk ötéves tervünk elején. Különben csak könnyűipara van, — főként textil, bőr és élelmiszer.
