Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 12. szám - Szarka István: A kísértet (rajzolta Harmos Károly)
dög érte. Tudjátok, tegnap este, mivel olyan ítéletidő volt, sokáig nem tudtam elaludni. Ki-kinéztem az ablakon, hogy mikor ered ■már meg az eső. A villámok is úgy szipor káztak, csapkodtak, mintha fel akarták vol na gyújtani a világot. Meg is jegyeztem, hegy ez az idő már az ördögök játéka. A feleségem rám is szólt, hogy nem jó az ör dögöt a falra festeni, jobb tenném, ha el mondanék egy „miatyánkot“. — Rövidesen megeredt az eső is. A vil lámok fénye m,ellett láttam, hogy csak úgy perzik a Stofcsik szomszéd háza tetején. Rö vid időre elfordultam az ablaktól, hogy megtömjem a pipámat. Amikor már javában egétt a dohány, újból az ablak felé fordul tam és akkor láttam, hogy ... hogy — sűrűn kezdte magára hányni a keresztet — ho gyan is mondjam el az egészet... Egyszó val Stofcsik szomszédot láttam az udvaron, amint az ördög kötélen vezette. Elől ment egy fehér 1 e^edős kísértet. Olyan fehér volt az. hogv csakúgy vakított. Kezében egy ha lott embernek a lábszárcsontját tartotta. Utána ment az ördög disznó képében és kő ié1 en vezette Siói csikót. — Nem most kellett volna már ölet az ördögnek elvinni, hanem ezelőtt 50 évvel — törte meg a síri csendet egy érces hang. A tátott száiial figyelő emberek meglepet ten néztek a hang irányába. A megjegyzés Kovács Mihálytól eredt. Két társával éppen Str'4csikót akarta meglátogatni, amikor tudo mására jutott, hogy a kidákot az éjjel elra gadta az ördög. — No de azért megnézzük, hátha maradt belőle valami — jegyezte meg a helyi nem zeti bizottság elnöke. Emikor a Stofcsik háza elé értek, elcso dálkoztak. hogv a kapu még mindig zárva van. Többször is megzörgették a deszka ko- nut. rw"e Stocsik előkerült. Nagy, vörös arca csak úgy ragyogott a verő fényben. — Jó reggelt. — köszönt a titkár. — Azt hittük, hogy csakugyan elvitte az ördög — toldotta, meg az elnök. — Mit akarnak? — mordult fel a kidák. — Szeretnénk egy kicsit széjjelnézni a portán, meg az istállóban is... — Szétnézhetnek, ha kedvük tartja, de nem hiszem, hogy sok valamit találnak ... A tyúkok kidöglöttek, a tehenek is elpusz tultak, a disznókat is elvitte a pestis. A kulák felesége is rövidesen előkerült. Amikor megtudta, hogy miről van szó, kész ségesen nyitotta ki a sertésól ajtaját, ahon nan három, görbe malac vánszorgott elő. — Ez az egész vagyonunk — tárta szét a kezét. A szarvasmarhaistállóban sem találtak több valamit. A hatalmas istállóban vala mikor 20—25 marha is volt, most csak egy bánatos fejű tehén hajtja magáról lompos farkával a legyeket. Stofcsik állatállománya a három darab koszos malacból és egy te hénből áll. A Pócs Pistától hallott hírekre úgy csa pott rá a falu, mint légy a mézre. Egész tö meg férfi, asszony és gyerek verődött össze Stofcsik háza előtt. Fejüket kíváncsian nyújtogatták a kapu fölé. Egyesek arra vol tak kíváncsiak, hogyan nézhet ki olyan em ber, aki eladta a lelkét az ördögnek, vájjon ló- vagy kecskelába van-e. Mások pedig azt szerették volna tudni, mit akarnak Kovács Mihályék a kidáktól. A merészebbek már a kaput is kinyitották. A gyerekek közül a bátrabbak már az udvarra is bemerészked tek, csak akkor húzódtak vissza, amikor Kovács Mihályék újból megjelentek az ud varon. Ők is észrevették a bámészkodókat és odaszóltak: — Gyertek be csak az udvarba és saját szemetekkel győződjetek meg arról, hogyan szabotál a kulák. Nézzétek meg, mennyi ál latot tart Stofcsik. Azt szeretné, ha most is ti dolgoznátok a földjét, ti teljesítenétek helyében is a beadást... Gyorsan megtelt az udvar. Mindenki akar ta hallani Kovács Mihály szavait. Az elnök egészen a konyha közelébe szorult, de csak beszélt. Beszédével a tömeget is magával, ragadta. Már több irányból gúnyos szavak röpültek a kulák felé. — Valamikor 25—30 darab szarvasmarhát is tartott... Disznója is volt vagy 20 darab. — Most miért nem tart? A vagyonért még a lelkét is eladta az ördögnek. — Ezeket Pócs Pista, a kulák volt cselédje küldte Stofcsik felé. Az elnök éppen fel akart lépni a küszöb re, amikor feje fölött olyan csörömpölés tá madt, hogy önkéntelenül is behúzta a nya kát. A pokoli zörgés a padlásról jött. A zaj olyan volt, mintha legalább is a pokol min den ördöge elszabadult volna és mind Stof csik padlásán ütött volna tanyát. Az emberek megszeppentek. Kovács Mi hályt is meglepte a dolog. Éppen magyará zatot akart kérni Stofcsiktól, mikor valaki rémülten ezt kiáltotta: — Az ördög!... Itt van az ördög, kísértet van a padláson! Nem sok kellett a felcsigázott idegzetű embereknek. Az arcok megsápadtak. Voltak olyanok is, akik kétkézzel hányták maguk ra a keresztet, de mindenki egy cél felé to lakodott: a kapu felé. — Mi van a padláson? — fordult az el nök a minden ízében reszkető kulák felé. — Nem tudom... — rebegte Stofcsik. -- Jai, nem tudom... Lehet, hogy az ördög, a kísértet... — Papot kell hívni — ajánlották egyesek, — itt már nem segít csak a szentelt víz meg a tömjén. — Néhányan már indultak is a templom felé. — Nem kell ide se pap, se pedig szentelt vfc _ szólt keményen az elnök. — Elbánok én egyedül is a kísértettel — és már indult is a létra felé. A kulák és a felesége éktelen ordításba kezdtek. — Szenteltvizet... szenteltvizet...
